Korra legendája: Egyensúly

Az előző évad azzal végződött, hogy legyőzték Zaheert, mielőtt végzett volna Korrával, ám csak azután, hogy meggyilkolta a Föld királynőjét. Ez pedig azzal a következménnyel járt, hogy a Föld királysága összeomlott, mert papíron igen szépen hangzik az, hogy az embereket megszabadítjuk az őket elnyomó vezetőktől, ám, ha nem pótoljuk az így keletkezett űrt, akkor a valóságban azzal hamar káoszba taszítjuk az országot. Ráadásul minél autokratább a rendszer, annál gyorsabban, és itt is ez történt.

Zaheerra tehát kétszeresen is visszaütött az, hogy azt gondolta, minden akár világi, akár vallási téren vezető ember – így az Avatár is – valójában nem több béklyónál. Egyrészt ezzel olyanokat is célba vett és meggyengített, akik pedig teljesen alkalmasak arra, hogy utat mutassanak, másrészt azzal, hogy elvárta az általa felszabadított néptől, hogy rögtön megtalálják a helyüket, valójában csak rombolt, és semmit nem épített.

Ezzel pedig valójában előkészítette a terepet egy, a Föld királynőjénél is kegyetlenebb diktátornak, Kuvirának. Közismert tény, hogy az embert két tényező motiválja, a szabadság és a biztonság, éppen csak a kettő közötti egyensúlyozáshoz nincs meg mindig a kellő szakértelme. Így a királygyilkosságot követő három bizonytalan év után sokan tárt karokkal fogadják a nagy Egyesítőt, és akik nem, nos, közvetve vagy közvetlenül őket is meg lehet győzni arról, hogy jobb lesz nekik, ha csatlakoznak.

Ha most valakiben felmerül, hogy Korra ez alatt miért nem tett semmit, miért nem lépett fel Kuvirával szemben, nos, a válasz az, hogy ez idáig lábadozott és nem kicsit sajnálta magát, aminek következtében nem csak a Föld királysága hullott szét, hanem a baráti társasága is. Mako kénytelen Wu herceget pesztrálni, aki a jog szerinti trónörökös, ugyanakkor egy elkényeztetett és sekélyes taknyos is.

Bolin ezzel szemben tágra nyílt szemű naivitással szolgálja Kuvirát és kedvesét, ifjabb Bataar Beifongot, Suyin Beifong fiát, és szentül hiszi, hogy ezzel rendet visznek a káoszba… és tökéletesen figyelmen kívül hagyja azt, hogy a rend olykor nem feltétlen jobb a káosznál. Velük tart Varrick és asszisztense, Zhu Li, akiket még Suyin fogadott be, miután elmenekültek Köztársaság városból. Varrick továbbra is saját magát hozza, és nem fél attól, hogy pofánvarrick, bár a szellemindával való kísérletezés közben időben feltámad a lelkiismerete, és rájön, hogy Oppenheimer szerepét nem neki találták ki.

Asami közben újra felveszi a kapcsolatot börtönben ülő édesapjával, aki őszintén bánja, hogy Amon mellé állt egykor. A helyzet iróniája ugyanakkor, hogy éppen Amon tettének köszönhetően került első demokratikusan megválasztott, nem idomár elnöke, Raiko a hatalomra, addig Köztársaság várost a többi népet képviselő idomárok irányították. Közülük Tenzin továbbra is mindent megtesz, hogy ott segítse a város vezetését, ahol csak tudja, de őt is aggasztja Kuvira hódítása. Az pedig még jobban, hogy kiderül, Korra hazudott neki is és tulajdon apjának is, és nyom nélkül eltűnt. Így hát gyerekeit, Jinorát, Ikkit és Meelót bízza meg, hogy találják meg.

Korrát közben egy furcsa látomás – Avatár énjének démoni megtestesülése – egyre beljebb űzi a mocsárba, ahol sáridomárok helyett egy zsémbes, szórakozott, apró földidomárnővel találkozik, aki egy fakunyhóban lakik, meg van győződve róla, hogy a tőle segítséget kérő lány pocsék Avatár, és elküldi őt egy olyan helyre, ahol saját démonaival szembesül. Ezt az illetőt úgy hívják, Yoda Toph Beifong, Aang egykori barátja, valamint Lin és Suyin anyja, aki vénkorára a remeteéletet választotta.

A negyedik évad tehát igen sok szállal operál, de ha nagyon össze akarnám foglalni, azt az „innen szép nyerni” kifejezéssel tenném.

