Heti Marvel 08/07-12

Heti Marvel 08/10

Lubickolunk az X-könyvekben a héten. A legfontosabb, hogy elindul végre Kábel új, saját sorozata, bár sajnos aligha érte meg várni rá. Folytatódik az X-Force hentelése, az Uncanny X-Men hippis-oroszos története, és Brian K. Vaughan jelentkezik a Logannal, ami hosszú idő után az első Rozsomák-mini. Ja, és van még egy Pókemberünk is, ha egyáltalán érdekel ez még valakit… Engem egyre kevésbé.

Cable 1: Újabb sorozat, ami a Messiah Complex eseményeiből nőtt ki. Kábel a jövőbe menekül a bébivel, aki egy nap elvileg a mutáns faj megváltója lesz. Az első rész mindösszesen az alapokat fekteti le: mikor vagyunk, hol vagyunk, miért vagyunk stb. Nem estem hasra: az egész oldalas pelenkázás vicces, de annál, hogy Bishop felbukkanását fordulatnak akarják eladni, csak műkarjának röhejesen nagy mérete szánalmasabb – meg a rajz maga. Nem különösebben rajongok Ariel Olivettiért (Punisher War Journal), amit meg itt művel, az botrányos. A karakterek úgy néznek ki, mintha valami beállított játékfigurákról mintázta volna őket, semmi dinamika, a mozgásnak semmi illúziója, és az unalmas pasztellszínek sem segítenek. Tudom, hogy nem lehet egy új sorozatot megítélni rögtön a legelső része után, és nem is fogom. De tényleg nem…. Komolyan… Eh, kit érdekel: ez eddig nulla.

Logan 1: Elnézve a borzasztó Wolverine: Originst, joggal mondhatjuk, hogy az utolsó, amire a világnak szüksége volt, az egy újabb képregény az emlékeit visszanyert Logan múltkutató kálváriájáról. De Brian K. Vaughan szerencsére tisztelettel bánik a karakterrel, és bár sok múlik azon, hogy a hátralévő két részben merre viszi a sztorit, ez eddig határozottan érdekes. Rozsomák Japánba érkezik, hogy elvarrjon pár szálat a múltjából, és hogy pontosan miféléket, arról kapunk egy szép terjedelmes flashbacket, ami kellően hangulatos és ígéretes – és az utolsó oldal apró kis csavarja is a helyén van. Eduarado Risso rajzai is nagyjából rendben vannak, bár az ő stílusa jobban passzol komor bűnügyi történetekhez, mint szuperhős-képregényekhez, de minthogy ennek a résznek a nagyja a második világháborúban játszódik, ez egyelőre nem probléma. Remélem, Daniel Way is elolvassa majd, mert az Originst is valahogy így kéne írni.

Uncanny X-Men 496: A Messiah Complex utáni lazítás újabb állomása Ed Brubakertől. Semmi forradalmi nincs ebben a részben, viszont kellemes, szórakoztató, könnyed hangulatú és old school, egyszerűen jólesik olvasni. Egyrészt kapunk egy hippikorszakba rejtélyesen visszazuhant San Franciscót, másrészt egy Oroszországban utazgató Rozsomák-Árnyék-Kolosszus triót. Egyelőre utóbbiban van több spiritusz, köszönhetően a Claremont-érára emlékeztető hangulatnak (sör melletti beszélgetés, kocsmai bunyóval levezetve, egy kis kiszólással Bulldózerre és a Haspókra), bár még mindkettő csak a története alapjainak lefektetésénél tart. Ami furcsán veszi ki magát, hogy megemlítésre kerül Kitty halála is, ami pedig majd csak áprilisban következik be, köszönhetően a Giant Size Astonishing X-Men nem éppen elegáns csúszásának. X-Force 2: Farkas Craig tiszteletes fogságában sínylődik, míg csapattársai a fél országot felforgatják, hogy a nyomára bukkanjanak, és közben Bastion is mozgásba lendíti saját tervét. Kyle és Yost igyekszik valamelyest fordulatossá tenni az egyébként egysíkúnak indult cselekményt, de nem biztos, hogy erre az a legjobb megoldás, ha minden rész végén behoznak egy újabb nagy gonoszt, aki majd fenyegetést jelent hőseinkre (ezúttal Magus kerül képbe). Ráadásul a templomrobbantás logikailag eléggé sántít, tekintve, hogy mindenki elpatkol benne, csak a fontos szereplők nem – és Küklopsz Angyal előtti titkolózása is csak félig-meddig indokolt. Másrészt viszont az írók szerencsére ráéreztek a karakterekre, főleg X-23-ra, és a csapat pont azt nyújtja, ami miatt ez a sorozat létrejött: ölnek, és kínoznak is, ha kell. A digitális rajz pedig továbbra is tetszetős, bár nem erőssége az arcábrázolás. Vagyis az összkép vegyes, de egyelőre még a pozitív oldal felé billen. Reméljük, innen már csak emelkedni fog a színvonal.

Amazing Spider-Man 552: Ó, igen, mindig van lentebb. Ez a rész a kukába való Brand New Day eddigi legrosszabbika, ez pedig nem kis szó. A harmadik alkotóduó (Gale-Jimenez) bemutatkozása katasztrofális. Pókembert egy olyan szintre degradálták, hogy már egy szakadt csöves is különösebb erőfeszítés nélkül hülyét csinál belőle. Nem tudok másra gondolni, minthogy a tisztelt alkotók majd megdöglenek, hogy összeizzadjanak valamilyen konfliktushelyzetet, és ezért kapjuk ezt a… ezt a… köpetet. Moslékot. Izét. Egyébként ostoba körülmények közt születik egy új szupergonosz, felvezetnek valami politikai szálat, ami a kutyát sem érdekel egy Pókember-képregényben, a szerkesztői szövegdobozok (élükön a „frenetikus” Quesada kétcentes viccelődésével) egyre irritálóbbak, az előző sztori egyetlen ígéretes vonása (Jackpot körüli rejtély) meg sehol sincs. Izgatottan várom, hogyan sikerül majd ezt alulmúlni.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6