HETI DC 08/43

Final Crisis #3

A harmadik szám olvasásakor az volt az érzésem, hogy Morrison kezd átesni a ló túlsó oldalára. Most már olyan hosszú a szereplőgárda névsora, hogy körbeérné az egész Multiverzumot. Ez konkrétan akkor fogalmazódott meg bennem, mikor Captain Marvel mellett Tawney, a beszélő tigris is tiszteletét teszi. Nem zavar különösebben a jelenléte, mégis itt véltem rajtakapni Morrisont, hogy már nem csak fitogtatja jártasságát a DC univerzumban, ez teljesen öncélú m*bálás. Még szerencse, hogy a harmadik szám is hordoz elég fordulatot ennek feledtetésére, sőt, mondhatni fordulóponthoz érkeztünk. A Szupergonoszok drámaköre – úgy tűnik Superman szolgálaton kívül helyezésével – végre egységet alkot, Az Anti- Élet hoax (haha) megállíthatatlanul szétterjedt az interneten, és a komik teljes oldalas cliffhangereként ijeszt ránk a Csodanő vezette, Macskanőből, Batwomanből és Gigantából álló Fúriák csapata, akik épp az időben kicsit előreszaladt két Villámot, Barryt és Wallyt készülnek megtámadni. Batman, amint a 2. részben láthattuk önmagán kívül fogságban, Csodanőt Mary Marvel keveri bajba, Halt letartóztatták az Alfa lámpások, már Turpin sem ironizál és nem is veri szét senki pofáját többé, Superman pedig abszolút magasról tesz a Végső Válságra, hisz’ Lois súlyos sérülésekkel kórházban fekszik. Még mielőtt megijednénk, hogy nincs remény, Morrison megnyugtat, hogy biza, az is van; a japán Liga nem csak a vécében tudja zaklatni Sumot, ha veszélyben az élete, ők ott teremnek segíteni. Úgy tűnik, ők még ütőképes kis alakulatnak számítanak majd, ha összecsapásra kerül a sor. Captain Marvel pedig összehívta az eddig nem, vagy alig szerepelt hősöket egy seregszemlére. Majdnem sikerült tartani a színvonalat a harmadik részre, a bonyodalom lassan csúcsra ér, viszont hiányoltam Darkseid folyamatos jelenlétét, és amilyen jó jelenetet kaptak a Monitorok, ők is bekapcsolódhattak volna ekkor már újra. Sajnálatos, hogy Jones nem bírja az iramot, rajzai sokszor az összecsapottság látszatát keltik. Minket ez azonban nem tántorít el, főleg, hogy a 4. rész megjelenése előtt tie-inekbe kell belenéznünk.



