Havi Comics (2008. november)

Örömmel jelentkeztem Olórin felhívására, mivel a Fables tavaly szeptember óta, mióta megismertem, az egyik kedvenc havi sorozatom. A továbbiakban általánosságban is szólok kicsit a két Fables sorozatról, majd a legfrissebb számokat mutatom be, aztán két Image címet, végül egy Top Shelf kiadványt. Mondanom sem kell, aki nem követi a sorozatokat vagy nem a legutóbbi számokig, annak spoileres. Az angol neveket fogom használni mindenhol.

A Fables első kötete – az első öt rész – megjelent magyarul, Amerikában pedig már a 77. résznél tart. Jelentős határvonalat ért el nemrég a sorozat, a 75. résszel lezárult egy fejezet és komoly változások történtek. Vereséget szenvedett az eddigi főszálat adó Adversary és ha nem is önszántából, Fabletown lakosa lett, a birodalomban pedig a sorozatos csapások után – Boy Blue, Bigby, Flycatcher akciói – végleg felborult a status quo. Ezek kihatásaival foglalkozik az utóbbi két rész. A 76. rész kizárólag Gepetto beilleszkedésére koncentrál, ez adódik is a két nagyobb sztori közötti one-shot jellegéből, melynek oka és következménye is, hogy Mark Buckingham helyett ezt egy beugró rajzoló jegyzi. Meglehetősen más stílusban rajzol Mike Allred, de ez nem baj, nem árt egy kis frissítés, magunk között szólva pedig sokszor szerethetőbben, rajzfilmszerűbben is rajzolja a szereplőket, nem olyan komolynak.

Fables 76: Egy színorgia tekint ránk a borítóról, a James Jeantől megszokott magas színvonalon és belül is vidám, kedvesen megrajzolt paneleket találunk a beugró rajzolótól. Szóval a 76. részben több szemszögből is láthatjuk azt az újszerű helyzetet, amit Gepetto, az eddigi főellenség, a mesefigurák Sztálinja okoz jelenlétével Fabletownban. Gyakorlatilag mindenki megveti, a védelmével megbízottak sem jókedvükből kísérik és nem bánná a “vezetőség”, ha valami kihágást követne el az öreg. Ugyanis az eddigi bűneiért nem ítélhetik el, mert aláiratták vele a közösség alapszerződését, mely felmenti minden múltbeli bűne alól. Amiért pedig ezt megengedték neki és nem próbáltak végezni vele, az Pinocchio kérésére történt, aki csak apja épségéért cserébe adott át fontos hadititkokat, amivel megnyerhették a háborút, Bigby-ék pedig állják a szavukat.
Gepetto persze továbbra is felsőbbrendűként viselkedik és minden más fable-t lenéz, a mundykról nem beszélve, sajnálatomra azonban a Fabletownon kívüli mundy világba még nem jutott ki, pedig ettől vártam a legtöbb komikus jelenetet, de ez most nem fért bele, egyelőre az első sokkot éli meg, a zaj és a modern technika persze felháborítja, amire főleg a nagyvárosban lakó olvasók megértően bólintanak is, ezután azonban egy jóindulatú diktátorként állítja be magát, aki a nagyobb jóért öletett le sokakat, amivel már lehetnek gondjaink.Csak úgy süt Gepetto érzéketlensége és kegyetlensége az őt számonkérő nővel való beszélgetéséből.
A történet Pinocchio végtelenül naív és Gepetto rosszkedvű párosának párbeszédével zárul, ami az egész részen végigvonult és a humort szolgáltatta ezzel a kontraszttal. Nem oldja fel azt, de érződik, hogy Gepetto azért nagy morgolódva is, de mégis ad esélyt Pinocchionak, majd kiderül, hogy meggyőződésből vagy csak tetteti és forral valamit. Pinochiotól kicsit szokatlan volt ez a túlzott naivitás, de ezt betudhatjuk a másodszori tündérkezeléssel beletáplált apja iránti szeretetnek. Bigby pedig látványosan kényelmetlenül érezte magát Gepetto közelében és nekem az volt az érzésem, hogy ebben szerepe volt a verésnek, amit a császártól kapott, ami nem sűrűn esik meg vele.

