Bosszúállók – Filmkritikák

Index

Vidám vendetta Whedontól

[toc](Stöckert Gábor) Joss Whedon igazi bálvány a geekek körében, olyan figura, akinek külön kis oltárt illik szentelni a képregényes és dvd-s polcokon. Ő készítette ugye a Buffy, a vámpírok réme című, igen szórakoztató tinis-vámpíros sorozatot (semmilyen szellemi rokonságban nincs a mostanában divatos, nyálvermekben forgatott tinis-vámpíros borzalmakkal), annak spinoffját, az Angelt, aztán jött a csodálatos Firefly, aminek lelövéséért még a nördök dédunokái is haragudni fognak a Foxra. A sci-fi sorozat már lassan tízéves lesz, de még mindig fel-felröppennek pletykák egy esetleges folytatásról – persze ezek rendre hamisnak bizonyulnak, de jó egy kicsit hinni bennük, remélni, hogy egyszer még viszontláthatjuk a karaktereket, akiktől Han Solo is órákat vehetne lazaságból és macsóságból.

Whedon ugyanakkor nem képviseli azt a közízlést, amit százmillió dollárokat kaszáló popcornmozik keresnek. Legutóbbi sorozata, a Dollhouse nem hasított túl jól, csoda volt már a második évad is, pedig kisebb hullámzásai ellenére ez is élvezetes széria volt, tele ötletekkel. A Firefly-t lezáró – de hogy lezáró! – film, a Serenity pedig alig bírta összekapirgálni azt a negyvenmillió dollárt, amibe került. Több évtized tanulsága, hogy Whedon valahogy kevés pénzből hoz ki emlékezetes dolgokat. Az ő keze alatt sosem születne egy Karib-tenger Kalózai Kettőspont Alcím vagy egy Harry Potter és a Birtokos Szerkezet. Igaz, a stúdiók nem is bíznának rá egy blockbustert.

Legalábbis ezt hihettük egészen addig, amíg tavalyelőtt be nem jelentették, hogy Whedon rendezi majd a Bosszúállókat. A fentiek fényében azt hihetnénk, hogy a Marvel stúdiója nem kis kockázatot vállalt ezzel a döntéssel – valójában azonban telitalálat volt. Hiszen egyrészt képregényátiratról van szó, így a szűkebb célközönségnek Whedon neve nagyon is ismerősen csenghet, másrészt a filmnek szépen megágyazott több előzményfilm, a Vasember, a Vasember 2, A hihetetlen Hulk, a Thor és az Amerika kapitány. A Bosszúállókban ezek a képregényhős címszereplők mind találkoznak, és hozzák a pereputtyaikat is, aminek pompás szereposztás az eredménye, Robert Downey Jr-tól Scarlett Johanssonig (a korábbi színészek közül csak a Hulkot játszó Edward Nortont cserélték le a mackósabb és visszafogottabb Mark Ruffalóra, ami nem tett rosszat a karakternek, sőt).

A történet elég egyszerű: Thor rosszcsont testvére, Loki összeszűri a levet az ügyeletes Földet Fenyegető Veszedelemmel, mire a S.H.I.E.L.D. (Samuel L. Jackson Hősöket Indít Elsöprő Lendületű Diadalra) nevű titkos kormányügynökség összetrombitálja a különleges képességekkel és/vagy kütyükkel megáldott, páncélban-sztreccsruhában parádézó jómadarakat, akik New York-ban – hol máshol – megütköznek a megütköznivalóval. A nem túl bonyolult cselekmény ellenére technikailag mégsem volt könnyű dolga a forgatókönyvet is jegyző Whedonnak, mert a sok karaktert be kellett mutatnia azoknak is, akik nem látták az előzményfilmeket.

Ez meg is történik, a szkript szépen irányítgatja a reflektorfényt hol Hulkra, hol a Vasemberre (ezt a színészek meg is hálálják), de még a jelentéktelenebb (értsd: saját előzményfilmmel nem bíró) Fekete Özvegyre és Sólyomszemre is. Persze van egy-két közös jelenet is, kisebb kakaskodások, belső ellentétek, és ezek a zrikálások még olyan, jellegtelenebb szereplőket is előtérbe hoznak kicsit, mint Thor vagy Amerika kapitány. Azonban ez az enumeráció már önmagában is időigényes (majdnem két és fél órás a film), ezért mélyebb lelkizésekre, ha úgy tetszik, mondanivalóra csak szőrmentén futja. Jó, nem biztos, hogy ez az első, amit keresnénk egy képregényfilmben, de azért nem idegen a műfajtól, lásd az X-Men rasszizmuspárhuzamát vagy a Batman: Kezdődik! morfondírozását a félelemről. Itt ilyesmire egyszerűen nincs idő, mert amint összeáll és összecsiszolódik a csapat, jön a menetrend szerinti hathúszas szörny, kezdődnie kell a bosszúállásnak: a mozi második fele egyetlen hosszú akcióorgia.

Annak ellenére, hogy a film főszereplőit nem lehet egy kézen megszámolni, Whedon ügyesen vezeti a hőseit, csak a S.H.I.E.L.D.-ügynök Cobie Smuldersen érezni, hogy felesleges kellék (talán azért, hogy ne Scarlett Johansson legyen az egyetlen nő a filmben). Mindenki más kap emlékezetes jeleneteket, és ötpercenként elsül egy-egy igazi, josswhedonos geg, a film után hangosan röhögve idézhető mondat. Ez kicsit szembenáll a tét komolyságával – mégiscsak a világ sorsa forog kockán, kérem –, a film sokszor olyan, mintha a Vasember szimpatikus infantilizmusa mindenki mást megfertőzött volna, de ettől csak jobban csúszik a popcorn. És ha már itt tartunk: a látvány csodálatos (még akkor is, ha – mint általában – a 3D-t semmi nem indokolja igazán), a trükkök pazarok, de ez talán nem meglepő egy olyan film esetében, aminek a büdzséje bőven 200 millió dollár fölött állt meg (egyes források szerint 220, mások szerint 260).

A Bosszúállóknak mindenképpen a legjobb képregényfilmek között a helye, még akkor is, ha nem éri el például A sötét lovag összetettségét. Joss Whedon keze nyoma teljesen nyilvánvaló, a geek-o-méter mutatója kiakad, ahogy kell, de néha azért azt is érezni, hogy a rendező nem kapott szabad kezet a Marveltől. A film eleje talán kicsit hosszú, de aztán gyorsan felpörög, és az utolsó óra zúzása legfeljebb csak a poénok kedvéért döccen. És bár nyilván az előzményfilmekkel együtt teljes az élmény, azért olyanoknak is bátran ajánlható, akiknek fogalmuk sincs arról, ki az a Fekete Özvegy, és hogy The Incredible Hulk (szabad fordításban: Az Elképesztő Böszme) miért bujkál a világ elől.

És most megint lehet kicsit szorítani, hogy ezek után lesz olyan producer, aki hozzávág pár tízmilliót Whedonhoz egy Firefly- vagy Serenity-folytatásra. (Index.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14