Ultimate News Special #3

MEGÉRKEZETT A VÁRVA VÁRT HARMADIK KÜLÖNKIADÁS, NYÁJAS OLVASÓK!!! ITT AZ ULTIMATE NEWS SPECIAL #3!!! Aki nyomon követte az előző két különkiadást, az éles logikával kikövetkeztethette, hogy ezúttal az Ultimate Fantastic Four, és annak magyar megfelelője, az Újvilág: Fantasztikus Négyes lesz a téma. Egy újabb megszűnt sorozat, amely hihetetlenül jól indult, utolsóként az újvilági havilapok közül, de első helyen az eladási listákon, ám elég gyorsan visszaesett a népszerűsége, és csupán 60 számot (plusz különszámok és minisorozatok) élt meg. Mi lehetett a bukás oka? Túl sok különböző stílusú írója lett volna, mint az Ultimate X-Men-nek? Pedig mindegyik nagy név volt: Mark Millar, Mike Carey, Warren Ellis, Joe Pokaski és Brian Michael Bendis egyengették a Négyes útját, szóval ebben nem lehetett volna hiba, és mégis… valami nem volt az igazi. A rajzolókra sem lehetett igazán panasz, és a történetek is kellőképp fantasztikusak voltak… de talán TÚL fantasztikusak a realisztikusabb Újvilághoz? A rejtélyt nem az én tisztem megfejteni, nekem csupán itt ma annyi a feladatom, hogy minél részletesebben és élvezetesebben bemutassam nektek a sorozatot, a történeteket, a szereplőket. Ennyivel tartozom ennek a címnek is, úgy érzem.

SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁG: FANTASZTIKUS NÉGYES TÖRTÉNÉSEIBŐL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!

Az Újvilág legfiatalabb sorozata, amely az összes havilap közül a legkésőbb, 2004-ben indult csak, és mind közül a legkevesebb számot, csupán 60-at (plusz a különszámok és a minik) élt meg. Még nálunk, Magyarországon is hamar megszűnt az Újvilág: Fantasztikus Négyes 12 szám után, és olybá tűnik, az Ultimate Fantastic Four a tengerentúlon sem volt sokkal sikeresebb. Mi lehetett ennek az oka? A kezdés itt is erős volt, az Újvilág két nagy guruja, Brian Michael Bendis és Mark Millar írták az első sztorit, aztán Mark Millar visszatért még 12, elképesztően hangulatos és sikeres szám erejéig. Ám sajnos, a többi író nem tudta megütni ezt a szintet, sem Warren Ellis, sem Mike Carey történetei nem arattak akkora sikereket, és a kritikailag elismert Joe Pokaski már későn érkezett a süllyedő hajóra. Míg a klasszikus univerzumban a Marvel első családja továbbra is él és virul, addig az Újvilágban búcsút kellett vennünk tőlük (vagy legalábbis saját sorozatuktól), de mivel a Négyes tagjai még mind élnek, így van remény a visszatérésre. Akárhogy is, lássuk most a sorozatban, a különszámokban és a minikben megjelent történeteket az alábbi rendezési elv szerint: kis Fátum-fej jelöli a Fátum Doktorral kapcsolatos sztorikat, kis óra-ikon az időutazásos történeteket, kis Föld-ikon azokat a sztorikat, melyekben a Föld eldugott, sokáig nem ismert helyeire utazott az F4 (Atlantisz, a Nememberek lakhelye, a föld alatti világok…), valamint a kis ikon a különféle bolygókkal és csillagokkal a kozmikus kalandokat mutatja. Subidubi!

