Ultimate News #71

THE ULTIMATES

Van egy bizonyos Marvel Spotlight című sorozata a Marvelnek, amelyben időről időre bemutatják az éppen legnépszerűbb alkotóikat. A múlt héten megjelent számban – nem meglepő módon – a decemberi eladási listákon első helyet szerzett The Ultimates 3 író-rajzoló-színező triója, Jeph Loeb, Joe Madureira és Christian Lichtner vannak a fókuszban. Interjúk, érdekességek, előzetesek maguktól a készítőktől, valamint egy kis visszatekintő az első két kötetre 34 oldalon keresztül. Nyilvánvalóan ennyit azért még én sem tudok (és nem is akarok) lefordítani nektek, úgyhogy aki teheti, az szerezze csak be szépen ezt a kis különlegességet. Megéri.

Marvel Spotlight: The Ultimates
Írta: John Rhett Thomas
Borítórajz: Joe Madureira

Napjaink egyik legsikeresebb sorozata a fókuszban! Mark Millar és Bryan Hitch nem egy, hanem rögtön két fantasztikus kötettel bővítették az Újvilág színes palettáját, és a The Ultimates és a The Ultimates 2 szinte azonnal képregénytörténeti klasszikusokká váltak. Őket váltotta le a 3. kötetben egy hihetetlenül tehetséges író-rajzoló páros, Jeph Loeb és Joe Madureira! Ígéretük szerint alapjaiban változtatnak majd meg mindent, amit eddig az Újvilágról tudtunk! A Marvel Spotlight legújabb számában őket, valamint a színezésért felelős Christian Lichtnert mutatjuk be közelebbről, hogy ők maguk osszák meg velünk gondolataikat a The Ultimates harmadik felvonásáról. Ezenkívül egy kis visszatekintőben felidézzük a Millar-Hitch éra legemlékezetesebb pillanatait is.

Nem. Ne nézzetek rám ilyen bociszemekkel. Nem fordítok le egy egész újságot csak úgy. Nem… Arrrrgh, annyira gyűlöllek benneteket!!! Jó, jó, jó, pár infót azért kaptok belőle. Nézzük csak… Kezdésnek itt van például egy fekete-fehér előzetes oldal a 3. számból:

És ha már a 3. szám, akkor itt van még a nemrég nyilvánosságra hozott alternatív borító is Frank Chótól. Hát… Nekem a másik jobban tetszett (amit múlt héten mutattam, és amit nem mert bevállalni a Marvel, és aminek a híre ezek szerint mégsem kacsa)…

Egyébként ha már szóba került, itt van újra az a bizonyos másik Cho-borító, de immár kiegészítve egy lepellel. Kár, hogy a Marvelnek még így is túl kihívó volt…

És akkor legyen… A kedvetekért adok pár picinyke infórmorzsát a magazinban közölt interjúkból:

Hamarosan fény derül rá, hogyan is alakult ki Pietro és Wanda… khm, „érdekes” kapcsolata, és hogy miért is volt már az elejétől fogva halálra ítélve.

Az is kiderül majd, ki és miért küldte Venomot. Az egész rejtély kulcsa egyetlen kérdés: ki nyerhetne a Skarlát Boszorkány halálával?

Még az is számít, ki szivárogtatta ki Tony és Natasha szexvideóját.

Nem felejthetjük el, hogy Pietro és Wanda korábban terroristák voltak, és efölött bizony nem mindenki tudott szemet hunyni.

Érdekes, hogy a Mutáns Testvériség nem akart semmi mást, csak elvinni Wanda testét. Sajnos a lány apja mégiscsak egy terrorista, ami komplikálttá teszi az ügyet.

Loeb sajnálja, hogy az Ultimate Power annyit csúszott, mert a 9. szám vége és a The Ultimates 3 első része között úgy hat hónap telt el az Újvilág idejében, és az olvasóknak is világosabb lett volna minden, ha ilyen sorrendben jelennek meg a számok.

Az Ultimate Spider-Man legutóbbi, Death of a Goblin című sztorijában Peter azért nem tudja, hol van Nick Fury, mert egyszerűen még Bendis sem tudta, mi lesz a sorsa. Ez azért történhetett, mert Bendis már jóval előrébb tartott a sorozat írásával, amikor letisztázódott az Ultimate Power vége.

A The Ultimates 3 történései kábé 2-3 nap alatt játszódnak le.

Az Ultimate Power végén az Újvilágba átkerült Zarda is szerepet kap majd valamilyen formában a 3. kötetben.

Az Ultimatum történései is a 3. kötetből nőnek majd ki. Ennek olvasása után válik majd világossá, ki és miért teszi azt, amit az Ultimatum során. Az Újvilág írói egyetértettek abban, hogy ideje véget vetni mindennek, és újra visszahozni azt az alternatív univerzumot, ahol BÁRMI megtörténhet. Immár egyetlen újvilági karakter sincs biztonságban. Minden, ami eddig történt az Újvilágban, egyetlen szálba fut majd össze és ér véget az Ultimatum részeiben. Loeb szerint az, hogy itt majd mindennek vége lesz, még enyhe kifejezés…

Érdekes… Meglátjuk, mi lesz ebből. Ha még több műhelytitkot akartok Jeph Loebtől, Joe Madureirától, vagy Christian Lichtnertől, akkor tényleg szerezzétek be ezt a Marvel Spotlight című finomságot. De most jöjjön egy kis visszatekintő, még mindig ebből a bizonyos kis magazinból: az első két kötet 10 legzseniálisabb jelenete a készítők szerint!

10. Amerika Kapitány lezúzza Pymet, amiért kezet emelt a Darázsra (1. kötet/9. szám)
9. Loki felfedi a tervét Thornak (2/5)
8. Amerika Kapitány találkozása Buckyval és Gaillel (1/3)
7. Sólyomszem és a Fekete Özvegy lecsapnak a Skrullokra (1/8)
6. Hulk tombolása Manhattanben (1/4-5)
5. II. világháborús csatajelenet (1/1)
4. Sólyomszem visszavág az elrablóinak (2/10)
3. A Felszabadítók elfoglalják Amerikát (2/9)
2. Az asgardi sereg érkezése (2/13)
1. „Szerinted ez a betű itt Franciaország jele?” – Amerika Kapitány felkiáltása a homlokára mutatva (1/12)

Na és ti? A ti 10-es listátok hogy nézne ki?

Oldalak: 1 2 3 4 5