Írta: Grant Morrison
Rajzolta: JG Jones

Legion of three worlds #1

Mivel a krízis-trilógia záróeposzának két apukája van, a három fő tie-in közül kettőt Geoff Jonhs kell, hogy vigyen. A három fontosabb kiegészítő miniből az első, amit vizsgálunk, a távoli jövőben, a XXXI. században játszódik, és – amint azt a beszédes cím is mutatja-, három különböző Légió kap benne főszerepet. A sztori nagyjából ott folytatódik, ahol Johns az Action Comicsban abbahagyta, és az első számban nem is kötötte össze a Legion-t a Final Crisis fősorozatával, ha csak a kontinuitáson kívül röpködő Superman megjelenését és néhány elejtett megjegyzést egy szörnyű, múltbéli eseményre nem vesszük kapcsolódási pontnak. Johns nem magyarázza Morrison dolgozatát, inkább új történettel gazdagítja a Final Crisis eseményeit, ennek a bevezetését olvashattuk az első részben. A képregény Superboy-Prime visszatérésével nyit, aki rögtön el is látogat a Superman múzeumba. Na, ez tényleg nagyon jópofa volt, viszont ez a karakter még Jonhs kezei alatt is idegesítő és bugyuta, szóval nem lehet teljes az örömünk. Sok oldalon át az ő hőbörgése áll a középpontban, míg végre el nem megy a Takron bolygóra börtönlázadást szítani. Igazi megkönnyebbülés. Ezután jönnek hosszú és szenvedélyes viták a központi tanács és a Légiósok között. Ideje ráhúzni a vizes lepedőt Saturn Girlékre, a felelőtlenség és forrófejűség ürügyén beszüntetni a Liga működését. Ekkor váratlan fordulatként megjelenik R.J. Brande, hogy kicsit meredek beszédet az igazságról, a harcról és Amerikáról. Lelki füleimben (ha van ilyen) fel is harsant az USA himnusza. Úgy érzem, Johns itt kicsit elengedte magát, a túlzott szájbarágás szerintem neki is és nekünk is kellemetlen, ő is tisztán fogalmaz, mi sem vagyunk hülyék, amit közölni akar, az mindig érthető és világos. McCauley, a másik vén róka is előbukkan, hogy megölje Brande-t, ami a Lightning Ladre, Saturn Girlre és Cosmic Boyra nézve elég kellemetlen, hisz’ öreg pártfogójuk épp csak visszatért, hogy az Egyesült Bolygók Tanácsa előtt legitimálja tevékenységüket. A kötet végén, amint azt írtam, a liga maradéka a jövőbe szólítja Kal-elt, aki pillanatok alatt felméri, hogy mi is a teendő a Prime elleni harcban. Johns jól használja a karakternek ezt a megnyugtató erejű, hadvezéri készségekkel rendelkező vonalát. A Legion of Three World első száma borzasztó tömény. Inkább több párbeszéd, mint pörgős cselekmény kap főszerepet, és ez néha sajnos az olvasmányosság rovására megy. Még szerencse, hogy a dialógok többsége jól átgondolt, az egész képregényre az „ötletes” jelzőt használnám elsősorban. Johns ebbe a komikba érezhetően beleadott apait-anyait. Hasonló szenvedélyes attitűd érezhető Pérez munkájában, aki az „egy oldalra a legtöbb panelt összezsúfoló világbajnokság”-ra gyúr ezzel a címmel. Hihetetlen részletgazdagsággal dolgozik, percekig vizsgálódhatunk egy-egy nagyobb panel előtt, azt azonban sajnálom, hogy egy izgalmasabb jövőkép ábrázolására ezúttal nem futotta energiájából. Üsse kő, a Legion még így is párját ritkító alkotás.

Írta: Geoff Johns
Rajzolta: George Pérez

Revelations #1

A Final Crisis gonosztevője, Libra alaposan alátesz szeretett hőseinknek. Mögötte áll a DC Univerzum egyik legveszélyesebb entitása, Darkseid, maga köré gyűjtött mindenféle gazembert, de, hogy személy szerint tőle miért kell megijedni, azt eddig se Morrison, se Johns nem mutatta meg. Ruckára maradt a feladat, hogy villantson valamit ez ügyben, és ehhez egyik kedvenc karakterét, a The Spectre-t, Isten bosszúangyalát választja. Ez remek ötlet, hiszen a karakternek igazán mellbevágóan erős belső monológokat lehet írni, van benne valami félelmetes, magasztos és tiszteletre méltó, így hatalmas pofon, mikor az eddig néha komolytalan Libra mindenféle erőfeszítés nélkül visszaveri támadását. A komik nyitó képsorai újabb nézőpontból mutatja be J’onzz temetését (na, itt untam meg végleg ezt a Requiem one-shotban már amúgy is agyonmagyarázott, „az utolsó Manhunter tragikus halála” témát). Még szerencse, hogy egy percig sem unatkozhatunk, hiszen itt van nekünk a sztárrajzoló, egyik személyes kedvencem, Philip Tan, és a Santosból és Glapionból álló kihúzócsapat, valamint a gyönyörű színvilágért felelős Ian Hannin, és ez a csapat bizony nem okoz csalódást: a képregény egyszerűen káprázatos. Aki még fontos résztevője ennek a mininek, az Renee Montoya és csapata, szóval a Crime Bible-ös és 52-s ismereteket tessék felfrissíteni! Ami igazán magával ragadó volt az első részben, az Crispus Allen moralizálása és vívódása, arról, hogy mi a különbség igazságszolgáltatás és bosszú között. Hiába klisé a temetőben zuhogó esőben az egek felé kiáltani, a Revelationsben ez működik. Úgy tűnik, Rucka egyszerűen megteheti. Ehhez viszont olyan erős hátszél kell, mint a Morrison és Johns sorozatai. Ha ekkora a vész és a káosz, még Istent is elküldhetjük a pokolba, a pillanat drámai lesz, semmiképp sem erőltetett, vagy banális.

Írta: Greg Rucka
Rajzolta: Philip Tan

Oldalak: 1 2 3 4