[Maniac] És a hatodik napon teremté Isten az embert az õ képére. És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, íme igen jó. Majd a hetedik napon Isten megpihene vala. És látá Isten, hogy ez így jó vala. Majd a nyolcadik napon teremté Isten az Ultimate News új kiadását, mely a sorban a 14. vala. És teremté bele híreket, és teremté bele képet, és teremté bele adatlapokat, és látá, hogy ez íme igen jó vala. És megkéré gyermekét, kinek neve Maniac vala, hogy légyen az õ gondolatainak megfogalmazója és lejegyzõje vala, hogy rajta keresztül szólhasson újvilági hírekre vágyódó népéhez õ vala. És figyelmeztesd õket, szóla Maniac nevû gyermekéhez, hogy sok spoiler is találtatik az hírek között vala, ezért óvatosan olvasgassanak vala! És így is lett. Vala.
ULTIMATE SPIDER-MAN
Ahogy Amerikában halad elõre a Clone Saga, úgy osztja meg egyre inkább az olvasókat. Sokak szerint a sztori kezd egyre kiszámíthatóbb lenni, a váratlan fordulatok meg egész egyszerûen nevetséges baromságok. Mások még nem adták fel a reményt, és bíznak a Bendis-Bagley párosban. Én már nem tudom, mit higgyek, de azért a múlt héten megjelent 102. szám rövid ismertetõjét elhoztam nektek. Olvassátok el, és mindenki döntsön maga.
Ultimate Spider-Man #102 – Clone Saga, 6. rész
Író: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Mark Bagley
Újabb titkokra derül fény – ezúttal Ben Reillyrõl! Peter Parker minden tõle telhetõt megtesz, hogy elkerülje Nick Fury és a S.H.I.E.L.D. ellene kiküldött egységeit. Mindeközben Mary Jane Watson átváltozik… De vajon mivé?
ULTIMATE X-MEN
Nemrég már elhintettem nektek, hogy állítólag Yanick Paquette veszi majd át a sorozat rajzolását már a 77. számtól. Nos, ez a pletyka immár megerõsített tény. Ben Oliver egy idõre távozik, mivel épp mostanában született gyereke, és inkább vele foglalkozik. Érthetõ. És ha már szóba került Yanick Paquette, akkor íme három kép teljesen más rajzolóktól, akiknek annyi közük van Yanick Paquette-hez, hogy õket nem így hívják.
ADATLAPOK
Mivel ezúttal kicsit rövidkére sikerült a hírösszefoglaló, ezért most kettõ adatlapot is kaptok kárpótlásul. Remélem, ezzel a húzással megúszom az õrjöngõ tömeg lincselését…
Csodalány
Igazi neve: Jean Grey
Egyéb nevei: X-12
Kiléte: Ismert
Foglalkozása: Kalandor, diák
Állampolgársága: Amerikai
Születési hely: Ismeretlen
Ismert rokonai: Professzor Grey (édesapja)
Mely csoport tagja: X-Men, korábban X-Fegyver
Legfelsõbb iskolai végzettsége: Fõiskolai szintû tanulmányait végzi
Elsõ megjelenés Amerikában: Ultimate X-Men #1 (2001)
Elsõ megjelenés Magyarországon: Újvilág: X-Men #1 (2005)
Története: Amikor Jean Grey mutáns telepatikus képességei felszínre törtek, a hangok a fejében és a víziók szinte õrületbe kergették. Egy pszichiátriai intézetbe került, ahol szerencséjére rátalált a hasonló erõvel rendelkezõ Charles Xavier, aki magához vette, és megtanította használni erejét. Xavier csapatában, az X-Menben megkapta a „Csodalány” nevet, és hamarosan új tagokat is toborzott. Egyik társa, Scott Summers (Küklopsz) már megismerkedésük óta gyengéd érzelmeket táplált iránta, de túlságosan félénk volt ezt bevallani a lánynak. Jean tisztában volt Scott érzéseivel, de õ mégis egy másik csapattársával, Rozsomákkal kezdett viszonyt. Nemsokára megtudta, hogy