Marvel filmek: előzmények

A Superman egyben az első képregényfilm, amit már egy sorozat nyitódarabjának szántak – az első negyedórában találkozhatunk is a második rész főgonoszával, Zoddal (Terrence Stamp), és a stáblista után is figyelmeztetnek minket, Superman nemsokára visszatér a filmvásznon. Azonban sajnos már ennél a szériánál felütötték a fejüket az alkotói nézeteltérések a stúdió és a rendező között, aminek következtében Donner kiszállt a projektből, mielőtt még a második filmet a mozikban vetítették volna.

Superman 2

Innen pedig egyenes volt a lejtmenet Superman számára. Szinte a teljes filmet újra kellett forgatni, hogy eltávolíthassák Donner nevét a stáblistáról – az új rendező, Richard Lester állítólag békejobbként szívesen szerepelt volna elődjével együtt, aki azonban erről hallani sem akart –, és a konfliktus során mind Hackman, mind Kidder Donner pártjára állt. A végeredmény ennek ellenére nézhető darab, noha Lestertől elődjével szemben nem álltak távol a slapstick elemek, és ez érezhető a végső összecsapáson, mikor Zodék elfújják a Superman segítségére sietőket. Azonban a Luthorral kiegészült kriptoni trió, valamint az erejét vesztett Superman még így is elviszi a filmet.

Ugyanakkor az ominózus jelenet volt az, amitől az egyébként zseniális Richard Pryornak az az ötlete támadt, hogy szerepeljen a harmadik részben… ami, maradjunk annyiban, nem volt jó film. Ez nem Pryor hibája volt, aki csak nem illett volna az összképbe, mert addigra nem is igazán volt összkép… kaptunk gonosszá vált, tahó Supermant, szuperszámítógépet, illetve egy szép nagy középső ujjat Hackmannek és Kiddernek. A negyedik film pedig… volt. Méghozzá rossz. Ne is vesztegessünk több szót rá, ahogy az 1984-es Supergirlre sem, aminek pedig érdekessége lehetne az, hogy egy szuperhősnő áll a központjában, de az sajnos Halle Berry Macskanőjét sem mentette meg.

Mire 1989-ben mozikba került a Batman – A Denevérember Michael Keatonnel és Jack Nicholsonnal, Superman rég kiszenvedett. Burtonék pedig akkor még nem is sejtették, hogy az általuk indított franchise-ra ugyanez a sors vár.

Burton Batman

De ne szaladjunk előre! Az első Batman film érdekessége, hogy míg Supermannél a hős létrejöttét követhettük nyomon, aki egy már hírhedt gonosztevővel akaszt bajszot, addig itt a fordítottja figyelhető meg: egy kisstílű gengszter, Jack Napier a szemünk láttára válik tébolyult Jokerré, amiben a napjainkra aktívan tevékenykedő – és Hackman Luthorjához hasonlóan enigmatikus – Batman is szerepet vállal.

A folytatásban ugyanúgy az ellenfeleké, Danny DeVito Pingvinjéé, Michelle Pfeiffer Macskanőjéé és Christopher Walken Max Shreckjéé a főszerep. A rendező és a stúdió viszonya ennél a filmnél már meglehetősen feszült volt, ugyanis az utóbbiak túl komornak tartották Burton borongós, gótikus stílusát.

A harmadik részhez már nem is tért vissza, hanem Joel Schumacher ült a rendezői székbe. A gótikus stílt pedig felváltotta a giccs: Tommy Lee Jones Két-arca valójában egy felvizezett Joker volt, Jim Carrey Rébusza egy másik ellenfélen, az Őrült Kalaposon alapult, Batman pedig szárnysegédet kapott az elárvult Robin személyében. Itt már a címszereplőt nem Keaton alakítja, hanem Val Kilmer. Apropó, ha már cím, akkor én a Mindörökké Batmannel soha nem tudtam mit kezdeni, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

Batman-and-Robin-Mr-Freeze

Talán jobban ült volna, ha ezt a filmet nevezik Batman és Robinnak, nem a negyediket… ám ha a két rész címet cserélt volna, annak lenne egy kegyetlen, gonosz iróniája. A negyedik rész ugyanis kiherélte Batmant, és ezt a közönség is érzéstelenítésmentesen átélte. A Batman és Robin borzadályból fogalom vált, ami mindörökre rajta hagyta a nyomát a képregény-adaptációkon. Ez lett a tipikus gagyi szuperhősfilm, ami miatt a következő éra rendezői nem győzték hangsúlyozni, hogy az ő művük „nem csupán egy szuperhős történet”, akkor is, ha történetesen tényleg csak annyi volt. George Clooney és Arnold Schwarzenegger a mai napig szabadkozik a film miatt, az előbbiről anekdota kering, hogy kifizeti bárkinek a jegy árát, ha személyesen találkozik vele és meghallja, hogy a moziban szenvedte végig ezt a páratlan alkotást.

Az ezredfordulóra tehát Batmant eltemették Superman mellé. Ugyan keringtek pletykák egy új Acélember filmről, de a Superman Lives hosszas vajúdás és számtalan forgatókönyv-ráncfelvarrás után ment a kukába.

Oldalak: 1 2 3 4