THE FANTASTIC (#1-6)
Megjelent: 2004. február – 2004. július
Írta és rajzolta: Brian Michael Bendis és Mark Millar – Adam Kubert
Történet: Egy fiatal zsenipalántára, Reed Richardsra felfigyelnek a kormány emberei, majd beveszik őt különleges programjukba, melynek keretei között hozzá hasonló gyerekeket képeznek ki a manhattani Baxter-toronyban. Reed hamar beilleszkedik, felcseperedik, és megismerkedik a hozzá hasonló zsenivel, Sue Stormmal, öccsével, az izgága Johnnyval, továbbá apjukkal, a torony egyik vezető tudósával, dr. Franklin Stormmal. Társak lesznek egy tudományos kísérletben egy szintén ott tanuló zsenivel, Victor Van Damme-mal, és ketten együtt elkészítenek egy dimenzióutazásra képes átjárót. Hosszas előkészületek után kezdetét veszi a kísérlet, mellyel Reed és Victor át akarják törni egy másik dimenzió, az N-zóna határait. A teszten részt vesz Reed, Victor, Sue, Johnny, valamint Reed gyerekkori barátja, Ben Grimm is. A kísérlet sajnos balul sül el, mivel Victor nem bízik Reedben, és átállítja a koordinátákat, ezzel pedig mind az öt fiatal átkerül egy kis időre az N-zónába, majd vissza. Az út során mindannyian különleges erőkre tesznek szert: Reed hajlékony és nyúlós lesz, Johnny testét képes tűzbe borítani, Ben egy kőtestű lénnyé válik, Sue láthatatlanná tud változni, míg Victornak egyelőre nyoma vész. A négy szuperhőssé változott ifjú első akciójuk során a föld mélyére mennek, ahol a Sue-t elrabló Arthur Molekevic, Reed és Sue egy régi tanára lesz az ellenfelük, aki időközben felvette a „Vakondember” nevet, és embertelen szörnyetegeket teremtett. A Fantasztikus Négyes legyőzi a Vakondembert, és Reed és Sue egy pár lesznek.
Első megjelenések: Mr. Fantasztikus / Reed Richards, Láthatatlan Nő / Sue Storm, Lény / Ben Grimm, Fáklya / Johnny Storm, Victor Van Damme, Arthur Molekevic / Vakondember, Franklin Storm, Ross tábornok, Enid Richards, Gary Richards
Magyarul: Újvilág: Fantasztikus Négyes #1-6 (2005. október – 2006. március)
1-6. Fantasztikus

DOOM (#7-12)
Megjelent: 2004. augusztus – 2005. január
Írta és rajzolta: Warren Ellis – Stuart Immonen
Történet: Reedék rátalálnak Victorra Koppenhágában, ahol saját kis független közösséget épített ki magának általa irányított, agymosott hívekkel. Miniatűr robotokat küld a Fantasztikus Négyes ellen, amelyek kis híján megölik őket, ezért Victor nyomába erednek mindannyian. Amikor találkoznak vele, szörnyülködve látják, hogy ő is átalakult egy teljesen fémtestű, megalomán zsarnokká, akit csak a bosszú és a saját gőgje éltet. Nem csak a testét, de az eszét is elvesztette, de végül Reed és a többiek felszabadítják az általa irányított embereket, és Victort, vagyis immár Fátum Doktort, magára hagyják, legyőzetve.
Első megjelenések: Fátum Doktor
Magyarul: Újvilág: Fantasztikus Négyes #7-12 (2006. április – 2006. szeptember)
7-12. Fátum

N-ZONE (#13-18)
Megjelent: 2005. január – 2005. június
Írta és rajzolta: Warren Ellis – Adam Kubert
Történet: A Fantasztikus Négyes egy űrhajóval végül sikeresen átjut az N-zónába, amely egy haldokló univerzum a legkülönfélébb teremtményekkel telezsúfolva. Uralkodójuk a bizarr kinézetű Nihil, aki hamar úgy dönt, hogy átjut a Négyes még fiatal és virágzó világába. Elkerülhetetlen az összecsapás közte és Reedék között, mely végül a Földön fejeződik be Nihil halálával. Amikor a fiatalok visszatérnek, többen is szemtanúi lesznek hőstettüknek, és ezzel a Fantasztikus Négyes közismert, nyilvános csapat lesz.
Első megjelenések: Nihil
Elhalálozások: Nihil

THINK TANK (#19-20)
Megjelent: 2005. július – 2005. augusztus
Írta és rajzolta: Mike Carey – Jae Lee
Történet: A Fantasztikus Négyest megtámadja, majd foglyul ejti egy Reedhez hasonló szuperzseni, Rhona Burchill, akit korábban nem vettek be a Baxter-toronyba. Egy rövid összecsapás után a Négyes tagjai kiszabadulnak, de Rhona elmenekül. Nem sokkal ezután Reed különös üzenetet kap egy alternatív dimenzióból, amely már a következő sztoriba vezet át.
Első megjelenések: Rhona Burchill