Rozsomák csak azért lépett be az X-Menbe, mert a Mutáns Testvériség megbízta, hogy végezzen Xavierrel, és ezután rögtön szakított vele. Késõbb Rozsomák korábbi fogva tartói, az X-Fegyver elhurcolta az X-Men összes tagját, és hetekig rabszolgaként tartották õket. Ezen idõszak alatt Jean megértette volt szeretõje érzéseit, és megbocsátott neki, de ennek ellenére nem jöttek újra össze. Az X-Fegyver egy alkalommal Indiába küldte Jeant és barátait egy bevetésre, amely során arra kényszerítették a lányt, hogy végezzen egy tudóssal, különben megölik Küklopszot. Mindezek dacára éppen Jean volt az, aki meggyõzte csapattársait, hogy ne gyilkolják le az X-Fegyver embereit, miután a Testvériség kiszabadította õket a fogságból…
FOLYT. KÖV. AZ ÚJVILÁG: X-MEN KÖVETKEZÕ SZÁMAIBAN…
Magassága: 165 cm
Súlya: 61 kg
Szeme színe: Zöld
Haja színe: Vörös
Képességei és felszerelése: Jean képes gondolatokat olvasni és továbbítani, illúziókat generálni mások fejében, telekinetikusan tárgyakat mozgatni és repülni. Ha a szükség úgy hozza, akár több ezer tonnás súlyokat is fel tud emelni.
Intelligencia: 3/7 (Átlagon felüli)
Erõ: 2/7 (Átlagos; a saját testsúlyát képes felemelni)
Gyorsaság: 4/7 (Hangsebesség; Mach-1)
Állóképesség: 3/7 (Átlagon felüli)
Energiakivetítés: 5/7 (Nagy távolságból, hosszú ideig képes energiakivetítésre)
Harci tapasztalat: 2/7 (Átlagos)
Zöld Manó
Igazi neve: Norman Osborn
Egyéb nevei: Nincsenek
Kiléte: A hatóságok által ismert
Foglalkozása: Bûnözõ; korábban az Oscorp alapítója, vezérigazgatója és kutatója
Állampolgársága: Büntetett elõéletû amerikai
Születési hely: Ismeretlen
Ismert rokonai: Cher Osborn (féltestvére), Harry Osborn (fia), ismeretlen feleség (elhunyt), Amberson (édesapja), ismeretlen testvér vagy sógor
Mely csoport tagja: Egynek sem
Legfelsõbb iskolai végzettsége: PhD több tudományágban is
Elsõ megjelenés Amerikában: Normanként: Ultimate Spider-Man #1 (2000), Zöld Manóként: Ultimate Spider-man #4 (2000)
Elsõ megjelenés Magyarországon: Normanként: A Csodálatos Pókember #1 (2. sorozat, 2001), Zöld Manóként: A Csodálatos Pókember #5 (2. sorozat, 2002)
Története: Norman Osborn, a zseniális tudós, 30 évvel ezelõtt alapította meg saját cégét, az Oscorpot, amely komoly sikereket ért el vetélytársaival szemben. Többek között foglalkoztak új technológiai megoldásokkal, gépkocsigyártással, építészettel és vegyészettel is – minden közül Osbornt azonban leginkább a génsebészet területe érdekelte. Mikor Nick Fury ezredes a S.H.I.E.L.D. megbízásából titkos tendert írt ki egy olyan szuperkatona-szérumra, amellyel képesek lennének újra Amerika Kapitányhoz hasonló harcosokat létrehozni, az Oscorp is beszállt a versenybe. Így tett a legnagyobb üzleti riválisuk, a Hammer Iparvállalat is. Osborn eleinte nyerésre állt, de amikor két és fél év után kiderült, hogy a képletei kuszák voltak, eredménytelen kísérletei pedig elhamarkodottak, Fury megvonta tõle a támogatást. Nagy kudarc volt ez az Oscorp számára, de Norman megpróbálta menteni a menthetõt. Bejelentette, hogy „véletlenül” felfedezett egy szert, amiért majd ünnepelni fogja õt a világ. Ez volt az OZ-vegyszer, amely valóban ígéretes projektnek indult. Ám sajnos ez a bejelentés túlságosan korainak bizonyult, a szérum még nem állt teljesen készen.
