Képregény Info 2009/3

A 2009. február 16.-án postázott kapott MKSZ hírlevél pár napnyi késéssel, de ugyanolyan aktuálisan! :)

Képregénypályázat a HM és az MKSZ közös szervezésében

A Honvédelmi Minisztérium a Magyar Írószövetséggel és a Magyar Képregénykiadók Szövetségével közösen pályázatot katonai témájú művek készítésére. Irodalmi művekkel immár 44. alkalommal, képregényekkel azonban most először lehet pályázni.

Az Első Katonai Képregény Pályázat részletes kiírása:

A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Képregénykiadók Szövetsége a szerződéses haderő megalakításának 5. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet képregényalkotók számára három kategóriában.

A pályázat célja, a Magyar Honvédség, a hivatásos, szerződéses katonai pálya, valamint a Magyar Honvédség békemissziós-béketeremtő tevékenységének bemutatása, ismertetése, népszerűsítése.

A kategóriák részletezése:

1. kategória. Képregény-csíkok (comic strip): minimum három darab, 3 képkockából álló képregény-történet. A három képregénycsík alkothat sorozatot, vagy azonos, ismétlődő szereplőkkel önálló történeteket, vagy különböző szereplőkkel különböző történeteket.

2. kategória. Egy oldalas képregény

3. kategória. Több oldalas képregény: 2-5 oldalból álló képregény-történet.

Az alkotások színes és fekete-fehér változatban is készülhetnek. A pályázat kiírói felhívják az alkotók figyelmét, hogy kizárólag grafikai megoldásokat fogadnak el. (tehát pl. fotó-képregényt nem)

Az alkotók létszámában nincs megkötés, a pályázaton alkotócsoportok is indulhatnak. Egy személy (pályázó) egy kategórián belül csak egy alkotással pályázhat, azonban akár mindhárom kategóriában indulhat. A pályázaton kizárólag eddig meg nem jelent alkotásokkal lehet részt venni.

A pályázatnak tematikai és stílusbeli megkötése nincs, de a bírálat során – a kiírásban megfogalmazottak alapján – a honvédség és a katonai pálya népszerűsítése szempontként jelentkezik.

A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a helyezettek pályaműveiben – azok publikálása esetén – ellentételezés nélkül kisebb mértékű változtatásokat kérjen az alkotótól.

A meghirdetők az alábbi témakörökben várnak pályamunkákat:

Az Önkéntes Haderő (2004-2009) életét, tevékenységét, feladatait és a tiszt, tiszthelyettes – képzést bemutató alkotások;

A Magyar Honvédség jelenlegi nemzetközi szerepvállalásait (missziós tevékenység) bemutató pályázatok (Afganisztán, Irak, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Ciprus, Egyiptom-Sinai-félsziget)

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Képregénykiadók Szövetsége a kiemelkedő pályamunkákat az alábbi pénzdíjakkal (bruttó összeggel) jutalmazza, melyek odaítéléséről a meghirdetők által felkért szakmai zsűri dönt. A négytagú zsűribe a HM és az MKSZ két-két főt delegál.

1. kategória: 1. helyezett: 60 000 Ft

2. helyezett: 40 000 Ft

3. helyezett: 30 000 Ft

Különdíjak: 10 000 – 30 000 Ft

2. kategória: 1. helyezett: 60 000 Ft

2. helyezett: 40 000 Ft

3. helyezett: 30 000 Ft

Különdíjak: 10 000 – 30 000 Ft

3. kategória: 1. helyezett: 180 000 Ft

2. helyezett: 120 000 Ft

3. helyezett: 90 000 Ft

Különdíjak: 30 000 – 60 000 Ft

A helyezettekkel a díjak átvételét követően a Honvédelmi Minisztérium szerződést köt, amelyben beleegyeznek, hogy alkotásukat egy alkalommal nyomtatott és / vagy digitális formában a Honvédelmi Minisztérium vagy a Magyar Képregénykiadók Szövetsége egy későbbi időpontban publikálja.

A pályázatok beadására az alkotók postai és elektronikus lehetőség közül választhatnak.

