Dominion – A tankosztag

A Ghost In The Shell számomra mindig is az animék alfája és omegája volt és még a mai napig is az. Emlékszem, hogy annak idején, amikor belenéztem az alapjául szolgáló mangába, igencsak meglepődtem, hogy a forrásmű mind a rajz, mind pedig az elbeszélés szempontjából mennyivel könnyedebb, komolytalanabb, mint Mamoru Oshii komor hangulatú, filozofikus anime-noirja. Bevallom, időbe telt mire sikerült először rendesen átlátnom, majd pedig megszoknom Shirow Masamune rendhagyó stílusát, és végül pedig nem hogy megszerettem, de egyenesen a rajongója is lettem ennek a nagyszerű mangakának. Így aztán nagyon kellemes meglepetésként ért a Dominion: A tankosztag hazai megjelentetésének híre, ugyanakkor ott motoszkált bennem némi aggodalom is: vajon a kissé kiszámítható ízléssel megvert hazai közönség hogyan fogadja majd ezt a korai klasszikust?

Mielőtt beleásnám magam a Fumax eddigi legbátrabb vállalkozásának tekinthető kiadvány képletesen értett darabokra szabdalásába, jöjjön egy kis háttér.
A 47 éves Shirow Masamune az egyik legnagyobb élő mangakának tekinthető, pedig az igazat megvallva nem egy túl termékeny szerző, és az egész eddigi munkássága is tulajdonképpen csak és kizárólag a science-fiction (azon belül is a cyberpunk szubzsáner) jegyében telt, a 80-as évek eleje óta megjelenő munkái (Appleseed, Black Magic, G.I.T.S.) szinte kivétel nélkül a technikailag túlfejlett közeljövőben játszódnak. A Dominion 1985-ben, 4 évvel az élete fő művének kikiáltott Ghost In The Shell előtt született meg, és nyugodtan tekinthetjük ez utóbbi egyik előfutárának is. Már itt is megtalálhatóak ugyanis a Shirow mester teljes életművére oly jellemző elemek, mint például az erotikus formákba öntött, kislányos külsővel bíró, ám kimondottan amazon-jellemű női főszereplő, az elembertelenedett közeljövő disztópikus világképe, és az azt átszövő mechanikus és kibernetikus transzhumán technológia, a speciális rendőri és harci alakulatok, a politikai összeesküvések, a pikáns, ám kicsit sem szemérmetlen erotika, mindez nyakon öntve a Shirow-féle kissé gyermeteg, ám mégis rendkívül szórakoztató humorral, és végül az egész a mangaka könnyen felismerhető rajzstílusában tálalva.

A történet könnyen összefoglalható. A közeli jövőben mérgező légkör borítja a Földet, ami miatt az emberek csak gázálarcban képesek a szabadban tartózkodni. Newport City tankokkal felfegyverzett, különleges rendfenntartó egysége, élén Britain osztagvezetővel és Leona Ozaki parancsnokkal, a Buaku nevű ravasz bűnözőt és annak bandáját igyekszik kézre keríteni. Buaku és csapata egy laborból elrabol egy Greenpeace-re keresztelt titokzatos szárnyas lányt, aki képes fotoszintetizálni (vagyis a napfényt tiszta oxigénné alakítani). Az osztag és a hatóságok természetesen a bolygó légkörének megtisztításának lehetőségét látják Greenpeace-ben, ezért mindenáron vissza akarják szerezni, de Buakunak egészen más tervei vannak a lánnyal (nem, nem olyanok).

Ami egyből feltűnik, hogy Shirow mester ezúttal a szokásosnál is komolytalanabbra vette a hangot. Ugyanakkor a szerző kivételes tehetségét dicséri, hogy ismét nagyszerűen sikerült megtalálnia a tökéletes balanszot a komédia, az akció, és a mögöttes mondanivaló között. A Dominion ugyanis látványos, szórakoztató és a mindig aktuális környezetvédelmi felhang miatt valamennyire még elgondolkodtató is, bár az elsődleges cél ezúttal nem a környezettudatosságra való ráébresztés volt. A Dominion ugyan jelentősen nem különül el Shirow többi munkájától, mégis egyértelműen ez a leglazább, legbolondosabb alkotása.

