Amerika Kapitány: Polgárháború – 10. évfordulós retrospektív

Májusban lett 10 éves az Amerika Kapitány: Polgárháború (akkori cikkünk Nihil tollából itt érhető el…), a Marvel filmes univerzum egyik legközkedveltebb alkotása. Az MCU hőskora a 3. Fázissal ért véget, a Végjáték után egyre többen kezdték érezni, hogy beállt a régóta várt “super hero fatigue” (szuperhősherót, ha ennek nincs bevett fordítása). Nekem azonban a Polgárháború volt az a film, amelynek a felénél ráébredtem, hogy már nem élvezem a Marvel-filmeket.
Igen, tudom, ez egy merész kijelentés, úgyhogy vegyünk egy nagy levegőt, mielőtt előkerülnek a vasvillák.
Szóval azt hiszem, eleve rossz elvárásokkal álltam ehhez a filmhez. A várakozásaim márpedig igen magasak voltak A Tél Katonája után, és visszatekintve rá kellett jönnöm, hogy az MCU nálam már elérte azzal a csúcsot, és onnan csak lefelé vezethetett az út.
Ez nem volt azonnal egyértelmű, mivel a két Amerika Kapitány közé eső filmek többé-kevésbé elfogadhatóak voltak annyira, hogy kitöltsék a várakozást a következő nagy durranásig. Le kell szögeznem továbbá, hogy jómagam nem szerettem bele a Marvel-filmekbe azonnal. Eltartott egy ideig, míg egészen felszálltam erre a vonatra, mivel, valljuk be, A Hihetetlen Hulk, Thor vagy az első Amerika Kapitány nem voltak éppen időtlen remekművek. Legjobb indulattal is súlytalan popcornfilmek voltak, melyekkel el lehetett tölteni két órát, anélkül, hogy bármilyen nyomot hagytak volna egy-két poénon kívül.
(Azt is be kell ismernem, hogy hasonlóképpen érzek az első Vasember filmmel kapcsolatban is, de azt a közvélemény jóval többre tartja első fázisbeli társainál, és nekem sincs különösebb bajom vele, csak láttam kétszer és még mindig alig van emlékem róla. Szóval ha te jobban élvezted, veled örülök. A 2. részt viszont az átlagnál jobban szeretem.)

A Bosszúállók már jobban tetszett, vagy legalábbis a második fele – számomra a film nyögvenyelős volt, amíg összeterelte a csapatot, de összeállt, amint egy helyre kerültek a helibázison. Mégis, A Tél Katonája volt az első (és utolsó) MCU-film, amelyet elejétől a végéig tátott szájjal néztem egy vásznon New Jersey-ben. Azon ritka akciófilmek közé tartozik, amelyek nálam egy lapon említhetőek a Terminátor 2-vel, ráadásul egy olyan évben jött ki, melyben a szuperhősfilmek egy másik csúcspontja, az X-Men: A Jövendő Múlt Napjai (bocs, csak a semices fordítást vagyok hajlandó használni) is megjelent. A Tél Katonájában a tétek magasak, de evilágiak, az akció kiemelkedő, minden ütés súlyát érezni és végre sikerült eltalálniuk a Kapitány karakterét is. Nem a kiskutyatekintetű kölyök az első filmből és nem is csak azért van ott, hogy oltogassák, mint a Bosszúállókban. Itt végre árad belőle a tekintély, naivitását asszertivitásra cserélte, miközben megőrzi az értékrendjéből fakadó optimizmusát.
A Tél Katonája kiépíti az összhangot Natasa és Steve között, bemutat egy remek új karaktert Sólyom képében (akinek sajnos szintén csak lefele vezetett innentől a szerepléseinek színvonala), felvezet egy menő új ellenfelet a folytatásra Crossbones képében (elhangzik valaha a neve magyarul a filmben?), és azzal végződik, hogy a Kapitány és Sólyom összeáll, hogy megkeressék Bucky-t, ami miatt izgatottan vártam a folytatást.
Aztán jött az Ultron Kora, és… semmi? A Kapitány megint együtt volt a Bosszúállókkal (megharagszotok, ha innentől Angyalokat mondok?), akik minden magyarázat nélkül újra összeálltak, beleértve Tony Starkot, aki legutóbbi jelenésekor elvileg pont feladta a vasemberkedést, de ezek szerint erre sem térünk ki? Majd Hulk és Natasa (aki legutóbb még meglepően jó kémiával flörtölt Steve-vel) hirtelen kényelmetlen románcba kezd, melyet ugyanilyen gyorsan ejtenek? Az Ultron volt az a pont, ahol a szereplők mellékszálaik, melyek elkezdtek a semmiből jönni, csak hogy egyetlen film után ejtsék őket, elérték nálam a kritikus tömeget.

