Transmetropolitan #1-12 – “Notes from the asshole of the world”

A neve Spider Jerusalem, és két fő jellemvonása közül az egyik, az hogy folyamatosan, és minden körülmények közt szarik a világra, és mindenkre, aki benne van. Úgy hangzik, mint egy tahó? Bizonyos szempontból az is. Csakhogy a kép valamivel árnyaltabb, mert azt a világot, amiben ő él, nem nehéz leszarni. Sőt, nagyon is könnyű, és úgy a legkényelmesebb, ha magasról teszi. Warren Ellis, a szigetország egyik legkiemelkedőbb képregény-írója azt mondta az 1997-ben indult sorozatával, a poszt-cyberpunk Transmetropolitannel kapcsolatban, hogy ebben végre kipakol, de rendesen, és az olvasók nyakába zúdítja, amit a politikáról, a vallásról, a fogyasztói társadalomról, és úgy általában a világról gondol. A korábban többek közt a Dredd bírón, és a Marvel Excaliburán edződött író 60 részt megélt, szókimondó és szatirikus sorozata bombaként robbant a képregény-piacon, egyszerre nyerve el a kritikusok és az olvasók kegyeit, Ellist pedig azon nyomban a legnagyobbak táborába repítve. Aki pedig csodálkozik, hogy ez miért van így, választ kap, ha az első sztorit elolvassa – vagy akár csak az első részt. Sőt, az is elég ha csak az első pár oldalt (nem mintha utána le tudná tenni), mert már abból nyilvánvaló, mik (lesznek) a sorozat nagy erényei. Valamikor a jövőben járunk, egy meg nem nevezett, szexszel, erőszakkal, drogokkal, bűnnel, perverziókkal, furcsaságokkal és abnormális emberekkel (na meg állatokkal) zsúfolt nagyvárosban (ami pompás részletgazdagsággal jelenik meg Darick Robertson szokásosan színvonalas képein) – ide kénytelen öt év után visszatérni önkéntes, hegyi száműzetéséből Spider Jerusalem, a gonzó újságírás gátlástalan képviselője, mert régi kiadójának szerződés szerint még tartozik két könyvvel. Elhelyezkedik a város legnagyobb lapjánál a Wordnél, és újdonsült, két(-illetve másfél)fejű macskájával nekiáll, hogy a maga kéretlen, durva és gúnyos módján, a szavak erejével cincálja szét a rendőrséget, a városvezetést, a vallási őrülteket, és egyáltalán mindenkit, aki a látókörébe kerül. Hogy mennyire jó benne? Egyszer öngyilkosságra késztetett hat politikust, pusztán azzal, hogy telefonon beszélt velük.

A Transmetropoliatan adu ásza egyértelműen Spider Jerusalem, aki örökre emlékezetes marad az olvasó számára, sokoldalú, és összetett, mégis egyszerű, és könnyen kiismerhető karakterként. Ellis Hunter S. Thompsont használta mintának, aztán hozzáadott egy kicsit saját magából, és a legkirívóbb tulajdonságokat felnagyítva formálta meg ezt a groteszkbe hajló, egyszerre vicces és véresen komoly, teljesen őrült és minden tisztán látó, figurát, akinek a fentebb már említett mellett van egy másik, annak látszólag ellentmondó, nagyon fontos tulajdonsága: az igazság megszállott keresése. Persze ezt is úgy végzi, hogy szarik mindenkire, aki az útjába kerül, Jerusalem ugyanis egy hirtelen haragú, agresszív, erőszakos, seggfej, aki emellett ráadásul iszik, mint a gödény, egyik cigivel gyújtja a másikat, totális drogfüggő, és olyan változatosan káromkodik, hogy attól egy matróz is szörnyethalna. De hogy is lehet másként elviselni egy olyan világot, amiben az emberek már nem csak nemüket, hanem fajukat is megváltoztatják, a háztartási gépek is drogfüggők, amiben óránként egy új vallás születik, a televízió ostobaságdömpingje szó szerint életveszélyes, az utcákat bosszúszomjas, agresszív beszélő rendőrkutyák járják, a korrupció mocska pedig mindent beborít. Jerusalem persze nem adja fel, és jó poszt-cyberpunk hőshöz méltón ahol csak tud, belepisál a rendszer vérkeringésébe. De ennek a java (konkrétan a korrupt elnök elleni küzdelem) majd csak ezután jön, a sorozat első 12 része még csak afféle bevezető, ami kellően megágyaz a későbbi, maró szatírának, bemutatva a beteg szereplőket (és egynek, Jerusalem új asszisztensének máris búcsút mondva), és a náluk is betegebb világot, amiben élnek. Rendkívül erős nyitány ez egy méltán világhírűvé vált, kiváló sorozatnak, amit előbb vagy utóbb feltétlenül ajánlott kézbe vennie mindenkinek, aki érdeklődik a képregények iránt – és azoknak is, akik nem (talán nekik még inkább).

9/10
Megjelenés: 1997/1998
Történet: Warren Ellis
Rajz: Darick Robertson

Olórin, 2008. február 08.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: