• Alfabéta-díj 2015: A jelöltek

    A 11. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon (2015. május 10.) kerül sor az idei Alfabéta-díjak átadására. A 2014-ben megjelent számtalan képregény közül a zsűri kihirdette jelöltjeit, a...

  • Titánember

    Újabb magyar képregénysorozat indul Titánember címmel. A májusi 11. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon debütáló magyar szuperhősös széria első története összesen 9 füzetből áll majd, ami a...

  • Szépirodalmi Figyelő 2015/1

    Megjelent, az újságárusoknál már kapható a Szépirodalmi Figyelő idei első száma, melyben Hegedűs Márton (Slusszkulcs Klán) új, 6 oldalas Szellem dohány című képregénye is helyet...

  • Retszecsakul

    A 5Panels az EpicLine mellett a már megszokott módon ezen a börzén is jelentkezik egy önálló kiadvánnyal. A Retszecsakul című füzet történeteit Lukács Eszter írásai...

  • A Mohács kommandó #2

    Bán Mór és Fazekas Attila jelenlegi közös projektje, A Mohács kommandó második epizódja is a tavaszi képregénybörzén debütál. A képregény ezúttal nem gyűjteményes kiadás, korábban...

  • Sebők Imre: A feladat

    A Windom kiadó másik börzés újdonsága Sebők Imre A feladat című képregénye lesz, ami Zsoldos Péter: A feladat című sci-fi regénye alapján készült. A képregényt...

  • Sebők Imre: A három királyok csillaga

    A Windom kiadó is jelentkezik újdonsággal a március 8-ai képregénybörzére. Aktuális sorozatuk 23. kötete a Jókai Mór A három királyok csillaga című kisregényéből készült Sebők...

  • EpicLine #11

    Új évaddal és teljesen új arculattal jelentkezik az EpicLine magazin. A kizárólag magyar szerzők eredeti képregényeit közlő lap legfrissebb, 11. számában az Alfabéta-díjjal is kitüntetett...

  • Alfabéta-díj nevezések

    A Magyar Képregény Szövetség idén is díjazza a 2014-es év legjobb új magyar képregényeit. Az Alfabéta-díjra – amit a nyomtatásban megjelent képregények esetében két kategóriában,...

  • Délmagyarország a képregények tükrében

    A Délmagyarország Szeged és környékének napilapja, évszázados múltjával a legöregebb magyar lapok közé sorolhatjuk. Egy-két képregényes vonatkozása már ismert volt rajongói/gyűjtői körökben, ezek közül talán...

  • Városmesék

    A 5Panels csapata is egy újabb antológiával jelentkezik az év utolsó nagy képregényes seregszemléje, az ezúttal kizárólag magyar alkotásokra fókuszáló Hungarocomix alkalmából. A Városmesék alapötlete...

  • Firka Comics #10

    Jubileumi, egyben utolsó füzetéhez érkezett Koska Zoltán Firka Comics című sorozata. A szerző rövid képregények helyett ezúttal egyetlen önálló történetet mesél el magáról és a...

  • Honvédek és huszárok lengyel földön: Harctéri és egyéb históriák 1914-1915

    A Nero Blanco Comix első teljesen színes kiadványa a december 6-ai Hungarocomixra jelenik meg. A Varsói Magyar Kulturális Intézet felkérésére, Molnár Ferenc és dr. Szádeczky-Kardoss...

  • Zórád Ernő Képregényei #4 – Twist Olivér

    A Hungarocomix újdonsága lesz a Nero Blanco Comix Zórád Ernő-sorozatának új füzete is. A Twist Olivér Charles Dickens klasszikus regénye nyomán készült irodalmi adaptációja eredetileg...