Aztán pedig jött A Hangya, és sikeresen még tovább kavarta a dolgokat egy stáblista utáni jelenettel, amelynek semmi köze nem volt a film történetéhez vagy hangulatához, és amely sikeresen elcseszte az elvárásaimat a Polgárháborúval kapcsolatban. Abban a jelenetben ugyanis megtudjuk, hogy a Kapitány és Sólyom a filmek közt sikeresen elkapta Bucky-t, és egy elhagyatott gyárnak tűnő helyen tartják fogva. Ami egy izgalmas felfedezés volt.
Mikor beültem a Polgárháborúra, azt vártam, hogy ez lesz a film kiindulópontja, és egészen lenyűgözött, milyen sokáig nem hozták szóba közvetlenül. Bár a film kisebb csalódással indított, miután a nyitójelenetben egyből ki is iktatják Crossbones-t, céltalanná téve az egész felvezetését, és a karakterek, főleg Natasa, nagyon visszafogottnak tűntek, nagyon vártam, hogy másodszor is összehozzák Russo-ék a csodát.
Natasa új, hidegebb jellemének még látszólag értelme is volt – mivel a Brutasa (Fekete Hulkvegy? Bannanov?) párosítás kevés lelkesedést váltott ki, Steve-vel pedig már flörtölt korábban, a Polgárháború írói keményen letekerték a romantikus szálait, és annak érdekében, hogy Erős Női Karakter lehessen, olyan szinten deszexualizálták, hogy gyakorlatilag egy bunyógép lett belőle, aki csak a feladattal törődik. Ettől látszólag több tekintélyt kapott, a gyakorlatban viszont jóval kevésbé érdekessé vált, mert a jellemének és a többiekkel való viszonyának fejlődését elvágták.

Az ENSZ elleni támadás után Bucky-t vádolják a bombázás elkövetésével. Steve-re hárul, hogy elkapja, aki fapofát erőltetve ered a nyomába, és pedig csettintettem, hogy ez fantasztikus! Milyen bámulatosan sokrétű helyzet, mely próbára teszi Steve moralitását, hűségét és értékrendjét, miközben neki el kell kapnia valakit, akiről tudja, hogy nem Bucky, hiszen őt titokban fogva tartja, de erről úgy dönt, hazudik a feletteseinek és csapattársainak. Mennyire izgalmas! Vajon Natasa zárkózott pókerarca a Steve iránt ébredő gyanúját rejtegeti? Meg kell hoznia a nehéz döntést a barátja és a munkája iránti elkötelezettsége közt, amikor elkerülhetetlenül kiderül Steve árulása? Tony vagy Steve oldalára áll, amikor a felfedezés kettészakítja a csapatot és egymás ellen fordítja őket? Amindenit, ez nagyon okosan épít a korábban felvázolt jellemére és kapcsolataira. Mindent visszavonok, amit korábban mondtam, a személyes és erkölcsi konfliktusok tétjei és lehetőségei végtelenek!
Persze, tudjátok, mi következik. Miután Steve utoléri az imposztort egy román lakásban, végre megkapjuk a nagy leleplezést – valóban Bucky-t üldözte!
Várjunk, mi van?

Jjjjjjjjaaaaaaa… Szóval ahogy a párbajt néztem két ember között, akiknek a fejemben nem volt értelme egy helyiségben tartózkodni, rájöttem, hogy csőbe húzott a Marvel – A Hangya végén a pluszjelenet nem felvezette ezt a filmet, hanem a közepéről került ki, egyszerre szolgáltatva spoilert és félrevezetést, amelyhez hasonló csak a Hulk (kamu) feltűnése volt a Végtelen Háború előzetesében.

