Ultimate News #142

Az ötlet pedig bevált. Tény, hogy nem tudok pontos adatokat, és talán a siker nem volt akkora, mint remélték, de bevált. Az Ultimate Spider-Man és az Ultimate X-Men új korszakot indítottak, és sokaknak ezek a képregények voltak a bevezetők a Marvel világába. Sok-sok éven át az Ultimate szó egyet jelentett a minőségi, kitűnő sztorikkal.

Na persze semmi sem tökéletes, itt is voltak kisebb-nagyobb bakik, és Stan Lee történeteihez egyetlen író sem tudott felnőni, de azért Bendis és Mark Millar jól teljesítettek, és hamarosan új nevek is csatlakoztak hozzájuk. Ezzel kezdődött az összeomlás. Egyre nőtt az írók és a sorozatok száma, ami végül a totális bukáshoz vezetett.

Ráadásul ez a folyamat jóval gyorsabban ment végbe, mint szerettük volna. A pár önálló, havi megjelenésű sorozat nem bírta el a rájuk nehezedő terheket, és a tíz éves évforduló előtt becsődöltek. Nagy kár. Főleg azért, mert az ehhez vezető baklövések nagy részét könnyedén el lehetett volna kerülni.

A The Ultimates megjelenési csúszásai máig kísértenek sokakat, és egy kábé negyedévente megjelenő minisorozat jellegét vette fel. A többi újvilági sorozat így nem is igazán tudott reflektálni az abban történtekre. Az Ultimate Fantastic Four sosem rendelkezett hosszabb ideig saját író-rajzoló párossal, és iszonyatos sebességgel falta a különböző stílusú alkotókat, akik legtöbbször nem is nagyon vették figyelembe elődeik munkásságát. És akkor még nem is említettük a számtalan felesleges minisorozatot és különszámot. Az Újvilág már lassan más világokkal is összeköttetésbe került (Marvel Zombies, Squadron Supreme), és kezdett minden teljesen szétesni. A kegyelemdöfés egyértelműen Jeph Loeb és Joe Madureira „műve”, a The Ultimates 3 volt, amely – és ezzel még finoman fejezem ki magam – minden idők egyik legrosszabb sorozata.

És mégis, akármekkora káosz is tombolt az Újvilág többi részében, az Ultimate Spider-Man tovább tündökölt. Minden egyes számot, plusz a miniket és a különszámokat is Bendis írta, a rajzoló pedig hat évig Mark Bagley volt, őt pedig Stuart Immonen követte. Azokat a rajzolókat, akik még rajzoltak újvilági Pókember-sztorikat, egy kezemen meg tudnám talán számolni. Voltak itt is azért hullámvölgyek, gyengébb eresztések, de nem tagadhatjuk, hogy a fejezetek egy egészet alkottak, mindig izgalmas sztorikat kaptunk, és ritkán csalódtunk az egyes számokban.

Ám a végén ezt is elnyelte az Ultimatum.

Mind tudjuk, mi is ez az Ultimatum. Jeph Loeb és David Finch minisorozata az Újvilág összes fontosabb szereplőjével. Ebben a képregényben megtalálunk mindent, amilyennek az Újvilágnak NEM szabadott volna lennie. Nem elég, hogy egy mindent átívelő crossover az egész, amely minden sorozatot magába olvaszt, és ráerőszakolja magát mindegyik újvilági képregényre, de még késik is állandóan, késleltetve így persze a többi címet is (persze ez még mindig semmi a The Ultimates egyes számaihoz, vagy az Ultimate Wolverine vs. Hulk-hoz képest…). Ahelyett, hogy jobb, egységesebb sztorikat és szebb rajzokat kapnánk, mint a klasszikus címekben, gyakorlatilag a történet és a rajzolás is pocsékabb, mint bárhol máshol. Szomorú, hogy a késések, amelyek soha nem sújtották az Ultimate Spider-Man-t, az Ultimatum miatt végül azt is elérték. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a Bendis-Bagley páros havonta több számot is készített…

(FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON!)

Oldalak: 1 2 3