Halihó, mindenkinek, ezekben a komor, vészterhes időkben! Bizony, nyakunkon az egykori Zöld Manó, Norman Osborn sötét uralma! Vasember immár nem csak kegyvesztett, de az állam ellensége, és szökevény is Matt Fraction World’s Most Wanted című sztorijában. Osborn maga közben kíméletlen tisztogatást végez csapatában, a Thunderboltsban, és van pofája feltűnni a Darázs temetésén (Mighty Avengers) is – Emma Frost pedig elfogadja meghívását a gonoszok gyűlésére az Uncanny X-Menben. De azért az élet más területeken is megy tovább: a Pókemberben megtudjuk végre, hogy tért vissza Harry Osborn a halálból, az Avengers: Initiative-ben még csak most ér véget a Secret Invasion, az X-Factorban felkészülhetünk a második mutáns bébi születésére a House of M óta, az X-Men Legacyban Juggernaut és Xavier kerül szembe egymással, a Kingbreakerrel pedig folytatódik a márciusban induló új crossover, a War of Kings felvezetése. Ráadásul a mainstream Marvel-világon kívül van még egy MAX-os Megtorlónk Gregg Hurwitztól (magával Jigsaw-val), és egy noir környezetbe helyezett történetünk Pókemberről (Spider-Man Noir). Lássunk hát hozzá az eheti adaghoz!
Amazing Spider-Man 581: Végre valahára megtudhatjuk, hogy a fenébe lehetséges az, hogy Harry Osborn életben van a One More Day démonának (Quesada) múltformáló ámokfutása után. Dan Slott ugyanis úgy gondolta, hogy nem, nem elég az olvasó pofájába vágni, hogy „ez varázslat, vazze’, kuss, és vásárolj tovább”, úgyhogy most magyarázatot kapunk mindenre. Méghozzá egészen ügyes, jól kitalált magyarázatot, azaz elmondhatjuk, hogy Slott igazán kiváló munkát végzett. A füzet a póknyomkövetős gyilkosos szállal indul, hogy aztán a későbbiekben egyáltalán ne legyen szó róla (ez nyilván csak egy, Guggenheim Character Assassinationjét felvezető háttérsztoriként van jelen), és inkább elkísérjük Petert és Harryt, ahogy meglátogatják utóbbi exfeleségét a külvárosban. Az autóút közbeni beszélgetés tökéletes alkalmat kínál Peternek arra, hogy végre konkrétan rákérdezzen, hogyhogy Harry visszatért élve ennyi év után. A magyarázat (melynek középpontjában természetesen az apa, Norman Osborn, és az általa felbérelt Mysterio áll), bármily hihetetlenül hangozzék is, ésszerű, logikus, és nehéz rajta fogást találni – ha már muszáj retconálni, akkor azt kérem, ilyen szépen és elegánsan illik tenni. Slotthoz hűen jól megírtak, elevenek és olvasmányosak a dialógusok is, és bár a jellegzetes pókis humor most eléggé háttérbe szorul a családi drámázás (Norman és exének jelenetei) és a múltmagyarázás okán, de ez legyen a legkevesebb bajunk. Természetesen akció nélkül azért nem múlhat el Pókember képregény, úgyhogy itt jön a képbe a Moltan Man, akivel hősünk nyilván végigbunyózza majd a következő rész felét – de ha az olyan ötletes és dinamikus lesz, mint Peterék zuhanása ennek a számnak a végén, akkor hadd jöjjön csak az a bunyó! A rajzoló Mike McKone, és én bizony szívesen találkoznék a munkájával rendszeresen ebben a címben: stílusa kellemesen egyszerű, régimódi, és a színezés is ehhez idomul, szimpatikusan visszafogott, nem olyan fényes, ragyogó, és tarka-barka, mint a mai képregények többségében.
Avengers: The Initiative 19: A Secret Invasionnek ugyan már két hete vége, de az egyik tie-in még csak most fejeződik be – Slott és Gage kicsit elcsúszhatott a határidővel. A sztoriból az derül ki, hogy a skrullok készenlétbe helyeztek egy végső fegyvert, amit vereségük esetén vetnek be, a „ha nem lehet a miénk, ne legyen a tiétek se” elvet követve. (Mellesleg az írók ezzel szépen visszanyúlnak a World War Hulk idejére, Knaufék Vasember-sorozatába, amiben Stark tudtán kívül egy Dum Dumként pózoló skrull kezébe adott egy tervet: ennek lényege, hogy ha Hulk elfoglalja Manhattant, akkor az egész szigetet elpaterolják a negatív zónába, mindenestül.) Az ország ifjú, és nem egy esetben még tréning alatt álló szuperhőseire hárul a feladat, hogy miközben a „nagy öregek” a Central Parkban vívják az elvileg mindent eldöntő csatát, biztosítsák, hogy győzelmük esetén legyen még Föld, ahol az emberiség megünnepelheti az invázió visszaverését. A Secret Invasion leghosszabb tie-injének fináléja így erősen cselekményközpontú, a több tucatnyi karakter immár teljesen elvész a hatalmas káoszban, de ez persze nem probléma, mert a korábbi részekben mindenkiről megtudtunk mindent, ami a sztori szempontjából szükséges volt. Slott és Gage hőseikkel együtt vágtáznak egyik államból a másikba, az állandó helyszínváltások pedig iszonyatos intenzitást teremtenek, az olvasónak levegőt venni sincs ideje. Legalább olyan masszív, epikus és durva háborút kapunk itt (az egész országra kiterjedő harcoknak hála talán még nagyobbat), mint Bendis főminijében, az írók fantasztikusan elkapják az egész esemény grandiózusságát. A végén pedig futja még egy cseppet sem erőltetett, viszont annál frappánsabb személyes tragédiára is, ami a Földet saját fajtársai ellen védelmező hőst, a skrull Crusadert érinti. Ha ezer évig töröm a fejem, akkor sem tudok előállni egy ennél jobb befejezéssel – ráadásul nem pöcsölnek epilógussal, nyálcsorgató ünnepléssel és nagy szózatokkal, ott zárják le a sztorit, ahol vége van, egy perccel sem később. Remek, és a Harvey Tolibao-Bong Dazo duó dinamikus rajzaira sem lehet panaszunk. Legfeljebb a színezők igen tarka-barka munkája túlzás egy kicsit, de ennyi még belefér.