ULTIMATE FANTASTIC FOUR ANNUAL #1
Megjelent: 2005. augusztus
Írta és rajzolta: Mark Millar – Jae Lee
Történet: Az első különszám, melyben a Fantasztikus Négyes összefut a Nememberek közül szökött Kristállyal. Johnny szinte azonnal beleszeret a lányba, aki azért menekült el az emberek világa elől rejtett otthonából, ahol hozzá hasonló nagy hatalmú lények élnek, mert vezetőjük, Fekete Villám, össze akarta őt adni Maximusszal, akit Kristály ki nem állhat. A Négyes végül eljut a Nememberekhez, de Kristályt nem tudják megmenteni, és Johnny kénytelen elválni a lánytól, akit társai egy még messzibb helyre visznek.
Első megjelenések: Kristály, Fekete Villám, Maximus, a Nememberek többi tagja

CROSSOVER (#21-23)
Megjelent: 2005. szeptember – 2005. november
Írta és rajzolta: Mark Millar – Greg Land
Történet: Reed kapcsolatba lépett önmaga idősebb verziójával egy alternatív világban, és mivel a kíváncsiságán nem tud uralkodni, egy gépezettel átmegy abba a világba. Odaát azonban rá kell ébrednie, hogy átverték, és egy zombik által fertőzött Földre került, ahonnan önmaga zombivá lett változata akar átjutni az Újvilágba, hogy ott folytassák a pusztítást. A Fantasztikus Négyes többi tagja szerencsére Reed után megy, és az idegen világ egyetlen épen maradt, szuperképességekkel bíró személye, Magneto segítségével átverekedik magukat a zombivilág összes zombi szuperhősén, majd hazajutnak. Az Újvilágba átjutott zombi F4 fogságba kerül, majd a történet végén felbukkan Mary Storm, Sue és Johnny halottnak hitt anyja. Ez a történet szolgáltatta az alapot a mára már több kötetet is megélt Marvel Zombies-sorozathoz.
Első megjelenések: Zombi F4, Mary Storm, a zombivilág szuperhősei és szupergonoszai, a zombivilág Magnetója

TOMB OF NAMOR (#24-26)
Megjelent: 2005. december – 2006. február
Írta és rajzolta: Mark Millar – Greg Land
Történet: Kiderül, hogy Mary Storm már évek óta egy ősi civilizáció, Atlantisz megtalálásán munkálkodik, és most gyermekei segítségét kéri. A Fantasztikus Négyes tagjai rátalálnak Atlantiszra, és ott egy bebörtönzött atlantiszira, Namorra, akit kiszabadítanak. Namor, akiről kiderül, hogy elítélt bűnöző volt, ereje mindent felülmúl, és egyedül Sue képes őt kontrollálni, akibe az atlantiszi hamar beleszeret. Miután végigtombol New Yorkon, Sue egy csókjáért otthagyja a felszíni világot.
Első megjelenések: Namor

PRESIDENT THOR (#27-29)
Megjelent: 2006. április – 2006. június
Írta és rajzolta: Mark Millar – Greg Land
Történet: Reed nem lát más módot arra, hogy visszaadja Bennek eredeti testét, mint hogy időgépével visszautazzanak az időben, és meg nem történtté tegyék a balesetet, ami átváltoztatta őket. Ezzel teljesen megváltoztatják a történelmet, és egy olyan jelent hoznak létre, melyben Thor az Egyesült Államok elnöke, és a világon szinte minden egyes embernek különleges képességei vannak. Mindezt egy idegen fajnak, a Skrulloknak köszönhetik, akik felfigyeltek a Földre Reed sikeres kísérlete után, és minden földinek olyan szert adtak, mellyel szuperképességeket nyerhettek. Egyedül Ben maradt meg embernek, és ennek köszönhetően tudja végül legyőzni a Földre érkező Skrullokat, akikről kiderül, hogy végig gonosz szándékok vezérelték őket. Ben végül kénytelen visszaállítani az eredeti idővonalat, hogy rendbe hozza az események folyását, és így újra Lénnyé változik. A történet végén újra megjelenik Fátum Doktor.
Első megjelenések: Thor, Super-Skrull, Skrullok, Jean Grey, Kitty Pryde, Alicia Masters

FRIGHTFUL (#30-32)
Megjelent: 2006. július – 2006. október
Írta és rajzolta: Mark Millar – Greg Land és Mitch Breitweiser
Történet: Johnnyt szörnyű parazita támadja meg, és haldoklik, ezért a többiek kénytelenek felkeresni Fátum Doktort, hogy segítsen nekik meggyógyítani őt. Fátum időközben Latvéria országába költözött, ahol uralkodóvá kiáltották ki, miután fellendítette az országot a tudásával. A zombi F4 ezalatt kiszabadul a fogságból, Fátum pedig mágia útján testet cserél Reeddel – ez a feltétele annak, hogy meggyógyítsa Johnnyt a parazitától, amit valójában ő helyezett bele. Johnnyból végül kikerül a parazita, de Fátum Reed testében nem tudja legyőzni a zombikat, ezért Reed lép közben Fátum testében. Ő sikerrel jár, és Fátum legyőzetve visszacseréli a testeiket, majd a zombik világába kerül.
Első megjelenések: Különítmény, Nick Fury