Az elektronikus leadás két lépésben történik:

A pályázatukat ezen az úton leadni szándékozóknak 2009. augusztus 15-ig jelentkezniük kell a Magyar Képregénykiadók Szövetségénél az infoKUKACkepregeny.info címen. A szervezők a feladónak címezve küldik meg annak az FTP szervernek az adatait (felhasználó név, jelszó), ahova az alkotását fel kell töltenie 2009. szeptember 15-én 24.00-ig. Az oldalakat külön fájlban, 300 dpi felbontású JPG képként kérjük leadni. A sikeres feltöltést kérjük e-mailben jelezni, amelyet 24 órán belül visszaigazolunk.

A postai leadás módja:

Az A4-es méretű oldalakra kinyomtatott pályaműveket kérjük postára adni 2009. szeptember 15-én 24.00-ig a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Közhasznú Társaság címére (Cím: 1438 Budapest, Pf.: 344.) A borítékra jól látható formában tüntessék fel a következő jeligét: „Önkéntes haderő – képregény”

További pályázati hírek

Uniós képregénypályázat

Az európai uniós polgárság fogalmát megjelenítő képregényekkel lehet jelentkezni az Európai Bizottság ifjúsági pályázatára. Az Európai Bizottság ifjúsági pályázatot hirdet Az Európai Unió és az uniós polgárság címmel művészeti vagy rajzszakos diákoknak. A pályázatra az európai uniós polgárság fogalmát megjelenítõ szöveg nélküli képregényeket várnak. A legjobban sikerült munkákat a Bizottság tagállami képviseleteinek honlapján és az Európa-portálon mutatják be, a döntőt és a díjátadót Brüsszelben (Belgium) rendezik 2009. május 9. és 11. között.

Beküldési határidő: 2009. február 27. Bõvebb információ: eurocartoon.eu.


Pornó, a XXI. század erotikája – Roham novellapályázat

“Az internet megjelenésével hamar szembesültünk azzal, amit az emberi testtel csak csinálni lehet. Lóval, ököllel, szinte már csak hátulról szeretkezünk. Hogy fér meg a borotvált herékkel az erotika? Létezik e még a hitvesi ágy romantikája? Egyáltalán mire gerjednek a mai fiatalok? Többek között erre keresi a választ a Mediawave és a Roham közös pályázata.”

Minden pályázó egy írással vehet részt a kiíráson, mely nem haladhatja meg a 20 000 karakter terjedelmet. Az írást Word dokumentumként várjuk a rohamKUKACroham.hu címre.

Beküldési határidő: 2009. március 1. Eredményhirdetés: 2009. március 10.

A legjobb novellák megjelenési lehetőséget kapnak a Roham magazin Mediawave-re megjelenő különszámában.

Pályázat kiállítási plakát és kötet címlapjára

A lengyel Centrala projekt “45-89: Képregény a vasfüggöny mögött” című nemzetközi kiállításához keres kreatív megoldásokat. A kiállítást több kelet-európai városban is be fogják mutatni, várhatóan Budapesten is.

Plakát: B2-es álló méretben. A terven szerepelnie kell a kiállítás címének ( 45-89. Comics behind the Iron Curtain), valamint helyet kell hagyni további adatok számára (helyszín, dátum).

Könyvborító: B5-ös álló méret. A címlapot két nyelvi változatban kell elkészíteni, angolul és lengyelül (“45-89. Comics behind the Iron Curtain”, “45-89. Komiks za Żelazną Kurtyną”).

A beadványokat PDF, JPG, TIF vagy GIF állományként, maximum 150 dpi felbontásban kérik elküldeni a 45centrala89KUKACgmail.com e-mail címre, 2009. február 28-ig. A munkákat nem saját néven, hanem jeligével ellátva kérik (maximum 6 karakter). A nyertesektől március 4-ig fogják bekérni a nyomdai minőségű változatokat.

Képregény Kedvelők Klubja, február 26.

A Képregény Kedvelők Klubjának a következő találkozójára február 26-án, csütörtökön este 6-kor kerül sor a kArton galériában (V. Alkotmány utca 18). A téma “Egy képregény 24 órája”. A házigazda Kiss Ferenc kérdezi az Angoulême-i képregényfesztiválhoz kapcsolódó 24 órás rajzolás magyar résztvevőit, Vincze Nórát, Zabos Csabát és Hromkó Istvánt.

A magyar képregényről Bukarestben

A bukaresti Magyar Kulturális Intézet február 12. és 14. között MOMEntum címen mutatta be a magyar animációt és képregényt. A Nyócker, a Vuk, az Egon és Dönci, a Macskafogó 1 és 2 egészestés rajzfilmeken kívül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjainak és tanárainak az animációjából vetítettek válogatást, amelyet Fülöp József, az egyetem oktatója és Radu Igazság, a bukaresti Művészeti Egyetelm tanára mutatott be. A magyar képregény rövid történetéről és mai helyzetéről Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetsége elnöke tartott előadást.

