Az Új Bosszú Angyalai: Ezüst Szamuráj

Akármilyen furcsán is hangzik, de ez még csak a harmadik Új Bosszú Angyalai kötet itthon. A Káosz ugye még a régi sorozathoz tartozik, az Új Titkos Háború és a két kötetes Mutánsvilág a sorozattal szorosan összefonódó minik, továbba az Angyalok feltűntek már több Pókember kötetben is.

Az Ezüst Szamurájnál ütközik ki a legjobban, hogy Az Új Bosszú Angyalai eredetileg egy havi sorozat. A Kitörés elmeséli hogyan verbuválódott össze a csapat, az Őrszem pedig egy új szuperhős beszervezéséről szól, közben pedig apró kérdések merülnek fel, amiket az olvasó megválaszolandónak remél a továbbiakban. Bendis pedig elérkezettnek látta az időt, hogy ne csak bontogassa a rejtélyeket, hanem el is kezdje megválaszolni azokat.

Az új kötetnek így nincs pontosan körülhatárolható cselekménye, még mindig a Ryker-szigetről megszökött rabokat hajszolnak, közben bejelentik megalakulásukat, küzdenek a Mutánsvilág okozta traumával, és a belső konfliktusok is felütik a fejüket. Sodródunk az árral, néhány kérdésre választ kapunk, de ezek újakat hordoznak magukban. Egy sorozat pedig pont ettől izgalmas. Az élvezhetőség serkentésének érdekében pedig most is hozza az apró kis poénokat a hősök szájából.

A címszereplőről szóló első három rész viszonylag egyszerű cselekményét Bendis az időrend megbontásával pezsdíti föl. Felváltva követhetjük nyomon ahogy egy új álarcos hős, Ronin Japán utcáin lopakodik, de hogy hova, az Fenegyerek és Amerika kapitány beszélgetéséből derül csak ki. Finch hangulatos panelei fölöttébb filmszerűek, leginkább ezeken a néma képkockákon, de a párbeszédeket is ötletesen komponálja. A csatajelenetek viszont nagyon kuszák, nem érzem tudatosnak az össze-vissza dobált képkockákat, csak ritkán állják meg a helyüket. Ami Finch stílusát illeti, Finch már csak Finch marad. Vannak erősségei, és ugyanúgy akadnak gyengeségei. Ez már csak puszta általánosítás, de jól rajzolja a teljes alakokat, az arcai már eléggé egy kaptafára ütnek, de hamisíthatatlanok. Finch rajzain mindig sokat dob a színezés.

Rövid kalandjukat követően a hősök immáron ismét New Yorkban tanyáznak, a visszaemlékezésekkel párhuzamosan folyik a Póknő kihallgatása. Ezt a két részt már Frank Cho vezényelte le. Cho panelrendezései már jóval letisztultabbak, panelei sosem lógnak egymásba, de tud élni a fokozás lehetőségével, emberalakjai gyakran túllépik a kereteket, gyönyörűek az egész-oldalasai. A szemrevaló nőalakokra szakosodott grafikuson vastag kontúrjai ellenben nem alkotnak túl nagy összhangot a színező árnyalataival.

Közben Bendis is elsüt néhány ötletet, a narrátor személyét átengedi Ms Marvelnek, aki éppen blogol, ez pedig nagyon is jellemző saját korunkra, akárcsak a többi hyper-kütyü, ami előfordul a kötetben. Ugyanakkor megjelennek a szamuráj kultúra jegyei is, ezeknek az összevetése pedig további diskurzusra adhatna okot, de a szembenállás nem hangsúlyos, csak bele vetíthető. Ugyanígy a hősök egymáshoz való viszonya, számtalan módon értelmezhető, anélkül, hogy különösebben ki kéne dolgozni őket. Ronin céltudatossága, a mesébe illően makulátlan Amerika Kapitány viszonya csapattársaihoz (Fenegyerek, Ms. Marvel, Póknő), vagy Jameson reakciója. Ezek közül kétségtelenül a hőslét fogalma a legérdekesebb, amellyel Póknő és Ms. Marvel is szembekerülnek. Mit jelent hősnek lenni?

Az Új Bosszú Angyalai még mindig erősen tartja magát. A rajzok látványosak, a történet szövevényes, a sorozat pedig kommersz. De ha nagyon kell, kicsit több.

2009. 10. 26. Merida