ULTIMATE FANTASTIC FOUR ANNUAL #2
Megjelent: 2006. szeptember
Írta és rajzolta: Mike Carey – Stuart Immonen és Frazer Irving
Történet: A Baxter-toronyból egy oregoni bázisra kerül az ifjú zsenipalánták törzshelye, ám amikor Ross tábornok meglátogatja a létesítményt, azt elnyeli a föld. A Fantasztikus Négyes elmegy kivizsgálni az ügyet, és rájönnek, hogy a Vakondember a felelős a történtekért. Mialatt halad a történet, megismerjük Molekevic múltját is, akit végül maguk az elrabolt fiatalok űznek el, legyőzve a Vakondember teremtményeit. A csodagyerekek végül úgy döntenek, odalent maradnak, a Molekevic által felfedezett föld alatti városban, és ott folytatják a munkájukat.
Első megjelenések: Az új zsenipalánták

GOD WAR (#33-38)
Megjelent: 2006. október – 2007. február
Írta és rajzolta: Mike Carey – Pasqual Ferry
Történet: Egy idegen galaxisból érkezett osztag érkezik a Földre, és összecsapnak a Fantasztikus Négyessel. Végül kiderül, hogy egy zsarnoki uralkodó, Thanos és seregei ellen harcolnak, és Reedék segítenek nekik. Thanos emberei között azonban ott van két, szinte legyőzhetetlen gyermeke, Gallowglass és Ronan is, ráadásul Thanos kinézi magának Reedet hatalmas esze miatt. Ronan megtámadja New Yorkot is, de sikerül legyőzni, a történet végén azonban Reed Thanos irányítása alá kerül.
Első megjelenések: Thanos, Ronan, Gallowglass, a Seed Nineteen tagjai, az idegen civilizációk lakói
Elhalálozások: Gallowglass

DEVILS (#39-41)
Megjelent: 2007. február – 2007. április
Írta és rajzolta: Mike Carey – Mark Brooks és Scott Kolins
Történet: Diablo, egy varázsló a múltból képes látni a jövőt, és felfigyel benne a Fantasztikus Négyesre, akiknek az erejével kijuthatna a mágikus börtönből, amibe zárták. Időn és téren át elrabolja dr. Stormot, Ben édesanyját, Johnny barátnőjét és Reed húgát, Enidet. A Négyes tagjai utánuk mennek a múltba, ahol összecsapnak Diablóval, és kiszabadítják szeretteiket. Enid a harcok során megváltozik, és új, ismeretlen erőre tesz szert.
Első megjelenések: Diablo
Elhalálozások: Diablo

SILVER SURFER (#42-46)
Megjelent: 2007. május – 2007. szeptember
Írta és rajzolta: Mike Carey – Pasqual Ferry
Történet: Reed megszállottan próbálja elkészíteni a Kozmikus Kockát, a szerkezetet, amely megteremtésére tudat alatt Thanos kényszeríti. A kísérletei során elszabaduló erőkkel felhívja magára a Kozmikus Hatalom őrzőjének, az Ezüst Utazónak a figyelmét, aki a Földre érkezik. Az Utazó ura, Pszichó a Föld teljes népét egy másik bolygóra szállítja, ahol átmossa az agyukat, hogy tudatlan boldogságban éljenek, és őt imádják. Az Ezüst Utazó végül fellázad Pszichó ellen, és Reed segítségével legyőzik őt, a Föld lakói pedig visszakerülnek a helyükre.
Első megjelenések: Ezüst Utazó, Pszichó, Carol Danvers

GHOSTS (#47-49)
Megjelent: 2007. október – 2007. december
Írta és rajzolta: Mike Carey – Mark Brooks
Történet: Sue Szibériába utazik egy konferenciára, ám útközben lelövik a repülőgépét, és foglyul ejti őt dr. Kragoff és az asszisztense, Rutskaya. Reedék Sue megmentésére sietnek, és útközben összetűzésbe kerülnek a Vörös Dinamóval, aki azonban később segít nekik a megvadult és mutálódott Rutskaya, vagyis a Vörös Szellem ellen. Amikor a Négyes visszatér New Yorkba, a város nagy részét már egy különös, kockaszerű erőtér borítja.
Első megjelenések: Iván Kragoff, Sorba Rutskaya / Vörös Szellem, Valentin Shatalov / Vörös Dinamó, Kalapács és Üllő
Elhalálozások: Iván Kragoff