Ebből az alkalomból az MKSZ több tagkiadója (Képes Kiadó, Nyitott Könyvműhely, Roham, Vad Virágok Könyvműhely), valamint a Magvető és a Panel képregényköteteket ajándékozott az intézet könyvtárának.

Angoulême-i díjazottak

Az év legnagyobb európai képregényes eseménye február 1-én ért véget a franciaországi Angoulême-ben. Az 1974 óta minden évben megrendezett fesztiválon harminc kiállítást és száz vetítést tekinthetett meg és ugyancsak száz beszélgetés keretében mintegy 1300 alkotóval is találkozhatott és dedikáltathatott a kellemes időjárásnak köszönhetően rekordszámban érkező 225 ezer látogató.

A rendezvény fénypontja hagyományosan a díjak átadása, amelyre a zárónapon került sor. Angoulême város nagydíját, amellyel minden évben egy kiemelkedő szerző életművét ismeri el, idén a 41 éves elzászi Blutch (valódi nevén Christian Hincker) vehette át. A nagydíjas a következő évi rendezvény zsűrijének az elnöke lesz, és ő készítheti el a fesztivál hivatalos plakátját. Blutch első képregényei 1988-ban jelentek meg a Fluide Glacial című humoros havi képregénymagazinban. 1993-ban már önálló kötetet publikált, Waldo’s Bar címen. Kiemelkedő műve az önéletrajzi ihletésű Le Petit Christian, amelynek az első része 1998-ban, a második pedig tavaly jelent meg.

A legjobb új kötet díját, a „Fauve d’Or”-t a Pinocchiót átdolgozó művéért Winshlussnak ítélte a tavalyi nagydíjas Dupuy-Berberian szerzőpáros elnökölte zsűri. Az alkotó valódi nevén, Vincent Parannaud-ként vált ismertté 2007-ben, a Marjane Satrapi Persepolis című képregényéből készült Cannes-i különdíjas rajzfilm társrendezőjeként.

A legjobb elsőkötes szerzőnek ítélt „Révélations” díjat Bastien Vivès kapta, míg a gyűjteményes kiadások legjobbát jutalmazó „Patrimoine” díj a japán Mizuki Sigerunak jutott (ugyancsak ő nyerte 2007-ben a legjobb kötet díját). Öt további albumot választottak ki az „Essentiels” díjra: Le Petit Christian 2 (a nagydíjas Blutch munkája), Lulu femme nue (Etienne Davodeau), Martha Jane Cannary (Blanchin-Perrissin), Spirou et Fantasio, le journal d’un ingénu (Emile Bravo) és Tamara Drewe (Posy Simmonds) számít nélkülözhetetlennek a zsűritagok szerint. A fiatalabb korosztálynak szánt képregények közül Joann Sfar Kis herceg átdolgozásának ítélték a fődíjat.

Fotókiállítás a kArton Galériában

“Mielőtt elered az eső” – Bartha Máté, Csoszó Gabriella, Esterházy Marcell, Orbán György, Somogyvári Gergő és Feszt Judit munkái. Megnyitó 2009. február 11-én, megtekinthető 2009. március 27-ig

“A kiállítás címét Jonathan Coe egyik regényéből kölcsönöztük. A könyvben egy idős hölgy privát fotóinak részletes bemutatásával eleveníti fel életének legfontosabb epizódjait egy gyermekkorában szeme világát vesztett lánynak. A több mint fél évszázadot felölelő események megismerése során rajzolódik ki az olvasó előtt, hogy a két szereplő életpályája milyen különleges körülményeknek köszönhetően fonódott egymásba.

A kArtonban bemutatásra kerülő munkák fókuszában is az emberi kapcsolatok, a személyes kötődések, és azok különböző intenzitású fizikai vagy virtuális formái állnak. A művek olyan önvallomások, melyek magukban hordozzák a privát fotók leplezetlen egyszerűségének és őszinteségének nyomait, azonban a dokumentálás során érezhető koncentrált fegyelem és távolságtartás lehetőséget ad arra, hogy a művészek személyes élettapasztalataikon keresztül általános, közös emberi élményeket, érzéseket fogalmazzanak meg.”