KomiXérum #13

Babonás olvasóink gyorsan köpködjenek párat a négy égtáj felé, és csak azután kattintsanak, ez ugyanis a legfrissebb amerikai megjelenésekkel foglalkozó rovatunk 13. része, ahogy megszokhattátok. Jó szórakozást!

[toc]

Batman: Streets of Gotham #1

Történet: Paul Dini és Mark Andreyko
Rajz: Dustin Nguyen és Georges Jeanty
(DC Comics)

Talán már mindannyian megemésztettük, hogy Bruce Wayne meghalt, majd afölött is napirendre tértünk, hogy mégsem halt meg, de egyelőre nem tudjuk, mikor tér vissza. Batman azonban él és virul, Dick Graysonnak köszönhetően, aki magára öltötte a denevérgúnyát, és Damien Wayne személyében új társra is talált, így lett teljes a dinamikus duó Batmannel és Robinnal. A DC-univerzum, azon belül is annak kicsi, bár annál fontosabb szelete, Gotham City egyes szereplői más és más módon reagálnak az újonnan kialakult helyzetre: család, barátok, harcostársak, gonosztevők, a közélet szereplői, az utca embere és persze a rendőrség, élükön James Gordonnal. A tavalyi év nagy párosa, Dini és Nguyen új sorozaton dolgozik együtt, melynek címéből sokan arra következtethettek, hogy a „Streets of Gotham” majd szorosan a városi rendőrég munkáját, életében beállt változásokat követi nyomon. Későbbi bejelentések azt sugallták, Batman ebben a címben csak a kívülállók szemszögéből jelenik meg, így tehát nem válik a sorozat főszereplőjévé, inkább csak témájává. Ezzel szemben az első számot olvasva arra kellett rácsodálkoznunk, hogy bár tagadhatatlanul maga Gotham városa áll az események centrumában, a karakterek, események és a történetmondás módja olyan érzést kelt bennünk, mintha egy szokásos „Detective Comics”-ot olvasnánk a szerzőpáros tollából. Batman és Robin ugyanis nem csak árnyékként, legendákként, héroszokként jelennek meg, de gondolataik, párbeszédeik nyilvánosak a számunkra, így tehát megállapíthatjuk, a „Streets of Gotham” csak egy Batman-sorozat a többi közül. Amivel mégis kiemelkedik, az a minőség, mely a Dini-Nguyen párostól jól megszokott.
A nyitójelenet teljesen az elvárásainknak megfelelően indul; Gordon és kollégája egy sötét tónusú, noiros hangvételű párbeszédet folytatnak, majd megérkezve a helyszínre Harleen Quinzelre bukkannak, aki továbbra is szabadlábon tevékenykedik. Dini egyik kedvenc, Eisner-díjat hozó karaktere máris megtöri a borongós hangulatot, ami viszont ismét bebizonyítja a világ számára, hogy Dinit semmilyen szerkesztői koncepció nem zökkenti ki választott útjának járásáról, az Batman megjelenése: röviden figyelmezteti Harleent, hogy hagyja el a várost, az író pedig összeköti a jelenlegi eseményeket legutolsó, a „Heart of Hush” sztorit követő etüdjével, melyben Tommy Elliot és a Macskanő játszottak le egy visszavágót. Ezt követően sorban követik egymást a bonyodalmat sűrűsítő jelenetek: Dini – Morrisonhoz hasonlóan – új szereplőt vezet be, akiről egyelőre nem tudhatjuk, csak egy újabb önbíráskodóval, vagy a gothami maffiában magának erőszakkal pozíciót követelő gengszterről van szó. A fényes nappal után előbukkanó Batman és Robin után láthatjuk az éjszaka új teremtményeit, a züllést, a bűnt, striciket, kiskorú prostituáltat és mindazt, ami körülveszi Gotham legmocskosabb környékeit. Ez újra visszaterel minket a noir világába, némi kitérő után. A Black Mask köré szerveződő Szupergonoszok Titkos Társaságában visszatérő Firefly hosszú belső monológban adja tudtunkra, ő is szövögeti kegyetlen terveit. Ezt követi a képregény legjópofább pillanata, a sakkozó Damien és Elliot. Nagyon rövid, precíz, néhány elejtett mondattal történik a karakterizálás – figyeljük meg, mi minden van ebben a néhány panelben összesűrítve Bruce fiáról és Hushról. Mesteri! Diniről mindig is tudtuk, hogy a számára kedves karakterek esszenciáját a végletekig át tudja érezni, és át is tudja adni, és ez csak újra megerősít minket ebben. A Gothamet megtámadó, látványos és horrorisztikus katasztrófa pedig már csak hab a tortán, vagy olaj a tűzre – hogy stílszerű legyek.
Szépen vezetett, izgalmas történet, melyből egyedül azt hiányoltam, világítson rá kicsit jobban James Gordon kételyeire az új Batmannel kapcsolatban, vagy legalább is ne csak utalásokat kapjunk a problémára. A rajzok szokás szerint egyediek és gyönyörűek, Nguyennek nem okoz gondot követni Dini gondolatmenetét, és öröm, hogy ezúttal olyan egyoldalas óriáspanelekben is gondolkodik, ami több lehetőséget ad számára, hogy minimalista stílusát időnként részletgazdagabb megközelítésre cserélje. A füzet utolsó oldalain másik alkotógárda dolgozott: Manhuntert láthatjuk, amint rutintalan önbíráskodóként beleveti magát a gothami éjszakába, nappal pedig civil énje, Kate a városi főügyész tisztségében igyekszik folytatni, amit éjszaka elkezdett. Ígéretes kezdet ez a karakter megalkotójától, aki igyekszik fókuszálni olyan dolgokra, melyeket eddig nem, vagy régóta nem láthattunk Gothamben: politika, korrupció, kisebb bűnesetek, illetve maga a gothami közigazgatás. Ehhez társulnak a Nguyenéhez hasonlóan gyönyörű rajzok Georges Jeanty tollából, így az egész képregényt öröm bármikor átlapozni, de ez a színezők érdeme is, akik kellemes, hol élénkebb sötét, hol pedig pasztelles, világos színvilágba öltöztették a paneleket. Két remek sztori, két remek író-rajzoló páros: a Streets of Gotham beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Tungsram

Oldalak: 1 2 3