FOUR CUBED (#50-53)
Megjelent: 2008. január – 2008. április
Írta és rajzolta: Mike Carey – Tyler Kirkham
Történet: A galaktikus háború Thanos zsarnoki uralma ellen ismét elér a Földre, ahol Reed immár befejezte a Kozmikus Kockát Thanos akarata szerint. Hosszas űrben és idegen bolygókon vívott csaták után Thanos megszerzi Reedtől a Kockát, és ezzel szinte végtelen hatalomra tesz szert. Elsőként a Földet szállja meg, átállítja maga mellé az Újvilág legnagyobb hőseit, majd saját elképzelései szerint alakítja át a bolygót. A Lény közben megismerkedik Thanos lányával, Atreával, akinek a segítségével sikeresen felveszik a harcot Thanosszal, Reed pedig ismét megszerzi a Kockát, és megöli vele Thanost. Ezután visszacsinál mindent, amit Thanos tett a bolygóval, és végül megszabadul a Kockától is.
Első megjelenések: Atrea, Pókember, Fenegyerek, Sólyom, Mahr Vehl Kapitány, valamint az Újvilág több fontos szereplője
Elhalálozások: Thanos

SALEM’S SEVEN (#54-57)
Megjelent: 2008. május – 2008. augusztus
Írta és rajzolta: Mike Carey – Tyler Kirkham és Eric Basaldua
Történet: Egy parazita szállja meg a Baxter-tornyot, méghozzá egy gyönyörű nő, Agatha Harkness személyében, aki a S.H.I.E.L.D. pszichológusának tetteti magát. Harkness képes egyetlen és hét különböző lényként is létezni, így lehet ő ugyanakkor a Salemi Hetes minden tagja is, akik újonnan megjelent szuperhősökként próbálják lejáratni a Fantasztikus Négyest. Sue megtudja Namortól az igazságot a Hetesről és Harknessről, és kiderül, hogy hozzá hasonló paraziták pusztították el egykor Atlantiszt is. Harkness Johnny energiájával akarja kikelteni a többi tojást, melyben fajtársai szunnyadnak a föld alatt, de végül Reed és a többiek megsemmisítik az összes tojást a Hetessel együtt.
Első megjelenések: Agatha Harkness / a Salemi Hetes
Elhalálozások: Agatha Harkness / a Salemi Hetes

ULTIMATE X-MEN / ULTIMATE FANTASTIC FOUR ANNUAL #1
ULTIMATE FANTASTIC FOUR / ULTIMATE X-MEN ANNUAL #1

Megjelent: 2008. szeptember
Írta és rajzolta: Aron E. Coleite és Joe Pokaski – Dan Panosian, Eric Nguyen, Mark Brooks és Brandon Peterson
Történet: Az X-Men és a Fantasztikus Négyes tagjai összecsapnak a jövőbeli X-Mennel és Fantasztikus Négyessel egy alternatív jövőben, ahol minden mutánst és különleges erővel bíró személyt üldöznek és elzárnak. Ebben az Ultimatum sújtotta jövőben már egészen másféle tagjai vannak mindkét csapatnak, és senkiben sem bízhatnak. A tényleges Ultimatum később máshogy zajlik le az Újvilágban, így ez a jövő megmarad alternatív valóságnak.
Első megjelenések: X-Men, az alternatív jövő X-Mene, az alternatív jövő Fantasztikus Négyese