Mindez elsősorban a manga fő vonzerejének számító abszurd karakterekben és abszurd helyzetekben nyilvánul meg. A történethez hasonlóan, a szereplők egyike sem
vehető igazán komolyan, ezért nincs is élesen elkülönülő jó és rossz. Maga a tankosztag is afféle paródiaként fogható fel, amiben megtalálható a napszemüveges macsó osztagparancsnok, az idegességtől állandóan a haját tépő nagyfőnök, a szorgalmas zöldfülű újonc, és természetesen a főhősnő, a bájos tankparancsnok Leona Ozaki (aki nem meglepő módon a fiatal Motoko Kusanagi őrnagyra „hajaz”), aki szinte már természetellenes vonzalmat táplál Bonaparte nevű, az osztagon belül is nevetség tárgyának számító korszerűtlen tankja iránt. De a másik oldalon is hasonló a felhozatal, Buaku sleppje is többnyire egy rakás idiótára emlékeztet (kedvencem a totálisan funkció nélküli „nyulas fickó”, aki igazából semmit nem csinál, leszámítva, hogy Buaku időnként kiüti), de azt hiszem, nem vagyok egyedül azon véleményemmel, hogy az egész Dominion legfelejthetetlenebb figurái nem mások, mint Annapuma és Unipuma. A szexis cicalány ikrek eredetileg szexdroidok voltak, de most már Buaku elsőszámú végrehajtói, és bizony igencsak megnehezítik a tankosztag dolgát. Nem csak kellemes látványuk, de a jól kitalált karaktereik miatt is egyszerűen nem lehet őket nem szeretni. Miáú!

A Dominion humora egész egyszerűen zseniális. Képi és tartalmi gegek tömkelege, az olvasóra kikacsintó, önkritikus belső poénok („…ha ez egy komoly manga lenne, már nem élnél”), és úgy összességében egyfajta bájosan bárgyú humor jellemzi az egészet. Shirow mester jellegzetes rajzstílusára egyébként is jellemző ez a kettősség, miszerint a figuráit a tartalom komolyságától függetlenül is szereti alaposan deformálni, pillanatnyi emócióikat erősen felnagyítani, stilizálni, éles kontrasztot állítva ezzel a gyakran filozófiai mélységektől sem mentes történeteinek. A futurisztikus technikai eszközök viszont teljes mértékben hihetőnek és átgondoltnak tűnnek, ábrázolásuk és kidolgozottságuk már-már szinte mérnöki pontosságú.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a sztori tempója elsőre követhetetlen. Annyira pörög az egész, olyan sok képi és szövegi információt kapunk, hogy a manga olvasása bizony nem egy egyszerű feladat. De ez ne riasszon senkit, második olvasásra már elkezdünk hozzászokni, a harmadikra pedig valószínűleg már imádni is fogjuk, mint ahogyan ez velem is történt anno. Ugyanakkor azt sem tartom kizártnak, hogy lesznek, akik képtelenek ezt a hangulatot magukévá tenni, de nekik is csak azt tanácsolom, hogy szánjanak rá több időt, idővel be fog érni.

Nézzük a magyar kiadást, ami már ránézésre is gyönyörű. A Fumax verzió külsőre a legújabb Dark Horse kiadást vette alapul, így a kötet a hagyományos mangáknál nagyobb méretű, megőrizte az eredeti jobbról-balra olvasási irányt, és a japánból készült fordítást, a panelek mellé írt hangeffektekkel és feliratokkal. Anyagi megfontolásból a képes és szöveges extrák már nem kerülhettek bele a kötetbe, ami igazán sajnálatos, de ezt a kompromisszumot kénytelenek vagyunk elfogadni. A három fejezetből álló sztori mellé viszont megkapjuk az A Közönség Agyréme című szösszenetet is (ez eredetileg a DOMINION Special Graphix című kézikönyvszerűségben jelent meg), ami egy a fő történettől teljesen független mellékszál, és ami során teljesen odavész a maradék komolyság is, és végképp elszabadul Shirow elmebaja – jó értelembe véve persze.

A Dominion eredetileg egy két kötetből álló manga, de a Dominion Conflict One: No More Noise valójában nem folytatása az előzőnek, hanem az első kötet történetének átdolgozása, melyben számos dolog megváltoztatásra, újragondolásra, illetve kihagyásra került. (Többek között Annapuma és Unipuma ekkor a Tankosztag tagjai, és például légszennyezettség sincs.) Shirow további folytatásokra is készült, de aztán a Ghost In The Shell miatt jegelte a dolgot, ez a jég pedig a mai napig nem olvadt még fel. Aki pedig mégis további Dominion adagokra vágyik, annak ajánlom a manga előzményeit és folytatását tárgyaló animeket, amikben még
többet tudhatunk meg a karakterekről és a Dominion világáról.

A Fumax eddigi legklasszabb mangája a Dominion, ami talán a hazai közönség számára egy kicsit még szokatlan ízű lehet, de én csak bátorítok mindenkit, hogy ha kötetlen szórakozásra, többször is olvasható, könnyed és mégis tartalmas olvasmányra vágyik, akkor uccu neki gyorsan beszerezni, ennek ugyanis minden oldala nagyszerű móka.

Chavez, 2008. október 31.