A Drawn & Quarterly kiadó már évek óta lelkes kultúrmissziót folytat Amerikában a gekiga és seinen mangák (mondjuk, hogy felnőtteknek szóló) és alkotóik, többek között Tatsumi Yoshihiro és Shigeru Mizuki megkedveltetéséért.
A lázasan folyó munka eredményeként a régi, keményfedeles Tatsumi-köteteket (melyekből a Papírmoziban több történet is megjelent nálunk, például a Távcső című az első, a Good Bye a második, illetve az Inferno a harmadik számban) idén újabb kiadásban puhafedeles változatban is elérhetővé tették. Tatsumi ‘A Drifting’ Life című mangájából készült animációs film hatására ismét a figyelem középpontjába került, ezért a D&Q folytatja a mangaka műveinek megjelentetését. Az alternatív szcénában mozgó képregényes, Adrian Tomine szerkesztette sorozatban legközelebb Tatsumi Fallen Words című kötete jön ki, mely japán mondák feldolgozásait tartalmazza majd.
A Papírmoziban megjelent A távcső című történet a kiadvány blogján magyarul is olvasható.
Tatsumi mellett Shigeru Mizuki volt a legnagyobb elmaradása az Japánon kívüli világnak. Míg Tezuka művei viszonylag ismertek voltak Amerikában is, Mizuki, a yokai-ok mestere, bármennyire is övezi őt kultikus státusz hazájában, maximum illegális honosítások erejéig volt elérhető az USÁ-ban. A helyzet tavaly változott meg drasztikusan, amikor ugyancsak a D&Q kijött a mangaka erősen önéletrajzi ihletésű, a világháború viszontagságait bemutató, félig fikciós Onward Towards Our Noble Deaths.
Mizukit, akinek élettörténete megérne egy misét (talán egy következő Fandomban?), mégis leginkább a japán szellemvilág lényeinek mestereként ismerik és szeretik sokan: a D&Q is tudja ezt, ezért nemsokára megjelenik a mangaka Nononba című kötete, ami kiskorából merít, és első találkozásait meséli el kappákkal, onikkal és a többi japán lénnyel. Akinek tetszettek az Usagi Yojimbo vonatkozó részei, mint például A kappa, annak Shigeru Mizuki ezen műve kötelező olvasmány.
További mintaoldalak a kiadó blogján érhetőek el.
De a többi klasszikus mangaka rajongói sem panaszkodhatnak, a D&Q mellett a Vertical is a manga aranykorából válogat: Tezuka Osamu műveit jelentetik meg folyamatosan, a legutóbb például a gyorsan kifogyott, négykötetes Dororo-t fűzték egybe. Az így már 800 oldalas, vaskos kötet már egy ideje kapható.
Farkas Dávid