Képregényfilmek a Marvelen túl

Tavalyi cikksorozatomban sorra vettem az összes eddig elkészült Marvel filmet az ezredfordulótól napjainkig, lássuk hát, milyen adaptációk készültek a többi kiadók műveiből!

Míg a Marvel az eltelt másfél évtized alatt szinte az összes karakterét filmvászonra vitte, addig a nagy rivális DC kevés kivételtől eltekintve maradt a jól bevált Superman – Batman receptnél. Igaz, a sorrend az új évezredre felcserélődött, és Batman lett az, aki utat tört a többi DC adaptációnak, ami valahol illendő is volt, miután Joel Schumacher második filmje sikeresen padlóra küldte az egész zsánert.

Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiája kijelölte az utat a későbbi DC filmek számára, egyben megtestesítette mindazt, amitől később a Marvel filmek igyekeztek elhatárolódni. Sötét volt, filozofikus, és lerántotta a valóság talajára a korábban elrugaszkodott hősöket. Míg a Marvel filmek humorral és homázzsal igyekezték elfogadhatóvá tenni a karakterek színes mivoltát, addig Nolan visszavett ezekből a színekből.

Míg Batman ellenfelei a képregényben mindent megtesznek, hogy kiríjanak a szürke tömegből, addig itt Joker kivételével mindannyian visszafogottabbak. Ők nem maguk a mítoszok hősei, hanem az emberek, akikből a mítoszok lettek, miután a valóságot jócskán kiszínezte az emberi képzelet. Joker ezzel szemben élete céljának tette meg, hogy alapjaiban forgassa ki a kispolgári társadalmat, de míg a képregényben egy szerencsétlen baleset következtében fakóvá vált a bőre, addig itt kifesti magát, amit harci díszként is lehet értelmezni.

Nolanre nem kevés hatással volt a terror elleni háború is. Míg a képregényben Batman kevés kivételtől eltekintve a városáért és a városa ellen harcol, addig itt többnyire külső elemekkel küzd az Árnyak Ligája személyében. Az Árnyak Ligája ebben az esetben nem egy konkrét terroristacsoportot vagy egy országot hivatott képviselni, hanem egy kívülről érkező eszmét. Azt, hogy a nyugati társadalom megérett a pusztulásra, és ezt csak hangsúlyosabbá teszi az, hogy egy elejtett megjegyzésben Róma és Bizánc vesztét is ők okozzák, akikre pedig egész kultúránk épül. Joker ez alól megint kivételt képez, ő magát az emberi civilizációt igyekszik elpusztítani minden lehetséges eszközzel.

Ez a téma persze egy külön cikket érdemelne meg, ami ebben az esetben lényeges, hogy Nolan fogta a Denevérember-mítoszát, és annak pszichológiai és politikai aspektusait helyezte előtérbe. Ezek már korábban is ott voltak a képregényekben, most azonban esélyünk sem lett volna figyelmen kívül hagyni őket. A Sötét Lovag-trilógia népszerű lett laikusok körében is, Joker szerepéért pedig a tragikus körülmények között elhunyt Heath Ledger Oscart is kapott.

Egyetlen másik DC hős sem osztozott Batman sikerén. A kiadó másik nagy ikonja, Superman, képtelen volt megtalálni a helyét az ezredforduló utáni filmek világában. A 2006-os Superman visszatér túlságosan olyan akart lenni, mint az 1979-es Donner-adaptáció, ezzel szemben az Acélember a Sötét Lovagot tartotta követendő példának. Hibáik ellenére mindkét filmnek megvannak a maguk erényei, ám egyikük sem közvetlenül a képregényből merítettek.

Ha Superman nem találta meg a helyét, akkor a másik két DC adaptáció, a Zöld Lámpás és a Jonah Hex egyenesen célt tévesztett. Mindkettő túl sokat akart anélkül, hogy egy koncepció összefogta volna a történetet és a karaktereket. A Zöld Lámpás rögtön a mozinézők fejére öntötte az egész mitológiát, ahelyett, hogy finoman csepegtette volna. A Jonah Hexet pedig az olyan színészek sem tudták megmenteni, mint Josh Brolin, Michael Fassbender vagy John Malkovich (érdekesség, hogy kicsivel később mindhárman kedvelt képregény-adaptációkban szerepeltek, így néhány hónap múlva Malkovichot a Redben, Fassbendert egy évre rá az X-men: Az elsőkben, Brolint pedig a 2014-es A galaxis őrzőiben láthattuk).

Oldalak: 1 2 3