DC 2009/03-05

Trinity #33

Tiszta élvezet volt olvasni az ezt megelőző számokat, a sztori is tempósan haladt, így nem árulok egy nagy titkot, ha azt írom, ismét csak időhúzásra játszik a Busiek-Nicieza páros, hiszen még 18 szám van hátra a történet fináléjáig. Ráadásul a B-sztoriban ismét McDaneil forgatja a ceruzát, pechünkre. Amit művel, az már tényleg kritikán aluli. Az írók sikerrel teremtenek drámai, kaotikus atmoszférát, ám az összecsapott, jellegtelen rajzok miatt ebből igazán kevés érezteti hatását. Szerencsére Bagley észnél van, így Alfredék zarándoklata közben ismét élvezhetjük a jól megszokott, kellemes fantasy hangulatot. Ám az határozottan negatív , hogy csupán ennyi jut, hiszen a cselekmény szinte semmit nem haladt. Bosszantó, mert szívesebben olvasnánk az istenné vált hősök legendájáról, mintsem ismét erőlködő arcú családtagokat, barátokat nézzünk, akik kétségbeesetten kutatják tudatalattijukat hasznos információk után, melyek a Triumvirátus nyomára vezetnék őket. A törzs támogatását és bizalmát már nem élvezik, így most Kara képességeire hagyatkozva kell teljessé tenniük a történetet. Bár fontos fejlemény, hogy Donna uralja képességét, és Dick is kezd magára találni, a csapattagok közti viszonyrendszerben beállt egyetlen változás Kara határozott fellépése és igénye a vezetői pozícióra. Miközben a Tel-avivi káosz szörnyű eseménye zajlanak a szemünk előtt, újra jeleket kapunk az íróktól, hogy a gonosz szövetséget egyhamar megtörheti a Morgaine és Enigma közti konfliktus. Sajnos a történet ezúttal sokkal kevesebb alapanyagból építkezik , nincsenek igazán nagy pillanatok (amik vannak, azok is elsikkadnak McDaniel hanyag rajzstílusa miatt), és bár az előző számokban sem száguldozott a cselekmény, a 33. rész tempójára inkább a tyúklépések, vagy az egyhelyben járás a jellemző.

„Olvass bele!”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Scott McDaniel
Borító: Carlos Pacheco

Final Crisis: Superman Beyond 3D #2

Kevés íróval ápolok olyan ambivalens viszonyt, mint Grant Morrisonnal. Zseniális alkotónak tartom – hiszen az is -, de alkalomadtán, mint például a Superman Beyond második részének elolvasása után legszívesebben megkergetném egy szívlapáttal. Már az első rész is rettenetes volt, ám ez a bonyodalomnak, tetőpontnak és befejezésnek szánt moslék még kevésbé értékelhető. Akárcsak a többi tie-in nagy része, a Superman Beyond is csak legfeljebb köszönőviszonyban van a főminivel , ám a többi esetben ez megbocsájtható volt, hiszen remek képregényeket olvashattunk: nos, ez a kétrészes a Final Crisis szégyenfoltja. Superman multiverzumi kalandozásait követhetjük nyomon: kétségbeesetten igyekszik megtalálni a gyógymódot Lois számára, ám útja során mindenféle értelmetlen és összefüggéstelen marhaságokba ütközik hősünk. Miután Ultraman és Superman Captain Adam kezében egyesül, létrejön Mechaszupi , hogy bunyózzon egy sort. Vannak itt vámpírmonitorok, élükön a fővámpírmonitorral, Mandrakkal, akit Darkseid mellé behozni a Krízisbe tökéletes képzavart eredményez. Kedvencem a néha németül sopánkodó Overman… Az idétlen történetvezetést rettenetes párbeszédek kísérik, mintha Morrison önmagát akarná parodizálni. Az egésznek se füle se farka, és nem is meglepő, hogy egyedül azok a kritikusok üdvözölték (csekély számban), akik a Final Crisis fantasztikus, epikus, összetett és lenyűgöző történetvezetését túl bonyolultnak találták. Itt Superman annyit mond, hogy „ez jó kis kalandnak ígérkezik”, majd elröppen egy bunyóra. Természetesen Morrison jó szokása szerint ezt a történetét is képtelen lezárni, sejtelmesen nyitva hagyja a szálakat, hogy bármikor elővehesse és bármit belemagyarázhasson az eseményekbe. Mahnke láthatóan tehetetlenül állt az írói instrukciók előtt, így gyakorlatilag összevissza rajzol: panelenként változik a stílus, a rajzfilmes, karikatúraszerű ábrázolásmódtól egészen a realisztikus látványvilágig. Ha a ronda színezés nem feküdte volna meg a gyomrunkat, még mindig fejfájást kaphatunk a 3D-s rajzok erőltetésétől. Persze felvehetjük az első számhoz mellékelt, kivágható piros-kék szemüveget! Kár, hogy propelleres simlis satyit meg fütyülős nyalókát nem mellékeltek hozzá. Kár tagadni: időnként hülyegyerekeknek néznek minket .