Norman több másik tudóssal, köztük Otto Octaviusszal, megkezdte az OZ állatokon való tesztelését. Ezután történt a nagy áttörés: az egyik OZ-zal kezelt kísérleti pók megmart egy középiskolás diákot, Peter Parkert, aki osztályával éppen gyárlátogatáson vett részt az Oscorpnál, és Norman fiának, Harrynek volt az egyik legjobb barátja. Félve, hogy az Oscorp illegális üzelmei nyilvánosságra kerülnek, ha Peter belehal a csípésbe, Osborn úgy döntött, megfigyelteti, majd megöleti Petert egyik emberével, Shaw-val. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére azonban Peter pókszerû, emberfeletti képességekre tett szert. Norman úgy érezte, ez az eset remekül bizonyítja, hogy az OZ készen áll az emberi tesztelésre, és saját magába fecskendeztette a szérumot. Dr. Octavius felügyelte a kísérletet, ami sajnos tragédiába torkollott: az egész labor a levegõbe repült, és szinte minden jelenlévõ életét vesztette. Octavius és a szintén ott tartózkodó Harry a szerencsés túlélõk között voltak – akárcsak Norman, aki viszont egy gigantikus szörnyeteggé alakult.
Az összezavarodott, eszét vesztett Norman sokáig rótta az utcákat, majd hazament, elpusztította otthonát, és megölte saját feleségét is, de fiát, Harryt életben hagyta. Norman következõ célpontja Harry iskolája volt, ahol Petert kereste, aki azonban Pókemberként szembeszállt vele. Hosszú csata vette kezdetét, amely végül egy hídnál ért véget, ahol a helyszínre érkezõ rendõrök sortüzet zúdítottak mindkettõjükre, de csak Normant találták el. Norman a vízbe zuhant, és mindenki azt hitte, meghalt. Harry ezt követõen informálta a hatóságokat, hogy a „Zöld Manónak” elnevezett rémség az õ apja, ezért a fiút elvitték kikérdezni.
Norman túlélte a zuhanást, és visszanyerte emberi formáját. Sokat dolgozott a szérummal, és hamarosan képes volt már Manóként is megõrizni emberi tudatát, a rengeteg kísérletezgetés saját testével azonban végül odavezetett, hogy az elméje teljesen elborult, és a tudata meghasadt. Míg bujkált, sikerült elérnie, hogy elengedjék fiát, és lezárják a volt laboratóriuma és a háza körül történtekkel kapcsolatos nyomozást. Felbérelt egy profi pszichiátert is, dr. Miles Warrent, aki Harryt agymosásnak vetette alá, és tudata mélyére söpörte a Zöld Manóval átélt összes találkozását.
Mikor Norman régi riválisa, Justin Hammer belehalt Otto Octavius (aki ekkor már Doktor Octopus volt) támadásába, a férfi úgy döntött, ideje visszatérni a közéletbe. Kitalált egy fedõsztorit, mely szerint a robbanások Hammer szabotázsakciói voltak, és hogy félelembõl vonultak el fiával a világ szeme elõl. Nick Fury tudta, hogy hazudik, és illegálisan figyeltetni kezdte Normant, de egyelõre nem tehetett ellene semmit. Norman fián keresztül meginvitálta Peter Parkert magukhoz, aki elõtt átváltozott Zöld Manóvá, és megmutatta neki, hogy erõsebb, mint valaha. Megfenyegette, hogy ha ezentúl nem dolgozik neki, akkor végez a szeretteivel. Másnap Fury meglátogatta Petert az iskolájában, és elmondott neki mindent Norman múltjáról, valamint azt is, hogy amíg nem lép nyíltan, addig nem tehetnek ellene semmit.
