Ultimate News #126

KRITIKÁK

Ultimate Wolverine vs. Hulk #3

Amikor megjelenési csúszásokról van szó, megpróbálok mindig a lehető legelfogulatlanabbul közelíteni a témához. Tudom jól, hogy amikor a teljes sorozat megjelenik egy gyűjteményes kötetben, és eltelik némi idő, senki sem fog már emlékezni a csúszásokra. Gondoljunk csak bele: ki panaszkodik már manapság mondjuk a Watchmen vagy a Dark Knight Returns megjelenési csúszásai miatt? Ám sajnos előfordul, hogy a hosszú kihagyások kihatnak a sorozat minőségére. És ezen esetben még 20 év múlva is érezhető lesz a gyűjteményes kötetben, hogy valami nem volt rendben a megjelenés körül. Félek, hogy az Ultimate Wolverine vs. Hulk is erre a sorsra fog jutni. Gondoljatok bele: amikor a 2. szám megjelent, akkor kezdtem a fősulit, ma meg már jó ideje kikerültem az iskolapadból, és dolgozó ember vagyok. Akárhogy is nézzük, ez elképesztően hosszú idő. És hogy ki a felelős ezért? A válasz egyszerű: Damon Lindelof, akit szinte teljesen lefoglal tévésorozata, a Lost. Persze azért örülök, hogy tudott végre időt szakítani a képregény megírására, de tény, hogy valami nagyon megváltozott a 2. szám megjelenése óta. Még mindig két szuperhős véres, durva csatája a téma, de mára a sorozat elkezdett saját magára reflektálni. Önmagáról szól. Mintha saját tudata lenne. Ha ez egy gépnél történne meg, akkor félhetnénk, mert hamarosan gépsereget toborozna maga köré, hogy kiirtsa az emberiséget. Egy képregény esetében azonban ilyenkor vagy egy Grant Morrison-féle Animal Man-t kapunk, amely a rajzokban elmesélt történetek természetét és a képregényes karakterek eredetét vizsgálgatja, vagy valami ilyen bugyuta és értelmetlen maszlagot. Lindelof már az első oldaltól kezdve kikacsint néha az olvasóra, és többször utal rá a szövegeiben, hogy mennyi idő is eltelt már a 2. szám óta. Mintha egy nagy vicc lenne az egész. Én személy szerint jobban örültem volna, ha egyszerűen csak ott folytatják, ahol abbamaradt a sztori, és mennénk tovább szépen. De Lindelof egy kis összefoglaló után rögtön Rozsomák fejébe ugrik, aki persze képtelen lineárisan elmesélni a történetet. Hogyan jutottunk el oda egy tibeti monostorból, hogy Hulk kettétépte Rozsomákot, és elhajította a lábait? Végül persze megtudjuk, de előtte jó párszor ide-oda ugrálunk az időben. Rozsomák narrációja egyébként szintén önmagára és a képregényre is reflektál, ahogy azt már említettem feljebb is. Ez nem igazán jó megoldás, mert egy egyszerű párharcot teljesen összekavar. Ez már nem ugyanaz a sorozat így, amit annak idején elkezdtem, majd aminek az első két számát újraolvastam pár hete. Ez egyszerűen bugyuta és értelmetlen. Még azt is elhinném, hogy ezt már nem is Lindelof írta. Mondjuk azért voltak jobb pillanatok is a számban, például a fekete humor, ami belengi a teljes kiadványt. Hulk is elég érdekes lett, hiszen láthatjuk a vad természete mellett egy ravaszabb, okosabb verzióját is. Leinil Yu sem okoz csalódást, még így sem, hogy próbál visszatérni régebbi rajzstílusához. Inkább olyan itt, mint a New Avengers oldalain, nem pedig mint a Secret Invasion-ben. Nem annyira tiszta és sima, mint amilyet szeretek tőle, de a két főszereplő brutalitása és ereje remekül átjön még így is. De ami a harmadik, új szereplőt illeti a szám végén? Pfuj. Nem utálom én ezt a számot, még mindig jobb, mint sok más újvilági sorozat manapság. De akárhogy is nézzük, az eltelt idő nem tett jót a képregénynek. Ez már nem ugyanaz a sorozat, mint annak idején. Ez már túl kevés, túl későn. Lindelof-rajongók inkább kapcsolják be a tévét, ott megmutatja, mire képes valójában.
Értékelés:
Írta: Jesse Schedeen

Bizony, 3 év telt el, de végre megjelent a 3. szám. Ismét itt van az Ultimate Wolverine vs. Hulk, és megpróbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Pedig de: 3 évig a színét sem láthattuk! De legalább vették a fáradtságot a Marvelnél, hogy tényleg befejezzék, amit elkezdtek, ami már önmagában egy jó pont sok más író munkásságával szemben… Khm, khm, igaz, kedves Kevin Smith…? Sajnos csak egy erős közepesre tudom értékelni az új számot. Ami pozitívum benne, az igazából csak a rajz. Leinil Yu már a kezdetektől az egyik kedvenc rajzolóm volt, és ezúttal sem okozott csalódást. CSAKIS miatta olvastam a Secret Invasion-t is, és CSAKIS miatta olvasom most ezt a sorozatot is. Kiváló színezője is van, úgyhogy igazán nem lehet panaszunk egyetlen képre sem. A történet pedig… Nos, ezt a képregényt csakis a rajzok miatt érdemes megvenni. Ennyi. Igazán „kiváló” volt a vita Rozsomák lábait illetően a két főszereplő között, amit aztán oldalakon keresztül húztak… Ezzel aztán tényleg felpörgették a már amúgy is gyenge sztorit. Nem rossz pedig a forgatókönyv, elmegy, csak hát… nem az igazi. Ja, és most már van egy Amazonunk is… Szóval ha ti is csípitek Yu rajzait, ne hagyjátok ki, vagy ha nagy Hulk- vagy Rozsomák-rajongók vagytok, akkor se. Amúgy nem ajánlom.
Értékelés:
Írta: Mat Elfing

Oldalak: 1 2 3 4