Fables 77: A 77. résszel új történet kezdődik, mely továbbgombolyít több háborús szálat is, a legtöbbet a mundy világban, de a vezérfonal a Homelandben zajlik, ahol megtudjuk, hogy a birodalom lefejezése után általános zűrzavar lett úrrá, a kormányzók, királyok ellen fellázadnak, a fosztogatók pedig rég nem adódó esélyhez jutnak. Egy ilyen fosztogató párost követünk, akik mohóságuknak köszönhetően nagy bajt okoznak, kiszabadítják ugyanis a borítón is látható alakot. Még nem tudjuk, hogy kit is pontosan, csak találgatni lehet, mert a szám ezzel a cliffhangerrel zárul, de sok jót nem sejtet egy leláncolt koporsóból előmászó sápadt alak, akit még a birodalom is jobbnak látott elzárva tartani.
Aztán Boy Blue-t látogatjuk meg a kórházban, akinek a varázsnyílvessző okozta sebe csak nem akar gyógyulni. Két vöröshajú lány utáni csalódás után még ez is, rájár a rúd szegényre, sajnálnám, ha valami történne vele, mert az egyik kedvenc karakterem lett. (Talán megkeseredett ellenséget akar csinálni belőle Willingham? Remélem nem, bár logikus lenne.) Az emlegetett red head pedig Sinbaddal szűrte össze a levet, reakciója azonban azt sejteti, van még remény a kék srácnak. Gepettoval is kapunk egy oldalt, hogy kapcsolódjon az előző számhoz is és bár jó a két manipulátort együtt látni, talán ez várhatott volna a következő részig.
A háború folyománya még, hogy a köznapi, már a Mundyban született fable-ök, akik kivették részüket a harcokból, most a jutalomból, a megnyert földekből is szeretnének kikanyarítani egy részt maguknak és létrehoztak egy szervezetet is, ebből még lesz gondja a vezetőségnek. A rajz és a jellemábrázolás most is koherens, karakterhű. Összességében azt mondanám izgalmasok a kilátások a jövőre.
A sok jelenetváltás (összesen 7 helyszín között, igaz mindig is sajátja volt a számos jelenet kezelése a képregénynek) miatt picit kapkodónak tűnik a képregény, amit csak erősít, hogy az egyikben még egy flashback is van – egyedül a két kincsvadász ad meg-megszakított folytonosságot -, az újság végén pedig egy 5 oldalas háttérsztori, mely az elkövetkezendő számokban tovább fog futni és Mowglit valamint Bigby testvéreit követi nyomon, amint felderítésre indulnak a Dzsungel könyve világába, szó szerint. Rajzilag nem nagyon különbözik a főtörténettől, pedig nem Buckingham rajzolja, ez köszönhető Lee Loughridge színezőnek is, aki viszont mindkettőt jegyzi. A karakterek interakciója pedig itt is jól eltalált, pár oldal keretén belül is jól ragadja meg őket és szolgáltat humort, ahogy azt már megszokhattuk. Igazából az összes Fables résszel az a helyzet, hogy fel sem tűnik az embernek, mennyire jól megírt, nincs felesleges panel szinte sehol.
Nem szokott lenni recap page a Fables-ben és egy új olvasónak nem könnyű bekapcsolódni, mégha egy új történet kezdődik is, itt azonban az újság végén találunk egy üzenetet magától Willinghamtől. Részben a szóbeszéd lecsillapítására, mert egy pletyka keringett kevésbé tájékozottabbak körében, hogy a Fables véget érne, részben pedig a kilátásokról a következő 75 részre, ez is jelezte, hogy egy határvonalat ért el a sorozat és ha valamikor, itt talán be lehet kapcsolódni újoncoknak is.

Pár gondolat még általánosságban a Fables-ről:

  • egyre több frakció képződik: Wooden Men (már aki maradt, többnyire Fabletownban), SOS, animal fables, Haven, Fabletown, arabian fables, Gepetto, volt birodalmi alkalmazottak, volt birodalom lázadói, foglyai (és akkor a JoF-ről ne is beszéljünk, vagyis de, lejjebb).
  • viszonylag átalakult a szereplőgárda, az első részek óta többen távoztak ilyen vagy olyan okból – Jack, Bluebeard, legutóbb Prince Charming -, mások nagyobb rivaldafényt kaptak, prominensebb szereplők lettek – már jó ideje Boy Blue, Frau Totenkinder, Cinderella, újabban Gepetto és Sinbad – az eddigiek mellett.
  • oldalcsíkok: Buckingham kifejezően tud rajzolni és szinte bármit képes papírra vinni, néhol ugyanakkor elnagyoltnak tűnik, a képek oldalán megjelenő motívumcsíkok pedig néha úgy érzem, elvesznek a rajz dinamikájából, igaz máskor pedig hozzáad, keretezi azt.
  • zsidók: lehet olvasni róla, hogy mit is jelképeznek a fable-ök, faji, vallási kisebbséget, a zsidóságot, bármilyen kirekesztett csoportot – az X-Menhez hasonlóan -, de szerintem ez a párhuzam másodlagos, van alapja, de ha az ember nem akar erre figyelni, akkor is ott vannak a remek szereplők, a fantáziavilág kibontása, ami a lényeg. (Vertigo)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6