Kingsman: A titkos szolgálat

Valahol a film közepén a profi kémügynök és a hóbortos (valójában megalomán) milliárdos barátságosan elcseveg arról, hogy az új kémfilmek mennyire komolyan veszik magukat, bezzeg régen Bond milyen laza volt. Ezzel pedig a film gyakorlatilag a néző szájába rágja, hogy igen, szórakoztatni akar, és ezzel nincs is semmi gond. Ekkora kiszólás elsőre még mai poszt-modern, önreflektáló világunkban is furcsának tűnik, de ez a film egy Mark Millar képregényből készült, ő pedig olyan rendszeresen kacsint ki az olvasóra, hogy már azt hinnénk, hunyorog az erős fény miatt.

És ki más is rendezte volna a filmet, mint Matthew Vaughn, aki a (szintén könyvadaptáció) Torta után képregényeket és illusztrált regényeket – Csillagpor, Ha/Ver, X-men: Az elsők – vitt vászonra, mintegy erre építve karrierjét? Illetve, részben erre építve: ő az az ember, aki fog egy régen bejáratott történetet, ízekre szedi, hogy aztán észrevétlenül összeszerelje a film végére – ebben pedig segítségére van állandó társa, a forgatókönyvíró Jane Goldman. A Csillagporban a tündérmesék, a Ha/Verban a szuperhősök voltak terítéken, most pedig, mint az az első bekezdésből is kiderülhetett, a Bond filmek kémvilága.

Főhősünk, Töki (Taron Egerton) egy kallódó fiatal, aki jobb sorsra lenne érdemes, ha egyszer összekapná magát. Sajnos azonban mint a legtöbb szegény fiatal, ő sem látja a kiutat, így nagyon motiválva sincs (igen, ott a társadalmi mondanivaló az osztályharcokról, de hát egy ízig-vérig brit alkotástól azért nem áll távol ez a téma). Az apját régóta elvesztette, édesanyja egy erőszakos dúvaddal él, a tengerészgyalogságot pedig pont anyja kérésére hagyta ott. Ettől függetlenül nem egy rossz fiú ő, édesanyján kívül szereti kishúgát, és lojális barátaihoz. Olyan legény hát, akinek csupán egy pozitív férfiképre van szüksége.

Mit tesz Isten, akad is egy a láthatáron: Harry Hart (Colin Firth) életét egykor Töki édesapja mentette meg azzal, hogy feláldozta magát, így hát Harry adóssága jeléül egy apró medált adományozott a még kisfiú Tökinek, aminek hátulján nem mellesleg ott virít egy telefonszám, arra az esetre, ha valaha is szüksége lenne segítségre. Márpedig segítségre hamarosan szükség lesz, nem csak Tökinek, akit ki kell hozni a sittről, de Harrynek is, miután az egyik ügynöktársa életét vesztette egy mentőakció során.

Harry ugyanis egy magát Kingsmennek nevező titkos szervezet tagja, aminek ügynökei a Kerekasztal Lovagjai után kapják kódnevüket: a vezetőjük Arthur (Michael Caine), a csodakütyüket Merlin (Mark Strong) gyártja, Harry fedőneve Galahad, a legutóbbi bevetésen pedig Lancelot veszett oda, így az ő helyére keresnek egy tetterős fiatalt. Mégpedig sürgősen, mert a népszerű, közkedvelt, de valójában igencsak radikális Richmond Valentine hamarosan készül átvenni az irányítást az emberiség sorsa felett. Valentine nem rosszindulatú fazon, csak az ő fejében valahogy a filantróp és mizantróp szavak szinonimák.

A történetet elsősorban a toborzásra, az alkalmassági tesztekre hegyezték ki az alkotók, amiknek köszönhetően Töki – vagy polgári nevén Gary Unwin – szembe nézhet félelmeivel, és bizonyíthat saját maga és mások előtt. Azt hiszem, ez már abból is egyértelmű, hogy egykori becenevét kész egy másikra cserélni. Ebbe a felvételibe szinte belerobban Valentine ördögi terve, így hősünk egyből a mélyvízben találja magát, miközben éppen el kezdett úszni tanulni.

Valahol egyébként teljesen ül, hogy az újonc Taron Eggertont igazi öreg rókák veszik körül: Colin Firthnek jól áll az úriemberi ügynök szerepe, Samuel L. Jackson az ellentétét játssza a rá jellemző vagány karaktereknek, Mark Strong pedig jó, mint mindig. Néhány jelenet erejéig feltűnik Mark Hamill is, noha ezúttal – szerencsére – egy szó sem esik a közelében a Csillagok háborújáról.

Az akciók szépen megkoreografáltak, stílusosak és igencsak brutálisak, így megosztóak is – noha a mészárlás azért nem éri el a Ha/Ver szintjét, templomi jelenet ide vagy oda. Apropó, a sokak által dicsért templomi jelenetnél, mely stílusát tekintve a Quentin Tarantino és Guy Ritchie alkotásokra emlékeztet – utóbbi nem véletlen, tekintve, hogy Vaughn haverja és alkotótársa -, nekem jobban tetszettek a Sophia Boutella által alakított pengelábú Gazella köré épített harcok, melyek egyszerre erőteljesek és a valóságtól elrugaszkodottak. Mert nagy vérengzés, tengernyi kiontott vér ide vagy oda, mégis csak egy olyan filmet kapunk, amiben a főgonosz legalább olyan különc, mint amilyen megalomán, amiben a jobb keze egy testi hiányosságából faragott halálos fegyvert, és amiben a világot jól öltözött, halálos kütyükkel felszerelt úriemberek mentik meg.

Más szóval, A Kingsman: A titkos szolgálat egy könnyed kikapcsolódás, amit Vaughn film előtt és közben is ígért. Ajánlom azoknak, akik szeretnék egy szórakoztató alkotással leöblíteni az új Bond-filmek komorságát a torkukon!