Sötét Zsaruk III – Filmkritikák

Geekz Blog

[toc](Rusznyák Csaba) Az MIB franchise egyik állandó poénforrása, hogy egy rakás hírességről kiderül benne, hogy valójában itt élő földönkívüli – de amikor a harmadik felvonásban felbukkan Andy Warhol, akinél nyilvánvalóbb és egyértelműbb, nameg unalmasabb idegenes viccet el sem lehetne sütni, lemondó sóhajtással konstatálom magamban, hogy ez a sorozat tényleg végleg kifáradt. Egy perccel később pedig röhögve veszem tudomásul, hogy épp ellenkezőleg, visszataláltak benne az első rész frissességéhez, ötletességéhez és éles, szatirikus komikumához a minden szempontból csalódásnak bizonyult második film után. Mert a warholos jelenet a film egyik csúcspontja, és bizonyíték arra, hogy Barry Sonnenfeld MIB-jében még mindig van kraft.

Hogy ez mennyire segíti a sikerességét egy olyan produkciónak, ami egy tetszhalott franchise-ból próbál sikert kovácsolni 10 év után (az showbizben egy örökkévalóság és még egy kicsi), és ami egyes hírek szerint a marketinget nem számítva úgy 250 millióba került (ha ez igaz, akkor minden idők 5 legdrágább filmje közt van), szóval amin bazinagy betűkkel az áll, hogy „totál bukás”, amiatt aggódjanak a Sony fejesei. A forgatási komplikációk és csúszások miatt megugrott költségvetés egyébként azért is elképesztő, mert a Men in Black 3 egyáltalán nem minősül nagy nyári látványfilmnek, ilyen szempontból bármelyik idei blockbuster(jelölt) egyetlen jelenete megeszi reggelire az egészet. De részben pont ettől olyan szórakoztató.

Robbanások, üldözések, tűzpárbajok és CGI-orgia helyett a film a két karakter, J (Will Smith) és K (Tommy Lee Jones, illetve Josh Brolin) kapcsolatára koncentrál, és arra, hogy ha már a forgatás közben toldozott-foldozott, sőt, egyenesen akkor írt forgatókönyv kissé csapongó, esetleges, és mintha folyton szét akarna esni, legalább állandóan záporozzanak benne a poénok, hogy összetartsák. Szerencsére ezek a poénok tényleg jók, nagyokat lehet röhögni a dialógusokon, a konkrét beszólásokon éppúgy, mint a félvállról odavetett hülyeségeken („A kakaó csökkenti az időtörés okozta tüneteket.”), és a nonverbális humort is csúcsra járatják néhány egészen bizarr jelenetben, amik adnak egy gonosz csavart a tipikus rendőrfilmes toposzokhoz (éttermi lövöldözés, tekepályás kihallgatás).

A tekintélyes plot hole-okon szellőző időutazásos hercehurca (J-nek vissza kell mennie 1969-be, hogy megakadályozza K halálát, és megmentse a Földet egy idegen inváziótól) szerencsére nem csak egy ürügy a már unalomig ismert, és itt legalább mértéktartóan és kreatívan elsütögetett „man out of time” poénokhoz, hanem hozzátesznek vele valamit a karakterek viszonyához, és lopnak egy kis szívet a történetbe. És ha már itt tartunk, ennek a koncepciónak a legnagyobb nyertese Josh Brolin, aki a fiatal (29 éves!) K szerepében szenzációsan alakítja Tommy Lee Jonest, finom humorral mímelve tekintetét, mimikáját és beszédstílusát („Ok.”). Maga Jones rutinból hozza a figurát (neki ehhez a melankolikus, unott ábrázathoz valószínűleg elég, ha kihagyja a reggeli kávéját), Smith meggyőzően szájal, de a mellékszereplőknél már vegyesebb a kép. Michael Stuhlbarg jó a jövőbelátó Griffinként, Bill Hader szenzációs Andy Warhol, viszont Jemaine Clement unalmas főgonosz, szegény Emma Thompsont meg csak azért szerződtették le, hogy egy kínos jelenetben fiktív nyelven ripacskodjon.

Ha a költségvetés-látvány arányt nézzük, akkor a Men in Black 3 valószínűleg minden idők egyik legrosszabb filmje. Szerencsére a moziban ülve marhára nem érdekel senkit, hogy mennyibe került valami, amíg szórakoztat, és ez pont azt teszi, még hibái ellenére is, még ha kicsit el is fárad a végére. Könnyed nyári filmecske a jobbik, ha nem is az emlékezetes fajtából.

PS: a szinkron borzalmas, aki teheti, eredeti nyelven nézze. (Geekzblog.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11