A gonosz aspektusa: fasizmus. Persze hozzátehetném, hogy militáns fasizmus, mivel Kuvira minden korábbi ellenfélnél nagyobb seregnek parancsol, de az valójában körítés. Kuvira minden egyes megnyilvánulásával az „egységben az erő” elvét hirdeti, még a szimbóluma is a fasces-t idézi vesszők helyett fémre átültetve (az, hogy ezzel egy korábbi nemzet jelképét torzítja el, csak hab a tortán).

Emellett saját „fajtáját”, a fém- és földidomárokat felsőbbrendűnek képzeli a víz- és tűzidomároknál, akiket vagy deportál vagy – a dezertőrökkel együtt – átnevelő táborokba küld. Szentül hiszi, hogy az összes tette egy nagy, egységesített Föld Birodalmát szolgálja, és éppen ezért képes bárkin átgázolni, vagy létrehozni egy fegyvert, amitől még az egyébként nem a gátlásáról híres tudósüzletember is irtózik.

Ráadásul ezt teszi a nép gyermekeként, a puhány Wuval szembefordulva. Lássuk be, a fasiszta diktátorok egyik ismertetőjegye, hogy magukat a nép gyermekének állítják be, és ezt sokszor teszik tetőtől-talpig katonai egyenruhába öltözve. Így szerzik a követőiket. Ők tudják, hogy milyen a kisembereknek, ők a bizonyíték, hogy bárkiből lehet bárki, ha van elég hite és ereje. Ezt pedig nem csak hirdetik, de sokszor el is hiszik. Ezért bár előszeretettel hivatkoznak a dicső múltra, ezt teszik úgy, hogy pont a korábbi vezetőket teszik meg árulóknak, akik a dicsőségesnek beállított múlt legnagyobb haszonélvezői voltak.

Kuvirában egyébként a legfélelmetesebb, hogy teljességgel nélkülözi előde, a Föld királynője hibáit, mint kicsinyesség, gyávaság, ostobaság – és ez által csak egy még rosszabb diktátor válik belőle. Sokat mond el róla, hogy ennek az évadnak nincs egy másodlagos antagonistája. Wu hibái ellenére csak egy szerencsétlen kis hülyegyerek. Bárki, aki szembeszáll Kuvirával, teljesen érthető okokból teszi – és egy idő után mindenki szembeszáll vele. Még egy rész erejéig Zaheer is visszatér, hogy egy gesztus erejéig az Avatár mellé álljon. Egyszer sem mondja ki azt, hogy „mit tettem”, de egy helyen a tekintete ezt tükrözi.

A világ nem áll meg: hanem teljes gőzzel robog előre. A háború tökéletesen alkalmas arra, hogy újabb és újabb borzalmakat hozzunk létre saját embertársaink lemészárlására. Itt ezek egyike a szellemindákból létrehozott nukleáris fegyver, amit ugyan többnyire lézersugarak formájában használnak fel, de azért nagyon egyértelműek az áthallások. A másik pedig egy roppant kellemetlen meglepetés, amivel hőseink az utolsó részekben szembesülnek.

Ezen kívül a Föld Birodalmát immár vasúthálózat – mi más – szeli keresztül-kasul, ami hadsereget és ellátmányt egyaránt szállít. A fegyverarzenál és a fejlett infrastruktúra pedig lehetővé teszi Kuvirának, hogy minél hatékonyabban hódítsa meg ellenségeit.

Ugyanakkor a Köztársaság várost behálózó indák sem veszik jó néven, hogy a bennük rejlő hatalom miatt erdőket irtanak ki, és azokon töltik ki a haragjukat, akiket elérnek – a város lakóin.

Karakterkapcsolatok: az utolsó évad négyzetre emeli a korábbi kapcsolatokat, és ezzel kicsit be is lassítja a történetet. Ezzel semmi gond, azzal viszont inkább, hogy Korra talán egy kicsit túl mélyre süllyed az önsajnálatban. De előbb lássuk a többieket, és csak utána térjünk vissza hozzá!

A történet két legérdekesebb kapcsolata pont olyan karakterekhez kötődik, akik hőseink ellenségei voltak. Asami apja, Hiroshi Sato immár egy megtört vénember, aki a börtönben szembesült azzal, hogy valóban a lánya a legfontosabb számára. Noha korábban is erre hivatkozott, valójában ezzel igazolta az idomárok ellen táplált gyűlöletét. Az, hogy jóvá akarja tenni a hibáit, az egyik legeltaláltabb, legérettebben kezelt karakterelem az egész évadban.