„Saját felelősségre”

Írta: Grant Morrison
Rajzolta: Doug Mahnke
Borító: J.H. Williams III és Doug Mahnke

Green Lantern #37

Nem férhet hozzá kétség: Johns és Reis Green Lantern sorozata az utolsó néhány számmal a legjobb szuperhős-képregények közé tornázta fel magát. Az utóbbi időben sajnos igen rendszertelenül jelenik meg, ám lényeg, hogy végre olvashatjuk a folytatást! Bár az alapszituáció, mely szerint van itt egy kivételesen nagy erejű hős, igazi kiválasztott, melyet a jó és rossz oldal egyaránt magának akar. Természetesen itt Hal Jordanről van szó, aki őrlődik a Kék és Piros lámpások között (vörösnek fordítani kissé félreérthető lenne), és bár érzi a szörnyű veszélyt, Zöld Lámpás identitása, ragaszkodása a smaragd gyűrűhöz kevés választási lehetőséget hagy számára. Ami igazán lebilincselő számomra, az a Sinestro személyiségét érintő kérdés. Sosem tudhatjuk, hogyan álljunk hozzá ehhez a karakterhez. Vajon tényleg csak Hal életét akarta megmenteni? Vagy valóban ilyen szadista volna, aki idáig süllyedt? Abban biztos vagyok, hogy nem tudatosan cselekedett, hiszen a következmény – Hal Piros lámpássá alakulása – legalább őt is olyannyira megdöbbentette, mint mindenki mást. Ismerősnek hatnak ezek a megoldások? Meglehet. A Red Lanterns sztori fordulatai talán klisések, mégis olyan jól eső sci-fi hangulat járja át az egész komikot, hogy képtelenség nem élvezni azt a 30 oldalt, melyen a Johns- és Reis-féle varázslat zajlik. Amitől egyedülálló ez a duó, az a kivételes összhang, mely kettejük között kialakult végre. Johns érezhetően számít arra, hogy Reis gyönyörű, hangulatos paneljei hátukon viszik majd a történetet, elég pörgős dialógokat, látványosra rajzolható akciókat egymás után fűzni, jól időzített fordulatokkal tarkítani az eseményt, és a füzet végére egy biztos kézzel elhelyezett cliffhangert az olvasók elé tárni. Persze ez sem kis teljesítmény, ám az atmoszféra megfestését teljes mértékben a rajzolóra bízza, így alkotnak egy remek egységet. Nehéz belegondolni, hogy hamarosan változás történik a csapatban, ám az mindenképp megnyugtató, hogy Philip Tan ragadja magához a ceruzát, akinek eddigi munkáit ismerve, teljesen biztos vagyok benne, a Green Lantern ongoing hatalmas erősségéről, a lélegzetelállító látványról semmiképp nem kell majd lemondanunk.

„Kötelező olvasmány”

Írta: Geoff Johns
Rajzolta: Ivan Reis
Borító: Shane Davis

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7