Ezen a ponton összezavarodtam és egyre idegesebb lettem – ezek szerint mindaz a merész kreativitás, melyet az íróknak tulajdonítottam, pusztán egy félreértés eredménye volt részemről? Mindazon összetett erkölcsi dilemmák, melyek a háttérben diszkréten alakultak, s vártam, hogy forráspontjukhoz érjenek, valójában nem is léteztek? Nincsenek rétegei Steve motivációinak, nem rejteget gyanakvást Natasa, nem mutatják meg és helyezik kontextusba, hogyan fogták el a filmek között Bucky-t? Bakker, ez a film visszamenőleg minden tiszteletemet elveszítette.
Tudom, valószínűleg már írjátok a kíméletlen kommenteket arról, milyen hülye vagyok, és hogy ez a csalódás a saját hibám, nem az alkotóké, és a mai fejemmel egyet is értek veletek.
Sajnos még mindezek után is azt kell mondjam, a film első fele maradt a film legerősebb része, melyet csak egyre erőltetettebb fordulatok követtek. Tudom, hogy a legtöbben valamiért imádják Tom Holland Pókemberét, de én sajnos nem tartozom közéjük. Ez 100%-ig szubjektív, de annak ellenére, hogy A Csodálatos Pókember-sorozat fájdalmasan és nagy robajjal omlott össze, nem álltam készen elengedni Andrew Garfieldot (és Holland mindhárom önálló filmje után is csak sóhajtva kapcsoltam le a tévét). Az új Pókembert mindenféle felvezetés vagy organikus ok nélkül zsúfolják bele a filmbe, azon túl, hogy népszerű karakter és fontos szerepe volt a képregényben. Ott Tony Starkot támogatva felfedi az arcát, majd tábort vált, eladja a házasságát Mephistónak (és ellehetetleníti, hogy valaha még élvezzem a képregényeit)… Igen, a One More Day egy közutálatnak örvendő katasztrófa. De attól függetlenül, mi történt a képregényekben, melyekből ez a film lazán merít, Pókember itt csak felbukkan egyetlen jelenet erejéig, majd nyom nélkül eltűnik, a történetre gyakorolt mindenfajta hatás nélkül.
A másik problémám azzal, hogy az új Pókember debütálását beleerőltették, az, hogy egy zavaró hangvételbeli változást is jelöl a filmben. Mindaddig egy meglehetősen száraz és komoly kalandban volt részünk, de nem elég, hogy egy szerencsétlenkedő comic relief szereplőt behozzanak, akinek semmi köze a konfliktushoz, megjelenik a Hangya is. És értem, hogy be kell vonniuk mindenkit, akit lehet, különben csak egy maroknyi szereplő csetepatézna, de neki tényleg nincs jó oka ott lenni. Legalább az óriássá alakulása egy lenyűgöző pillanat egy egyébként szürke akciójelenetben, amiben több a poén, mint a feszültség, a lehető legunalmasabb helyszínen, amit találhattak – egy elhagyatott, sík betonkifutón. Ezen a ponton válik egyértelművé az is, hogy nem lesznek valódi következmények egyik szereplő számára sem. Rhodey-t kilövik az égből, de ne aggódj, nem halt meg. Csak ideiglenes kényelmetlenség jut neki, de a film vége előtt már újra tanul járni, és rögtön teljes értékű páncélos lesz, amint a cselekmény azért kiált.

