Dark Horse 2009/II

Star Wars: Legacy #32-33

Mivel múlt hónapban egy kétrészes sztori vette kezdetét, jobbnak láttam, ha inkább februárban tudósítok, immár a teljes történetről. Sajnos, gyanúm beigazolódott: a Vektor eseményei után a sorozat visszasüllyedni látszik korábbi, erősen közepes színvonalára. Ezt jól érzékelteti a rajzolóváltás: a mindig kitűnő Jan Duursema helyett a mostani számok rajzolója Omar Francia, aki kevéssé karakteres, és bizony nem egyszer elnagyoltnak tűnő rajzaival húzza alá a januári-februári számokról eszembe jutó „átlagos” szót.
A magyarul is megjelenő crossover eseményeivel párhuzamosan a sithek Mon Calamarit ostromolják (innen származik az eredeti Trilógia mókás fejű űrparancsnoka, Ackbar admirális). A békés, fegyverekkel alig-alig felszerelt helyiek segítségére egy Birodalmi Lovag érkezik. Őt azonban hazahívják, mert a Galaxis egyéb részein is szükség lenne rá, a Mon Cal-oknak viszont esélyük se lenne a jedi nélkül. Nehéz helyzet, amit tovább nehezít az invázió vezetője, Darth Azard és a sithek saját Dr. Caligarija, Vul Isen közös terve: egy ősi szörnyet, a Leviathánt idézik meg sith praktikáikkal. A rendkívül ronda és éhes lény pedig rászabadul a kopoltyús kalamárikra…
A sztori kiszámítható, de ez önmagában nem lenne baj. A probléma inkább az, hogy John Ostrander (aki amúgy rutinos mesterember) teljesen feszültségmentesen vezeti fel a sithek támadását, a bolygót fenyegető veszélyt, és ezerszer látott, vagyis kiüresedett párbeszédekkel görgeti maga előtt a cselekményt. Egyetlen momentumot viszont mindenképp ki kell emelnem, ami Ostrander legjobb pillanatait hordozza: a két főgenya, Darth Azard és Vul Isen beszélgetéséből a 33. számban új megvilágításba kerül a sithek történelme. A halálos kimenetelű kísérleteket folytató Isen sem kevésbé sith, mint a többi „Darth”: ő is a Korribanon született, de a hierarchia egy másik fokán áll. Ez a jelenet végre okos, ráadásul Ostrander jó szokásához méltóan gazdagítja a Star Wars-univerzumot, ill. új megvilágításba helyezi annak egy apró szeletét. Kár, hogy pár oldallal később szegény Vul Isen addig felépített (nem túl eredeti) karakteréhez képest is teljesen idegenül kezd el viselkedni…
Szóval nem vesztünk sokat, ha kihagyjuk a Legacy év eleji számait. Ostrander a Vektor után érezhetően visszavett a tempóból és kreativitásból, de remélem, márciustól újra összeszedi magát, mert még ezekben a halvány részekben is megmutatja egy rövid időre, hogy tud ő, ha akar.

Star Wars: The Clone Wars #4

Örömmel, ugyanakkor a helyzet mély tragikumát felismerve jelentem: februárban megszületett a gyalázatos Clone Wars eddigi legjobban sikerült száma. A „jót” persze tegyük gyorsan idézőjelbe, mert a végeredmény még így is gagyi, de egy fokkal szórakoztatóbb, mint az eddigi számok (ami persze nem nagy kunszt: egy áramütés is szórakoztatóbb, mint egy élve eltemetés). A sztorit ott hagytuk félbe két hónapja, hogy Anakin rabszolgakereskedőnek álcázva magát beférkőzik a zygerriai királynő kegyeibe (az álcázás módja roppant fortélyos: 1, azaz egy db szemkötő). Anakin és a rabszolgát játszó kotnyeles padawan, Ahsoka kénytelenek részt venni a bolygó össznépi rabszolgavásárán, ahol döbbenten tapasztalják, hogy a togrutai nagykövet kiszabadításán mesterkedő Obi-Want is elkapták a gaz zygerriaiak. A királynő felszólítja Anakint, hogy bizonyítandó hűségét, korbácsolja meg az idősebb jedit. Anakin nem egy Jack Bauer, úgyhogy nem hajlandó teljesíteni a királynő parancsát, és jöhet a B-terv: előkerülnek a fénykardok és a lesben álló klónharcosok, és jöhet az akciójelenet. A poén az egészben az, hogy hőseink menekülési-kiszabadítási kísérlete kudarcot vall, és a zygerriaiak megint elfogják a jediket (mégis mennyire bénák ezek?). A királynő ezek után fölveszi a kapcsolatot Dooku gróffal, aki a foglyok mielőbbi kivégzését szorgalmazza, a királynő azonban erre nem hajlandó: Obi-Want és Ahsokát munkaszolgálatra küldi egy félreeső bányabolygóra, Anakinnel pedig tervei vannak.
Bár Zygerria úrnője minden báját latba készül vetni, Padménak nem kell aggódnia, a Clone Wars rajzi világa ugyanis még mindig alkalmazkodni kénytelen a sorozat grafikájához, így aztán kimondottan rondák az emberalakok. Scott Hepburn panelkezelése viszont pörgőssé, dinamikussá teszi az oldalakat, nagyjából sikeresen ellensúlyozva ezzel Henry Gilroy felesleges szövegelését. Az író mintha arányt tévesztene: a cselekmény bugyutasága a maximum tíz-tizenkét éveseket kötheti le esetleg, ők viszont talán nem veszik jó néven, ha a szereplők annyit dumálnak a semmiről, mint a Clone Wars 4. számában. A királynő fenyegetései és parancsai kiüresednek, mivel ötször elmondja őket máshogy megfogalmazva. De ezzel együtt is tartom, hogy az eddigi legkevésbé rossz részről van szó, ami köszönhető annak is, hogy a történések ezúttal egyenes vonalon haladnak, aminek egyszerűségével még Gilroy is elboldogul. És ne felejtsük: már csak két rész van hátra.

