Ultimate News #60

ULTIMATE SPIDER-MAN

Repül a nehéz Manó, ki tudja, hol áll meg… És vele repül Pókember is… Utána meg Kitty is… Sőt, nem is annyira repülnek, mint inkább ZUHANNAK. Így ért ugye véget a Death of a Goblin 4. része, és hamarosan ugyanitt is folytatódik. Vajon elég gyors lesz Kitty, hogy megmentse a zuhanó Petert, akinek ráadásul esés közben még a Zöld Manóval is meg kell küzdenie? És mikor lép már be a képbe Harry? Na és Fury? Ha a többire nem is, de az első kérdésre bizonyára választ kapunk majd pár hét múlva a 116. számban. Addig is egy rövidke előzetes:

ULTIMATE X-MEN

Szenzáció, szenzáció! Megjelent az Újvilág: X-Men 26. száma, benne a Szenzáció című sztori befejezésével! Pókember és a Fenegyerek balra el, az X-Men többi tagja jobbról be, és máris újra teljes a csapat. Rozsomák immár mutáns társaival együtt veheti fel a harcot a rejtélyes katonai osztaggal, akik a nyomában vannak – és ha már katonai osztag, akkor Nick Fury felbukkanása sem várat sokat magára. Ja, és a Főnix is újfent tiszteletét teszi…

Újvilág: X-Men #26 – Szenzáció (5. és 6. rész)
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruza- és borítórajz: David Finch

Pókember és a Fenegyerek lelép a színről, és most az X-Men tagjain a sor, hogy megpróbáljanak segíteni Rozsomáknak kideríteni, kik és miért vadásznak rá. Először Csodalány lép akcióba, nem várt eredménnyel, aztán beindul a teljes gépezet: támad Küklopsz, Vihar, Jégember, Bestia, Árnyék és Kolosszus!

ULTIMATE FANTASTIC FOUR

Szegény Sue a szeles Szibériában szenved egy szánalmas szociopata szemétkedéseitől. Csikidam! Ezt jól összehoztam, mi? Na de komolyan: a Láthatatlan Nő elég nagy csávában van. Titokzatos elrablói titokzatos terveket szőnek, amelyeknek ő is részese, és csakis a Fantasztikus Négyes három másik tagja segíthet rajta. A kérdés, hogy vajon időben odaérnek-e hozzá, ha útközben még egy teljesen új Vörös Dinamóval is össze kell csapniuk… De elég a szóból, jöjjön az előzetes!


Oldalak: 1 2 3 4