ULTIMATUM (#58-60 ÉS AZ ULTIMATUM CÍMŰ MINISOROZAT)
Megjelent: 2008. november – 2009. július
Írta és rajzolta: Jeph Loeb és Joe Pokaski – David Finch és Tyler Kirkham
Történet: Az Ultimatum eseményei során óriási özönvíz borítja el New Yorkot, rengeteg ember és mutáns halálát okozva ezzel. A katasztrófa mögött Magneto áll, aki az egész Földet meg kívánja tisztítani egy mindent elsöprő csapással, és végleg le akar számolni ellenségeivel. A Fantasztikus Négyes tagjai szétválnak: Johnny egy sötét dimenzióban egy démonnagyúr, Dormammu fogságába esik; Reed elutazik egy alternatív valóságba, ahol Nick Fury ragadt még korábban, és visszahozza őt az Újvilágba, hogy leállítsa Magnetót; Sue eszméletét veszti, amikor minden erejét összeszedve visszaszorítja a New Yorkot elborító árhullámot; Ben pedig megpróbálja egymaga újra összerakni a csapatot. Végül Ben a Vakondember segítségét kérve magához téríti Sue-t, akivel együtt megtalálják és kiszabadítják Johnnyt, míg Reed több újvilági hőssel együtt leállítja Magnetót. A katasztrófa során dr. Storm életét veszti, Ben pedig végez Fátummal, miután rájön, hogy ő a felelős Magneto felbőszítéséért. Mary Storm visszatér a Baxter-toronyba.
Első megjelenések: Namora, Tigriscápa, Dorcas, Dormammu
Elhalálozások: Franklin Storm, Fátum Doktor

ULTIMATUM – FANTASTIC FOUR: REQUIEM
Megjelent: 2009. augusztus
Írta és rajzolta: Joe Pokaski – Robert Atkins
Történet: A sorozatot záró különszám. Kiderül, pontosan hogyan és miért került Johnny Dormammu fogságába, hogyan szabadították ki Sue és Ben, majd látjuk dr. Storm temetését is. Sue és Johnny nehezen heverik ki apjuk halálát, és a lesújtott csapat tagjai külön utakon kezdenek járni. Johnny a világot járva próbálja megtalálni önmagát, Sue átveszi anyjával a Baxter-torony irányítását, Ben belép a seregbe vadászpilótának, Reed pedig hazaköltözik. A Fantasztikus Négyes ezzel megszűnik létezni.
Első megjelenések: Póknő, Doktor Strange
Elhalálozások: Doktor Strange

EGYÉB FONTOSABB KIADVÁNYOK

Cím: The Ultimates 3 #5
Írta: Jeph Loeb
Rajzolta: Joe Madureira
Történet: Az Ultimatum közvetlen előzményei, melyből a Fantasztikus Négyes számára az utolsó szám fontos igazán. Ebből derül ki, hogy jó ideje Fátum Doktor mozgatja a szálakat a háttérből, és neki köszönhetően halt meg a Skarlát Boszorkány, Magneto lánya, felbőszítve ezzel a mágnesesség urát.

Cím: Ultimate Galactus-trilógia
Írta: Warren Ellis
Rajzolták: Trevor Hairsine, Steve McNiven, Tom Raney és Brandon Peterson
Történet: Gah Lak Tus érkezése és támadása a Föld ellen. A csatából a Fantasztikus Négyes tagjai is kiveszik a részüket, bár igazi szerepük a trilógia második és harmadik sorozatában, az Ultimate Secret és az Ultimate Extinction számaiban van csak.

Cím: Ultimate Origins #2-5
Írta: Brian Michael Bendis
Rajzolta: Butch Guice
Történet: Kiderülnek a múlt titkai, miközben a Fantasztikus Négyes tagjai a jelenben egy ismeretlen eredetű eszközzel ismerkednek. Az eszköz egy idegen civilizációból érkezett, és Szemlélőnek nevezi magát. Hamarosan még több Szemlélő érkezik a Földre, és egy közelgő katasztrófára hívják fel a figyelmet.

Cím: Ultimate Power #1-9
Írták: Brian Michael Bendis, J. Michael Straczynski és Jeph Loeb
Rajzolta: Greg Land
Történet: Egy idegen dimenzióból érkezett csapat, a Legfőbb Légió tagjai magukkal viszik Reedet a saját Földjükre, azt állítván, hogy egy szerkezete óriási pusztítást okozott náluk. Az Újvilág hősei utánuk mennek és összecsapnak a Légióval, hogy a végén kiderüljön, hogy Reed ártatlan, és mindenért Fátum Doktor és Nick Fury a felelősek.

Cím: Ultimate X4 #1-2
Írta: Mike Carey
Rajzolták: Pasqual Ferry és Leinil Francis Yu
Történet: A Fantasztikus Négyes egyik ellensége, Rhona Burchill behatol az X-Men bázisára, és megszerzi Charles Xavier professzor gépezetét, a Cerebrót, amellyel többszörösére növeli elméje erejét. Rozsomák, Jégember és Kitty a Fantasztikus Négyessel kiegészülve állítják meg a nőt.

Oldalak: 1 2 3 4 5