Még egy dologra ki kell térnem, mielőtt továbblépünk, mégpedig a film legtöbbet kárhoztatott jelenetére: Steve no homo pillanatára, amellyel a készítők bizonyítják, hogy még az is inkább rendben van nekik, ha a Kapitány (kis ferdítéssel) a saját unokahúgával smárol, minthogy valaha összejöjjön Bucky-val. Tudom, sosem volt esély rá, hogy a tumblr-t lázban tartó Stucky párosítás valóra váljon, akármennyi, öhöm, “bajtársi” összetartást sugalltak a két karakter között, de ez a jelenet egy szükségtelen és oda nem illő tüntetés volt a filmes Kapitány queer megítélése ellen. Emellett az időzítés is nagyon kínos volt – ez volt az az időszak, mikor az identitáspolitika kezdett átlépni a fősodorbeli médiába, és bármi is a véleményetek erről, izgalmas volt elképzelni, hogy az olyan trendek, mint a #givecaptainamericaaboyfriend (hadd pasizzon be Amerika Kapitány) és #giveelsaagirfriend (hadd csajozzon be Elsa a Jégvarázsban) oda vezethetnek, mint a #releasethesnydercut. Magának a Disney-nek a hozzáállása az egész kérdéshez is egyre zavarosabb és őszintétlenebb lett – miután évekig szították a kedélyeket olyan ígéretekkel, mint “egy exkluzív meleg pillanat” a Szépség & A Szörnyetegben vagy a belengetett Finn & Poe kapcsolat az új Star Warsokban, melyből villámgyorsan visszakoztak, gyakorlatilag hoppon maradt mindenki, akit ilyen szintű reprezentációval csalogattak a moziba. Nem azt mondom, hogy queer szereplőket kell begyömöszölni mindenbe, nem igénylem az ilyen cinikus tokenizmust – de ha megalapoznak valami ilyennek/hagyják a sorok közé olvasni a rajongókat, ne hátráljanak ki az utolsó pillanatban, amikor le kellene csapni a labdát.
Visszatérve: a reptéri harcot követően a három fehér, hangsúlyozottan hetero hősre koncentrál a film. Pókfej felveszi a fizetését a hakniért és visszatér az új dögös és buta Mayhez (aki már nem néni); Fekete Özvegy és a fekete mellékszereplők pedig félreállnak, börtönbe vagy rehabra kerülnek, mi pedig végre belevághatunk a kényszeredett harmadik felvonásba, mely az egyik legkevésbé kedvenc közhelyemre épít: a “megbízom benned,” “nem bízom benned,” “várj, mégis bízom benned, vagy mégse?” huzavonára. Az összecsapás után Tony üzenetet kap, rájön, hogy benézte a dolgokat, és Steve után ered, hogy kibéküljenek. Majd a következő percben berág, amiért Bucky megölte a szüleit, aminek önmagában lehetne értelme, csakhogy nekünk, nézőknek ez nem újság, mert a nyitójelenetben láttuk (és megesküdnék, hogy már A Tél Katonájában is utaltak erre, de lehet tévedek). Továbbá eddigre már csak Stuckyék oldalán lehet állni, mert Tony az egész film alatt ordas nagy s-fej volt. Úgyhogy nincs mit tenni, mint várni, hogy véget érjen a végső ütközet, melynek szinte semmi tartós következménye nincs, mivel, a képregényekkel ellentétben, a Kapitány nem hal meg, Bucky visszakerül hibernálásba, hogy az írók elengedhessék Stuckyt, meg különben is, közeleg Thanos, hogy az egész konfliktus eltörpülhessen. Számomra ez az egész univerzum legnagyobb bűne, ahogy a Végtelen Háború felé építkezik: semmi nem számít, mert már úgyis sorban áll a következő filmre valami még nagyobb dolog, ami felülírja.

Ezek után én hogyan írnám át ezt a filmet, hogy (legalábbis nekem) kielégítőbb legyen?
Először is, onnan indulnék ki, amit az eredeti várakozásaimról írtam. Kivenném a nyitányt Tony szüleivel, és felfűzném a sztori ívét a csattanóra, hogy Bucky-t a többi szereplő tudtán kívül Sólyom és Kapitány már egy ideje elfogta. Steve hazudni kényszerül a csapattársainak és részt kell vennie egy embervadászatban, amiről tudja, hogy céltalan. Talán Bucky helyett a robbantó lehetne Crossbones, akit Zémó irányít – így több dolga lenne a filmben, minthogy öt perc után lecsapják. Miután elkapják, mindenki fellélegzik, kivéve Natasát. Ugyanis a Fekete Özvegy az egyetlen, aki nem csak magával van elfoglalva és eléggé ismeri Steve-et ahhoz, hogy észrevegye, minden erejével hátráltatja a keresést; szembesíti vele, és egy összeütközés után úgy dönt, hagyja, hogy megússza, ameddig lehet.
Átugorjuk Tony látogatását Peternél; esetleg meghagyjuk a jelenetet, ahol a videót nézi róla, hogy megemlítse, amint lehet, toborozni akarja a srácot. Elindul az utolsó nyomon, melyet Zémó Crossbones-on hagyott, mely a gyárhoz vezeti, ahol Steve Bucky-t tartotta fogva. Így, hogy kiderült a titok, eljutunk a nagy csatáig, ami egy érdekesebb helyen zajlik, akár magában a gyárban, mert a Kapitány elfecsérelte az időt, míg próbálta eldönteni, elengedheti-e Bucky-t. A harc végén Rhodey-t lelövik, Tony pedig kénytelen szökni hagyni Steve-et. A legyőzött játékosokat elfogják, Fekete Özvegy úgy dönt, sok neki a drámából, és szólóban meglép.