Umbrella Academy: Dallas #4

Ez a Gerard Way tényleg nem normális. Nem elég, hogy az elmúlt évek legkellemesebb meglepetését okozta az első UA sztorival, az aktuális történet talán még a nagy elődnél is szórakoztatóbb. A bájos rajzok, amiket Gabriel Bá szolgáltat, csodálatos ellentétét képezik a sokszor véres, erőszakos jeleneteknek, melyek a gyerekes ábrázolás miatt hasonlóan erőteljesek, mint a többi, realisztikusabb képi világú képregény esetében. Néha még túl is szárnyalja azokat, amire tökéletes példa a negyedik Dallas sztori. A kis ráhagyással keretes szerkezetűnek mondható füzet elején annyi vér fröccsen, vagy épp csak folyik, hogy azt bármelyik más cím megirigyelhetné. Gerard most egy kertvárosi idillel indít, amit elsőre nem lehet hová tenni, de aztán a már megszokott, realitástól távol álló, lázas rémálmokat idéző képsorok közepette kibújik a szög a zsákból. Az író nagyon rátalált a saját „hangjára”, mert ezzel a történetmesélési bravúrral nem először él, megfigyelhető, hogy általában egy-egy újabb alaphelyzet felvázolásánál használja, hogy az erős túlzásokat a fejünkbe ültetve az mintegy erősítő effektként hasson a rákövetkező, „halkabb” és lassabb folyású, sok-sok szöveggel megtámogatott panelek sokaságának megértésénél.
Séance és Space Boy élnek, a múltkori füzet csodálatosan megkomponált haláljelenete most az éledéssel tetőzik, az említett keretes szerkezet első „pillérét” pedig a maszkos banditák szolgáltatják egy detonátor gombjával. A már-már furcsának is mondható, de gyakorlott UA fogyasztók számára rutinfeladatnak ígérkező kezdő képsorok után folytatódik a többi megkezdett történetszál is, így újra hallunk Number Five felől, aki nem mindennapi dologra készül, azt itt és most elárulhatom. Mindeközben a nemrég feltűnt, titkok ködébe vesző újabb szereplőről is csepegtetik az információt, de egyelőre még a sötétben tapogatózunk, hisz érdemi monológ, vagy egy már ismert karakterrel való akció/párbeszéd még nemigen történt, így marad a kivárás. Az időutazás mindig hálás téma, igyekeznek is az alkotók annyiszor használni, ahányszor lehet. Néha komoly feneket kerítenek neki, de az UA-ban szinte nem is foglalkoznak a körítéssel, egyszerűen megtörténik az utazás Gerard könnyed és lendületes stílusában. Egy robot testét időugrásra alkalmas masinának nem éppen könnyű tekinteni, de hát semmi sem lehetetlen.
Rengeteg dolog történik most is a Dallasban, melyek egytől egyig figyelemfelkeltőek, éppen ezért lett mostanra a talán legbiztosabban eladható, legmegbízhatóbb cím a kiadó istállójában. A figyelem állandó ébrentartása érdekében Gerard hajlandó önmagának ellent mondani nemegyszer, ami persze mindig újabb és újabb konfliktusok kidolgozásához szolgáltat apropót az írónak. Mindenki kedvenc csimpánzától például már elég korán elbúcsúzhattunk, de nem úgy van az, a holtak élete sem móka és kacagás, hogy ilyen közhelyekkel is éljek. Aki képregényeket olvas, és mondjuk one-shotokon kívül másra is vetemedik, az szüntelenül találkozik újabb és újabb cliffhangerekkel, melyek egy része hidegen hagy, vagy épp eredeti funkciójának tesz eleget: újabb vásárlásra ösztönöz. Nos, a keretes szerkezet második pillére a legközvetlenebb és legegyszerűbb módon teszi meg ezt, és az egyszeri magyar ember száját a füzet abszolválása után csak annyi hagyja el: azanyjátneki!

Oldalak: 1 2 3 4 5