Norman újabb találkozóra hívta Petert és May nénikéjét, de végül csak Peter jelent meg nála Pókemberként. A Zöld Manó már várta, és amikor Pókember visszautasította Norman „ajánlatát”, iszonyatos csata bontakozott ki köztük. Nemsokára megjelent Peter barátnõje, Mary Jane Watson, akit szintén meghívtak arra az estére. A Manó felkapta õt és egy hídra hurcolta, majd ledobta a mélybe. Pókember még idejében megmentette a lányt, a S.H.I.E.L.D. ügynökei pedig egy helikopterrõl végre megkezdték a támadást a Manó ellen. Norman visszamenekült felhõkarcolójába, és ott még több OZ-t fecskendezett magába. Harry azonban megzavarta õt, ezért Normannek egy elõre betáplált hipnotikus jelszóval el kellett õt altatnia. A Zöld Manó a szérum túladagolásától hamarosan még hatalmasabb és rémisztõbb szörnyeteggé alakult, és így az ekkor érkezõ Pókember már nem bírt vele. Harry felébredt, hogy lássa, ahogy szörnnyé változott apja a szeme láttára fojtogatja Pókembert, akirõl már a maszk is lekerült, és egyértelmûen barátja, Peter volt az. Egy ideig az irodában folyt tovább a küzdelem, amelyet Harry szakított meg azzal, hogy a Manó, vagyis apja hátába döfött egy hatalmas fémdarabot. Norman szervezete eddig bírta a megterhelést: a túladagolás és a sebesülések teljesen felemésztették a Zöld Manót, aki végül emberi alakban esett össze. A S.H.I.E.L.D. bezárta a kómás állapotban fekvõ Normant, aki azóta fogságban van…
Magassága: Normanként: 175 cm, Zöld Manóként: változó, általában 213 cm
Súlya: Normanként: 68 kg, Zöld Manóként: változó, általában 454 kg
Szeme színe: Normanként: kék, Zöld Manóként: vörös
Haja színe: Normanként: barna, Zöld Manóként: nincs haja
Megkülönböztetõ jegyei: A Zöld Manó bõre zöld, megjelenésében pedig emlékeztet egy óriási vízköpõre.
Emberfeletti képességei: Norman Zöld Manóként emberfeletti erõvel bír, és akár több száz méteres ugrásokra is képes. A Manó ezenkívül erõs karmokkal is rendelkezik, melyek kiválóan hasznosíthatók falmászásnál. Bõre rendkívül ellenálló (de nem golyóálló), teste sokkal gyorsabban gyógyul, mint egy átlagos emberé. Kezébõl bármikor elõ tud állítani tüzes energiagömböket.
Szakterülete: Norman zseniális tudós, legfõbb szakterülete a genetika.
Intelligencia: 5/7 (Zseni)
Erõ: 4/7 (Emberfeletti; 360 kg és 25 tonna közötti súly felemelésére képes)
Gyorsaság: 3/7 (Emberfeletti; maximális sebesség: 1120 km/h)
Állóképesség: 4/7 (Emberfeletti regeneráló képesség)
Energiakivetítés: 3/7 (Kis távolságból, rövid ideig képes energiakivetítésre)
Harci tapasztalat: 3/7 (Edzett)
Igen, igen, tudom, nagyon rövid volt az e heti összefoglaló. Ez van, srácok, friss hírekbõl nincs mindig olyan sok. Így legalább jobban megbecsülitek majd a hosszabb összeállításokat! Legközelebbi jelentkezésemig tomboljátok ki magatokat az Ultimate Marvel fórumban, aztán majd egy hét múlva újra jövök – remélhetõleg több anyaggal. Sayonara!