Michael J. Sullivan: Birodalom születik

Nem egyszerű a kalandorok élete, akkor sem, ha nem hétköznapi csirkefogókról beszélünk, hanem hétpróbás szerencsevadászokról. Royce és Hadrian, akik ketten együtt alkotják a Riyria-társaságot, az utóbbi időben Alric király külön bejáratú ügynökeiként tevékenykednek. Alric szépen fejlődött az eltelt években, és lassan apja méltó utódjává válik, ugyanakkor helyzete cseppet sem irigylésre méltó: a birodalompártiak megtalálták a császári vérvonal örökösét, és most az új uralkodónőt felhasználva próbálják egyesíteni a seregnyi apró királyságot. Aki nem csatlakozik, azt kegyetlenül lerohanják.

Sajnos a háború nem az idealista Hadrian kenyere, aki, ha tehetné, elesetteken segítene, elnyomottakért állna ki, és foszlós kalácsot nyomna minden árva kezébe. A gyakorlatias Royce ugyanakkor elemében érzi magát, ugyanis a hadviselés nem elsősorban csatákról szól, hanem hírszerzésről, megtévesztésről, az utánpótlás biztosításáról és megakadályozásáról. Ez persze súrlódásokhoz vezet kettejük között, Hadrian pedig elhatározza, hogy a következő megbízás után egyszer és mindenkorra szakít a Riyriával – hiába próbálja győzködni Royce, hogy pont jelenlegi hivatásával tehet legtöbbet a nagyobb jó érdekében.

Feszült, veszekedésektől terhes kapcsolatukkal nincsenek egyedül, Alric viszonya nővérével, Aristával ugyanígy egyre feszültebb lesz. Arista próbál helytállni nagykövetként, de a helyzetét nehezíti, hogy nő, és a soviniszta nemeseknek derogál komolyan venni őt, emellett egyszer már elítélték boszorkányságért, ami szintén nem javít megítélésén. Alric különösen a közelgő háborúra való tekintettel igyekszik gondoskodni nővére biztonságáról. Arista azonban hallani sem akar arról, hogy aranykalitkában várja ki a konfliktus végét, így hát két kalandorunkkal együtt útra kél, hogy maga keressen szövetségeseket a Birodalom ellen. Nincs könnyű dolga, ugyanis az egyetlen valamire való jelölt a néppárti Degan Gaunt, aki a királyokat ugyanolyan nehezen tűri meg maga fölött, mint a császárokat. Így hát kezdetét veszi utazásuk, mely során régi barátokkal találkoznak, hátrahagyott életekkel néznek szembe, és újra meg újra a bőrükön tapasztalják az emberi gyarlóságot.

Közben a birodalompártiak sem ülhetnek nyugodtan babérjaikon, Modina császárnő ugyanis katatón állapotban van, így még báburalkodónak is kevés. A könyörtelen Saldur végül kínjában egy egyszerű mosogatólányt, Amiliát bízza meg, hogy viselje gondját a császárnőnek, leheljen életet belé, és ha egy mód van rá, faragjon belőle hiteles uralkodót. Amiliát leginkább jó szíve teszi alkalmassá erre a feladatra, ugyanakkor nincs könnyű dolga: nemcsak Modinát nehéz visszahozni az élők közé, de új posztjában a legkisebb hiba is könnyen végzetesnek bizonyulhat. Ráadásul hamarosan kénytelen rádöbbenni, hogy Saldur és szövetségesei nemcsak őt hajlandóak feláldozni a legkisebb előnyért cserébe, de a császárnőt is.

Egyetlen írót sem ismerek, aki olyan léptékben fejlődik, mint Sullivan. Míg az első kötet egy limonádé volt, a második pedig kiváló szórakoztatás, a Birodalom születik egy komoly kérdéseket feszegető alkotás, ahol mindegyik oldalnak megvan a maga igaza, és ahol ez az igazság szétválaszthatatlanul összekeveredik az emberi gyarlósággal. Erre egyébként Royce világít rá minduntalan, aki a ciklus legerősebb karakterévé növi ki magát, részben azért is, mert tisztában van vele, hogy attól, mert az ő igaza ellentétes a másikéval, még mindkettő igazság ugyanannyit ér.

Persze nem kell várni Trónok harca-szintű mocsokra és intrikázásra, a sötét középkor lelki nyomorával együtt. Hamár történelmi éra, Sullivan stílusa, a világ atmoszférája, a karakterek személyisége inkább a westernek hangulatát idézik. Ahol a rendfenntartó erők vagy a saját malmukra hajtják a vizet, vagy kiszolgálják a gazdagokat, ahol a tehetősek képesek bárkit félresöpörni a nagyobb profitért vagy a több hatalomért, ahol az egyszeri ember kiszolgáltatott a nagykutyáknak és kevés esélye van továbbképeznie magát, ahol a nőknek a vélekedés szerint inkább a konyhában lenne a helyük, és ahol kinézik azt, akinek más nép vére csörgedezik az ereiben. Ez persze nem véletlen, Sullivan egy interjúban bevallotta, hogy párosát nem Fafhrd és Szürke Egerész ihlette, hanem Butch Cassidy és a Sundance kölyök Paul Newman és Robert Redford alakításában.

Van még egy aspektusa a világnak, ami jó értelemben véve egy régimódi ízt kölcsönöz neki, ez pedig a tolkieni fajok megléte. Mikor manapság szinte mindenki elhatárolódik Középfölde népeitől, Sullivan továbbra is nyugodt szívvel használja a tündéket, törpéket, goblinokat. Ugyanakkor van egy olyan vonása, ami nem volt jellemző Tolkien követőire, nevezetesen, hogy roppant visszafogottan szerepelteti ezeket a nem-emberi fajokat. Eddig még csak egy törpével találkozhattunk, tisztavérű tündével vagy goblinnal pedig eggyel sem. Vannak ugyan tündevérűek, de ők valójában nem sokban különböznek az emberektől, éppen csak annyira, hogy kirekesztés és üldöztetés jusson nekik osztályrészül. Így ezek az untig ismert fajok mégis rendelkeznek misztikummal és méltósággal.

A Birodalom születik harmadik a hat részes ciklusban, ráadásul rajongóknak jó hír, hogy Sullivan szerződést kötött a Del Rey Books kiadóval egy új, előreláthatólag ötkötetes sorozatról, melyeket kemény fedéllel fognak megjelentetni (jelen, eredetileg magánkiadásban kiadott sorozatot az Orbit karolta fel, és puhakötésben dobta piacra). Állítólag az új sorozat évezredekkel a Riyria-krónikák előtt fog játszódni. De addig is, hátra van ebből a ciklusból három kötet, így van mit olvasni.