Képregényterasz

Úgy tűnik mégsem kell egészen lemondanunk a képregényes rendezvényekről. A június végi szabadtéri képregénypiacot követően itt a Képregényterasz. Szó szerint itt, hiszen már ezen a hétvégén kerül megrendezésre! A Magyar Képregényszövetség és a Westend bevásárlóközpont első alkalommal rendezi meg Képregényterasz nevű rendezvényét augusztus 9-én, vasárnap, 11:00 és 18:00 között.
Az egynapos eseményen több programmal, beszélgetéssel, de főleg vásárral várják az érdeklődőket.

A vásáron számos magyar alkotó és kiadó képregényei beszerezhetők: folytatódnak már ismert sorozatok szuperhősökkel, de nem maradnak el a magyar klasszikusok sem, illetve a médium ismeretlenebb műfajait is megismerhetitek az érdeklődők, ahogyan a gyerekeknek szóló műveket is.
A 3 hektáros zöld terasz remek lehetőséget kínál a lazulásra és szabadabb beszélgetésekre, de emellett több programmal is készülünk. A Zsiger Kiadó kerekasztal-beszélgetése mellett sor kerül a már ismert Comic Jam-re is, ahol magyar képregényalkotók segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók a képregény médiumával, és a képregényrajzolás rejtelmeivel.
A Móra Kiadó jóvoltából ellátogathatunk a gall vidékekre is; Gall nyár néven Asterix-foglalkoztatóval készülnek a gyerekeknek.

Képregénykiadók és alkotók

  • Varga Tomi
  • kepregenymarket.hu
  • ZSIGER.hu Kiadó
  • Fumax Kiadó
  • Dudich Ákos
  • My Comic Center
  • Anagram Comics
  • Q KépregényÚjság
  • 5Panels
  • Pesti Könyv Kiadó
  • Gyáni Levente
  • Vad Virágok Kiadó
  • Szépirodalmi Figyelő Alapítvány
  • Amy – Army Kft
  • Móra Kiadó
  • Vitanum
  • Szentgyörgyi Ottó
  • GeekCorner
  • Jurii Kirnev

    A Képregényterasz plakátját a Zsiger Kiadó és munkatársa Juhász Ernő tervezte.

    PROGRAMOK

  • Gall nyár
    11:00 – 18:00
    Asterix-foglalkoztató a Móra Kiadóval

  • Comic Jam
    13:00 – 16:00
    Képregénykészítés kicsiknek és nagyoknak

  • A kampány – előkészületek és tervezés
    14:00 – 15:00
    A Zsiger Kiadó új kampányáról és annak előkészületeiről beszélgetünk.
    Hogyan is érdemes belevágni egy ilyen projektbe?
    A beszélgetésen részt vesz Kovács Milán, Fábián István, Varga Tomi, Juhász Ernő és Krausz Ármin is.
    Moderálja Demus Zsófia, a rendezvény egyik szervezője.

    A 2020-ban nyolcadik alkalommal Superbrands díjas Westend idén júniusban nyitotta meg újragondolt szabadtéri rendezvényhelyszínét, a Westend Tetőkertet. A Képregényteraszt egy másfél hónapos programsorozat részeként szervezik meg.