Deadpool

Valamikor a közelmúltban, egy, az X-men: Apokalipszis kapcsán készült interjúban Bryan Singer azt találta mondani, hogy végül is, nem elképzelhetetlen, hogy egyszer kivigye a mutánsokat a világűrbe, de ne várjunk A galaxis őrzőit, mert hangulatilag az nem illeszthető zökkenőmentesen a korábbi X-men filmek világába. Én most megkérdezném tőle, hogy látta-e a Deadpoolt? Amire a válasz bizonyára az lenne, hogy „Huh, ott jön Hugh Jackman!”, mire pedig visszafordulnék, a hátát látnám száz méterre, és egyre távolabb.

Persze Deadpool A galaxis őrzői világába sem illeszkedne be, első dolga lenne kicsit levágni Grootból, és azzal befűteni, mert hiába visel amerikai prémvadász sapkát, ő akkor is fázik. De Deadpool nem is akar beilleszkedni sehova, és nem is ajánlatos ezzel vádolni.

Deadpool

Wade Wilsont már egyszer láthattuk a rosszemlékű X-men kezdetek: Farkasban, ahol a hetvenes években aprította jó kedélyűen az ellent. Most napjainkban látjuk őt bérgyilkosként, holott, ha ragaszkodnánk a következetességhez, akkor mára nagypapakorúnak kellene lennie. De amikor visszaküldték Logant a hetvenes évekbe, az, úgy tűnik, minimum az ötvenes évektől kezdve írta át az egész történetfonalat – úgy látszik, Hugh Jackman és az időhullámok nem keverednek jól, ez magyarázza a Kate és Leopold bukását is.

Szóval, Wade Wilson – polgári nevén Ryan Reynolds – napjainkban tevékenykedik nagypofájú bérgyilkosként, aki azért szán arra időt, hogy ingyen és bérmentve ráncba szedje a tini lányokat zaklató fiúkat. Nem kell megijedni, Wade egy meglehetősen faragatlan és tiszteleten fráter, akitől nagyon is távol áll, hogy társadalmi célú hirdetésekben jelenjen meg. Emberi oldalába is csak barátnőjén, Vanessa Carlysle-on keresztül kapunk betekintést – abba, illetve elég széleskörű szexuális preferenciáiba. Aztán hősünknél egyszer csak rákot diagnosztizálnak, ő pedig kénytelen-kelletlen elfogadja egy kétes szervezet ajánlatát, hogy szuperkatonát faragjanak belőle.

Wade

Természetesen hamar kiderül, hogy a szervezet vezetői rosszfejek, akik fel akarják használni Wade-et kétes céljaikra, kísérleteiknek következtében pedig elcsúfítják őt. Persze Wade sem kimondottan az a hősies alkat, amivel idővel felhívja magára az X-men figyelmét. Pontosabban az X-men két tagjának, a nagydarab orosz Kolosszusnak és pártfogoltjának, a gót Negaszonikus Tini Torpedónak a figyelmét.

Kolosszust már három X-men filmben láthattuk mellékszerepben Daniel Cudmore megformálásában, most Stefan Kapacic alakítja – vagy legalábbis adja a hangját, mert egyszer nem látjuk húsvér alakjában (a CGI figurát Andre Tricoteux alakítja motion capture segítségével). Ironikus, hogy míg a Deadpool áll legtávolabb az X-men hangulatától, addig Kolosszust itt ábrázolják a legképregényhűbben – egy termetes, alapvetően tiszta és ártatlan fickó erőteljes orosz akcentussal. Társa, Negaszonikus Tini Torpedó voltaképpen egy másik X-men karakter – Ágyúgolyó – női kiadása, de képregénybeli megfelelője sosem volt több egy jópofa névnél, így nem is baj, ha átgyúrták. A két X-men – vagy új fordításban X-katona – próbálja jó útra téríteni Deadpoolt – egyikük kenetteljes beszédekkel, a másikuk néma hallgatással, de persze Wade-et nem hősies fából faragták.

Negaszonikus Kolosszus X-men

Persze, Deadpool már a képregények világában sem kimondottan illeszkedett az X-menhez. Míg a mutánsok nagyon is hétköznapi problémákkal küzdöttek meg, addig ő lelkesen kommentálta a képregény konvenciók fonákságait, az egyik magyarul is megjelent történetben például úgy utazik vissza a hatvanas évekbe, hogy valójában egy hatvanas években megjelent Pókember történetben teszi tiszteletét. Így hát ő kicsit olyan, mintha Sterling Archer jelenne meg Daniel Craig James Bondja mellett, és megjegyezné, hogy hát ő mégis csak Connery mellett teszi le a voksát.

A Deadpool pont emiatt, és nem ennek ellenére lett sikeres. Mert az első pár évben még újszerű volt a Marvel Filmuniverzum közös kontinuitása, de az utóbbi időben kezd rátelepedni az új filmekre. A Deadpool azonban nem fáradozik egy nagy, közös világon, ellenkezőleg, ő ízekre szedi a zsánert, miközben kiszólogat a nézőnek, megjegyzéseket tesz a műfaj hagyományaira, és saját színészét, Ryan Reynoldsot sem kíméli, aki ezzel a filmmel kér bocsánatot az összes eddigi szuperhősös szerepéért. Reynolds egyébként szívét-lelkét beleteszi ebbe a szerepbe, és többek között neki is köszönhetően a Deadpool olyan, mintha egy szuperhős filmet összekevertek volna egy péntek esti stand-up comedyvel, amihez frissítőket szolgáltak fel. Igen, nem kicsit prosztó, emellett nagypofája van, ugyanakkor ebbe megfér egy csipet komolyság és egy nagy adag őszinteség is, ami végigkíséri a filmet. Ez pedig már a film eleji stáblistán érződik.

Weasel

Úgy tűnik, a február az utóbbi időben pont az ilyen tiszteletlen filmek hónapjává kezd válni – tavaly ekkor mutatták be a Kinsgmant is –, ami nem baj, mert szükségünk is van a pimasz, önreflektív filmekre. A Deadpoolt nem fogja mindenki szeretni – aki nem, az nagyon nem, míg aki igen, az kifejezetten szeretni fogja. Semlegesen garantáltan senki nem fog viszonyulni hozzá.