– A Szimatról írok.
– Dog Man? – kérdez vissza londoni nevelőnő ismerősöm – A gyerekek imádják!
A fiam hetedik születésnapján megengedtem neki, hogy elmenjen a Barnes & Noble-ba, és kiválasszon minden könyvet, amit akar. 15 percet töltött a folyosókon barangolva, minden lehetőségétől elárasztva. Végül megállt, és elővette a Dog Man című filmet Dav Pilkeytől, hangosan felnevetve, amikor meglátta a borítót. – Ezt – mondta izgatottan.
– autofordított szöveg egy Barnes & Noble-interjú elejéről.
Dav Pilkey ötvenhét éves, a hetvenes évek végén, nyolcvanasok elején volt gyerek, és szinte minden interjúban és megszólalásban röviden letudja akkori helyzetét, ADHD-ja és diszlexiája miatt a tantermen kívül, saját folyosói padjánál töltötte a tanórákat. Főleg saját történetek papírra vetésével foglalkozott közben. Ahhoz képest, hogy ötven éve ír, legnagyobb félelme az írás, szorongása attól, amiben egyébként rendkívül sikeres, negyvenhét országban jelentek meg művei, százmilliós összpéldányszámokban.
Alkotásaiból musical, Dreamworks-animáció (mi ez, ha nem szó szerinti álom) készült, az eladások az egeket verik, a világhírű Alsógatyás kapitány alkotója Dav Pilkey mégis részben a mai napig ugyanaz a kisfiú, aki kívülállónak, oda nem passzolónak érzi magát a közösségekben, és szorong, hogy soha sehol senkinek nem felel meg.
A magyar Maxim kiadó elsősorban a kamasz korosztálynak szóló képregénykötetei és sorozatai mellett Dav Pilkey gyermeksorozatait is gondozza. A Dog Man negyedik kötetét kaptuk meg tőlük recenzióra.
A gyermeki átalakulással kapcsolatos kreativitás egyik elérhető csúcsa a kilenc és fél éves Kovács Pistike képregénye Fekete Imre által közvetítve. Dav Pilkey maga is gyerekkori önmaga bőrébe bújik, hogy közvetítse Szimat, a kutyafejből és embertestből összeműtött figurája kalandjait, évek alatt, rengeteg gyakorlással kimunkált, gyermeki jellegűvé tett rajzstílusa is ezt a belső időutazást reprezentálja. A párhuzamnak vége, míg Kovács Pistike végletekig szatirikus igéi kamaszoknak, felnőtteknek és véneknek szólnak, az Alsógatyás kapitány és Szimat a gyerekeknek nyújtanak kapaszkodót az olvasáshoz, önálló, szabad gondolkodáshoz.
Dav Pilkey utált a többiek előtt felolvasni, mert nem ment neki az elvárt szinten, ezért képregényeiben „pörgetős lapok” vannak, két-három oldal gyorsan lapozva animációs élményt nyújt. Az ilyen lapok és az akciójelenetek aránya huszonöt százalék, a többi a regényszerű elbeszélésmód miatt ad pozitív élményt a gyerekeknek az olvasással kapcsolatban – mondja az egyik interjúban.
Művei alapanyagául sokszor klasszikus irodalmi műveket választ, mint az Akiért a harang szól vagy az Édentől keletre, de hogy előbbi hogyan jelenik meg a Dogman From whon the ball rolls című regényben, utóbbi pedig a Szimat naplója: A Cicakölyök színre lép című képregényben, irodalomtudós kell legyen a talpán, aki megmondja. Lady Ridikül harca a gépvirslikkel melyik résszel analóg Steinbeck művéből?
Szimat mindenesetre minden alkalommal minden helyzetbe a helyzet teljes ismeretlensége ellenére a legnagyobb lelkesedéssel veti bele magát, hogy aztán még több kalamajka és katyvasz keletkezzen körülötte.
Dac Pilkey a gyerekek nyelvén szól mind képen mind szövegben. Éppen azokhoz, akiket időnként átültetnek, kiültetnek, vagy csak rájuk szólnak, hogy ne izegjenek-mozogjanak, vagy épp hogy ne üljenek csak úgy maguk elé bámulva, minden önfeledten fantáziáló gyerekhez, velük hiteti el, hogy ilyet ők is tudnának készíteni, mert épp olyan, mint amiket ők szoktak készíteni, pedig dehogy és mégis. A lehetőségek tükrét tartja eléjük.
Időnként meg kell hozniuk nehezebb döntéseket – mondja – , választani engedelmesség és barátság között, és jó, ha van egy 80HD robot a közelben, aki nincs és mégis van. Dav Pilkey segít az önelfogadásban, ahhoz nyújt segédletet, hogyan lehetnek a gyerekek önfeledten, szívből gyerekek.
Sablonoktól megcsömörlött szülőknek is ajánlott.
Lénárd László
A képregény adatlapján jóval több előzetes oldal megtekinthető:
Cím: | Szimat naplója #4 – A Cicakölyök színre lép |
Szerző(k): | Dav Pilkey |
Kiadó: | Maxim |
Ár: | 3499 Ft |
Formátum: | keménytáblás kötet |
Terjedelem: | 256 oldal |
Megjelenés: | 2024.01.22. |
Megvásárolható: | Könyvesboltok |
Online vásárlás: |
a kiadó honlapján... |