James S. A. Corey: Leviatán ébredése

LE-borito.inddSokat jelent, ha a könyv borítóján a cím felett George R. R. Martin dicséri agyba-főbe a regényt – valahol ez garancia nemcsak a minőségre, hanem a stílusra is. Márpedig a Leviatán ébredése az az űroperának, mint A trónok harca volt a high fantasynek. Akárcsak Westeroson, a Térség sorozat világában is rendesen megnyirbálásra került a műfajra jellemző fantasztikum – az emberiség nem hódította meg a csillagokat, hanem megrekedt a Naprendszerben, hogy aztán ott különböző frakciókra szakadjon szét, mint földiek, marsbéliek vagy az azokon túli aszteroidákon és holdakon élő övbéliek.

Az utóbbiak ráadásul kinézetben némiképpen eltérnek a földi emberektől, tekintve, hogy az alacsony gravitációban testfelépítésük a paszulykaróra hajaz, és ez további megosztottsághoz vezet – a jövő világában a rasszizmus tehát nem a bőrszínen – és közvetve a napfényhez való alkalmazkodáson -, hanem a magasságon – és a tömegvonzáshoz való alkalmazkodáson – alapul. Konfliktusok egyébként már csak a szűkös erőforrásokból fakadóan is akadnak: a Föld egy szennyezett szemétdomb, a Marsot még nem terraformálták, az Öv pedig társadalmilag leginkább a vadnyugat és a harmadik világ pikáns keveréke. Nem egy üdítő közeg, ráadásul az emberiség mintha technikailag is zsákutcába került volna, a nagy áttörés továbbra is várat magára. A háború ellenben egy behajtó állhatatosságával várakozik a küszöbön…

Így amikor a Scopuli nevű űrhajó eltűnik, hogy később legénység nélkül kerüljön elő, az kihatással lesz az egész Naprendszerre – azon belül is elsősorban két nézőpontkarakterünkre. Jim Holden olyan, amilyen Han Solo lehetne, ha megkapná Luke Skywalker idealizmusát – egy kemény, tökös, elszánt, és mégis végtelenül naiv űrhajós, aki anno a flottában szolgált, míg egy incidens miatt egy jégszállító hajó fedélzetén nem kötött ki. Nem tudni, mi miatt kapott fekete pontot a hadseregnél, de nem lepne meg, ha azért, mert feltörölte a padlót egy felettesével, mikor az aszteroidát hajított volna egy árvaházra. Kár, hogy pont az emberekbe vetett hitétől hajtva robbant ki akaratlanul háborút a különböző felek között.

Miller nyomozó Holdennel szemben akkor is két lábbal áll a talajon, ha történetesen egész életét alacsony gravitációban élte le – cinikus, kiégett, elvált, alkoholista, elvégre egy kemény öklű detektív akkor is ad a hagyományokra, ha a kemény ököl helyett inkább dörzsöltségére és személyes kisugárzására hagyatkozik elsősorban. Miller a Ceres kisbolygón igyekszik fenntartani a rend látszatát – többnyire azzal, hogy a renitenseknek kilátásba helyezi, hogy kidobja őket a légzsilipen -, amíg ölébe nem hullik egy megbízatás. Természetesen egy bajba jutott fiatal hölgyet kell megtalálnia és épségben hazavinnie – azonban, ahogy lenni szokott, az egész világ összeesküdött ellene.

Bár papíron Miller tűnik a gyengébb karakternek, mégis kiforrottabb Holdennél. Talán azért, mert míg Holden szála már az első fejezettől kezdve pörög, Milleré ráérősen hömpölyög, így van ideje kibontakoznia a Ceres világának, illetve Miller nyomozónak benne elfoglalt helyénvel együtt. A Ceres egyébként iskolapéldája annak, hogy kell megidézni a cyberpunk hangulatot úgy, hogy ezt ne monitorszürke égbolttal, savas esővel, implantátumokkal, meg a szokásos közhelyekkel tegyék. Ezzel szemben Holden szála sokáig hard sci-fi, így sokáig nem is értettem, miért is űroperaként kategorizálják ezt a regényt, míg a két szál össze nem futott, és ekkor megjelennek a műfajra jellemző elemek – igaz, olyan szintű testi horrorba tunkolva, hogy az H. R. Giger leghagymázasabb rémálmával vetekszik.

Ezzel a testi horrorral egyébként – akárcsak a Trónok harcánál – már a prológusban találkozhatunk, hogy aztán sokáig ne bukkanjon fel újra. Persze, míg a Mások gleccserlassúsággal haladnak Westeros felé, addig a szóban forgó elem akkor szabadul el, mikor Holden és Miller szála összefonódik, hogy aztán a történet teljes gőzzel robogjon a végkifejlet felé.

Bár a Leviatán ébredése egy sorozat nyitódarabja, önmagában is élvezhető, kerek, lezárt egészet alkot. Emellett egyszerre intelligens és lendületes, a világa hihető és fantasztikus, a karakterei pedig összetettek és szerethetők. Persze engem már az olyan ötletek megvettek kilóra, mint az övbéliek között boldogulni kívánó földi zsaru, vagy hogy a túlnépesedés miatt egy földi gyereket akár nyolc szülő is nevelhet egyszerre.

Ráadásul pár napja derült ki, hogy a SyFy csatorna tévésorozatot készít a ciklusból, ami csak még aktuálisabbá teszi a Leviatán ébredését. Ajánlom hát mindenkinek, aki szereti az akciódús és intelligens sci-fit – és azt is ajánlom, ne várjanak vele a sorozat elkészültéig.

Facebook Hozzászólások