Ezzel szemben Varrick továbbra is egy hatalmas karikatúra, azonban neki arra kell rájönnie, hogy mennyit jelent számára asszisztense, Zhu Li. Ugyanakkor Zhu Li az, aki továbbra is a legnagyobb áldozatot hozza – egészen egy pontig.

Bolin is telitalálat lett abban a tekintetben, hogy az alkotók a karakterével jól megmutatják, hogy bizony állhat valaki a legjobb szándéktól vezérelve a rossz oldalra, és nem kell ahhoz rosszindulatú rohadéknak lenni, hogy valaki Kuvirát kövesse. Éppen ellenkezőleg. Márpedig Bolin sokáig tiszta szívvel hiszi, hogy ő mindenki érdekében cselekszik, és a Kuvirát rosszindulatú diktátornak beállító pletykák nem többek túlzó mocskolódásnál.

Mako sokáig magára marad, hogy Wut bébiszittelje, és sokszor meg is sajnálja őt az ember. Ugyanakkor az események hatására Wu is egyre érettebb lesz, mégha az első néhány ilyen megnyilvánulását saját maga söpri le az asztalról azzal, hogy visszavedlik korábbi önmagává. De hát változni nem egyszerű.

Jó viszontlátni Tophot, még ha egy zsémbes vénasszony is, aki juszt sem jön ki jól a lányaival – ugyanakkor teljesen hihető, hogy az Aang legendájában látott ifjú titán öregkorára ezzé válik. Talán Tenzin gyermekeitől vártam volna többet, most ők a soros idegesítő karakterek, amit ki lehet magyarázni azzal, hogy még fiatalok és éretlenek, de az alkotók ebben kicsit talán túllőttek a célon.

A seregnyi karakter között viszont Korra nem kicsit szorul vissza, és bár ő is ember, aki kerülhet padlóra… gyakorlatilag az egész évad 80%-ában ott tartózkodik. Sokat is marad magára, pedig egy kicsit több időt kellene együtttöltenie Asamival, ugyanis a végén vele hozzák össze, ez pedig erősebb lehetne, ha az alkotók jobban előkészítenék.

Ugyanakkor meg kell említenem, hogy ez az évad már teljesen online jelent meg, miután a harmadik évad utolsó öt részétől kezdve a Nickelodeon már nem sugározta tévécsatornáján. Én biztos vagyok benne, hogy SpongyaBob tett keresztbe. Ő köztudottan egy igazi rohadék:

Végszó: habár összességében lassan indul be, itt-ott arányt téveszt, és ezek miatt nem éri el az előző évadok színvonalát, ennek ellenére ez a legrosszabb, amit elmondhatunk róla. Azt nem, hogy nem erős, nem ötletes, nem jó, csakhogy kicsivel talán többet vártam a lezáró évadtól.

Ám ennek ellenére összességében a Korra legendája a négy évadával egy zseniális sorozat, amiben megvan a potenciál, hogy az Aang legendájánál is jobb legyen, és bár ennek ellenére összességében az a sorozat jobb, ennek sem kell szégyenkeznie.

Ezt pedig a továbbgondolt világnak, az árnyalt és összetett karakterkapcsolatoknak, és nem utolsó sorban a gonoszainak köszönheti. Mindaz, ami a legtöbb kasszasikerfilmből hiányzik, az itt megtalálható. És senki ne mondja, hogy ott nincs elég idő, mert ez a két sorozat néha egy epizód alatt többet mond, mint egy kétórás játékfilm.

És még egyszer, ebben a sorozatban olyan ellenfeleket kapunk, mint Amon, Unalaq, Zaheer vagy Kuvira. Akkor semmi esetre se érjük be olyan filmes gonoszokkal, mint amiket képregényfilmek frontján kapunk (az egyedüli, aki még tartja magát, az Magneto, az előző film ellenére is… de elég gáz, ha mindig őt kell felemlegetni).

A Korra legendája egyike a legjobb rajzfilmsorozatoknak, ami sok tekintetben példaértékű karakterábrázolás és történetmesélés terén. Bár megtalálható benne a humor, ennek ellenére mégis komoly dolgokról mesél. Mindenkinek jó szívvel ajánlom. Annak is, aki már látta.