Hatalom és haszonlesés – Korra Legendája

A Szukits kiadó gondozásában megjelent The Legend of Korra / Korra Legendája: Hatalmi harc (1. kötet) kötet pontosan ott folytatódik, ahol a rajzfilm-sorozat véget ért: Korra vakációra indul újdonsült barátnőjével, Asamival a szellemek síkjára, hogy ott pihenje ki a Kuvirával vívott harcot. Kiderül azonban, hogy „korrai” volt az öröm, mert az emberi gyarlóság akkor sem vesz ki szabadnapot, ha éppen most ért véget egy szörnyű háború.

Igaz, a sorozat évadjaival szemben itt az ellenfeleket nem egy magasztos eszme hajtja, semmint hatalom és haszonlesés, de persze a történetnek még ideje nem volt bemelegedni, ugyanis ez a kötet pontosan annyit ölel fel, mint egy sorozat-epizód. Azt mondjuk teljes erőből hozza, nem véletlenül, hiszen a képregényt Michael Dante DiMartino írta, aki mind az Aang legendáján, mind pedig Korra rajzfilmsorozatán is dolgozott.

A történetről így még nagyban nem igazán lehet mesélni, azt leszámítva, hogy a frissen nyílt átjáró a szellemek birodalmába felkeltette egy gátlástalan üzletember érdeklődését, plusz az alvilág hatalmi vákuumát egy feltörekvő, fiatal bűnöző próbálja a javára fordítani. De szépen felvonultatja a már korábban megismert karaktereket, felrakja őket a táblára, hogy aztán egy szép, fordulatos történetet ígérjen.

Emellett persze a képregény nem kevés időt szán Korra és Asami kapcsolatára. Bevallom, hogy ezen a téren már többet is elviseltem volna a sorozatban, akkor is, ha visszatekintve pár aprósággal előkészítették az alkotók – persze, egy képregényben talán jóval szabadabb kezet kapnak a készítők, mint egy rajzfilmsorozatban. Így igazából most kapunk rövid betekintést abba is, hogy melyik nemzet miként viszonyult az egynemű párkapcsolatokhoz, ami jópofa – de remélem, hogy ebben a képregényben elsősorban a két karakter kapcsolatára koncentrálnak majd, amilyen őszintén csak lehet. Egyelőre ezen a fronton még mindig csak a lábukat – de már nem a lábujjukat – mártották meg a közreműködők, remélem, hamarosan fejest is ugranak bele, amennyire csak lehetséges.

Ám azt leszámítva, hogy ez a kaland még csak most kezd el beindulni, nem igazán tudok mit kifogásolni – kiváltképpen, hogy a Korra egy lendületes, ötletes, intelligens, érett, de nem kiábrándult történetet ígér. Bízom benne, hogy ezt a következő két kötetben be is váltja!

Pusztai Dániel

Korra legendája #1: Hatalmi harc
Szerzők: Michael Dante DiMartino, Irene Koh
Kiadó: Szukits
Megjelenés: 2019. január

A The Legend of Korra / Korra Legendája: Hatalmi harc 1. kötet már megrendelhető, a The Legend of Korra / Korra Legendája: Hatalmi harc 2. kötet pedig előrendelhető a Szukits Kiadó webáruházában, ahol a Korra „testvérsorozata”, az AVATAR: Az utolsó léghajlító: Az ígéret I. kötet is elérhető!

További ajánlott olvasmányok Korráról itt, a kilencedik.hu-n:

Korra legendája: Levegő

Korra legendája: Szellemek

Korra legendája: Változás

Korra legendája: Egyensúly