Tony nem tudja türtőztetni magát, egy kórházban hagyja az életéért küzdő Rhodey-t, pedig még a kétségbeesett Pepper is azt kérdezi tőle, megéri-e ezért a konfliktusért elpusztítania magát és a barátait. Ahogy indulni készül, a számítógépén felugrik a videó, Zémónak hála, melyen látja, ahogy Bucky megöli a szüleit. Így már van égető oka folytatni a konfliktust, anélkül, hogy a korai beismerés, hogy tévedett, elszívná a feszültséget. Utoléri Steve-éket, bosszút követel, és épp, amikor Steve a barátságra apellálna, amely kialakult köztük, Zémó megjelenik, hogy Tony-t manipulálva elvegye a békülés esélyét. Élet-halál harc tör ki a három hős között, aminek hála Zémó megszökik, Steve pedig kénytelen egyszerre harcolni Tony-val és Bucky-val, hogy ne öljék meg egymást. Mikor Bucky kidől, Steve védekezésről támadásra vált, betöri a Vasember-páncélt a pajzsával, majd rájön: ahhoz, hogy megállítsa Tony-t, össze kellene törnie a magot a páncéljában. Ez azonban megölné, ha felrobbanna, ezért megtorpan, és esélyt ad Tony-nak, hogy felülkerekedjen rajta. Kapunk egy pillanatot, ahol Steve együttérzően, legyőzötten néz fel rá, megidézve a harcát Bucky-val A Tél Katonája végéről. Azonban rövid bizonytalankodás után Tony nem hátrál meg, felizzik a kesztyűje. Az utolsó pillanatban Bucky, hogy megmentse Steve-et, Vasember lövése útjába áll, ami majdnem végez vele, és lemeríti Tony páncéljának tartalékait. Látva, hogy nem nyerhet, hacsak nem végez velük puszta kézzel, Tony kikászálódik a sérült páncéljából, felhívja Peppert, hogy jöjjön el érte, és távozik.

Végül a Kapitánynak nincs más választása, visszahelyezi Bucky-t hibernálásba, mielőtt meghalna, és segítséget kér, hogy meghúzhassa magát a rá vadászók elől. Hazaérve Tony szembesül vele, hogy Peppert visszataszította, milyen messzire ment, és elhagyja őt. Egyedül ül Rhodey ágyánál, aki talán magához tér még, de a lábait már nem lesz képes használni. A Bosszúállók feloszlottak, mindenki veszített, és senki nem áll készen Thanos közeledésére.

Nos, ez lenne az én verzióm, amely szerintem nagyobbat ütött volna, miközben megtartotta a legtöbb összetevőt. Szerintetek jobb lett volna így? Vagy kifogástalanul szeretitek a filmet továbbra is, és én vagyok a hülye? Mondjátok el egy kiegyensúlyozott és választékos kommentben!

Tomi

UI: Ja elfelejtettem említeni: Fekete Párduc is benne van a filmben. Nincs sok dolga azon kívül, hogy elveszítse az apját, de Pókfejhez hasonlóan benne kell lennie, hogy felkeltse az érdeklődést a saját készülő filmjéhez, mely gyakorlatilag Az Oroszlánkirály 2: Szimba Büszkesége élőszereplős remake-je. Ha szeretnétek még savazni, egy másik cikkben megosztom arról is véleményemet. Pá!