Állókép-birodalom

Tündérvölgy – japán manga

Az európai képregény után következzék a világ (másik) vége. 2004, Japán: heti több millió eladott képregény-példány, virágzó kultuszok és megállíthatatlan tömegipar, az átlagos olvasó (felfelé kerekítve) 3 másodpercet szán egy oldalra, pörgés, innováció, korszellemformálás, manga. Az igazi japán képregény a második világháború után született, a tradicionális helyi képtípusok és a MacArthur tábornok megszálló hadseregével együtt beözönlő amerikai popkultúra viharos nászából. Az eredmény: világraszóló csoda, vágyból és kreativitásból született tündéri mutáns, lemérhetetlen hatással a világkultúrára.

Japán 1868-ig (a Meiji-nyitásig) hermetikusan el volt zárva a külvilágtól. A kulturális interakciók hiánya miatt a burokban fejlődő – változó – japán kultúra olyan technikákat, megközelítési módokat és világfelfogást alakított ki, amely tökéletesen különbözik a nyugaton ismert standardtól. A japán kép: zen-haiku, titok, ami nincs. A manga egyik elődje a fanyomatokon ábrázolt képek, rövid, sűrített történetek műfaja, az ukyo-e. Az ukyo-e nem a magas – udvari v. szamuráj – művészet formája volt, hanem a népi, sokszor obszcén és bővérű humoré vagy épp a melankolikus teatralitásé. Míg a bushidón („a szamuráj útja”) nevelkedett felsőbb kasztok inkább filozofikus, képpel illusztrált haikukat gyártottak, addig az ukyo-e a karneváli kultúrát reprezentálta. Az Edo-kor (1603–1867) végére széles körben elterjedtek a tematikailag szabados, ábrázolásukban viszont artisztikus ukyo-ék. A műfaj legnagyobb mestere Hokuszai Katsushika volt (vö. Orbán Ottó: Hokuszai fókuszai), aki a XIX. század elején készítette fanyomatos képtörténeteit. Később az ő egyik művéről – Hokusai no manga – kapta nevét maga a japán képregény is. A man előtag ’hóbortos’-t jelent, míg a ga ’kép’-et. A hóbortos képek műfaja a már említett Meiji-nyitás (amikor is császári rendeletre megnyitották a kikötőket, és beengedték a küszöböt rágó európaiakat) után kapott némi beöntést: a rajzolók megismerkedtek az anatómiával, a perspektívával és az árnyékolással. Így felvértezve indult el az angol szatirikus Punch magazin mintájára a főleg karikatúrákat közlő Japan Punch. Aztán a XX. század elején a japán grafikusok – köztük a leghíresebb: Ippei Okamato – megismerték a születőben és alakulóban lévő, igazi amerikai comicsot. Kulturális interakcióról még nem beszélhetünk, de szorgos tanulásról már igen. 1918-ban elkészült az első mangán alapuló anime is, amellyel megszületett a japán animációs ipar. (A gyengébbek kedvéért tehát: a manga a japán képregény, az anime pedig a japán animációs film. Igen közeli kapcsolatban állnak egymással, lévén az animék 99%-a korábban már megjelent mangaformában is, de mégis nehéz összekeverni a kettőt: a manga áll, az anime meg mozog.)

Az igazi, originális, csak a japánokra jellemző képregény a második világháború után született. (A japán manga történetéhez és megértéséhez ajánlott olvasmány: Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground, Manga-fejezet.) A vesztes és porig alázott ország japán szokás szerint szivacsként szívta magába a külföldről beáramló újdonságokat, hogy aztán megeméssze, átformálja és teljesen új minőséget hozzon létre. A manga első istene – és teremtője – Osamu Tezuka. Első klasszikus műve egy olcsó, vörös borítójú kiadvány (akahon): kétszáz oldal rajz, filmes plánváltások, dinamikus képszerkesztés, címe: Új kincses sziget (1947). A műből első körben 400 ezer példányt adtak el. Tezuka olyan formában mesélte el a kalandtörténetet, amit addig még sehol sem lehetett látni: a korabeli mozi eszköztárát használta fel a képszerkesztés során, vagyis a képek ritmusa a filmes ritmusra hajazott: zoomok (közelítések, ugyanaz a kép egyre szűkebb kivágatban), montázsok (1+1=3, mondta Szergej Eizenstein orosz némafilmrendező a montázsról, vagyis két egymás melletti kép jelentése nemcsak saját tulajdonságaik összegével egyenlő, hanem létrejön egy új, harmadik értelem is), szuper plánok és premier plánok, kihagyások és időugrások, mozgást imitáló dinamikus képeszközök. Tezuka emellett az amerikai képregény popos rajzstílusát ötvözte a japán tradicionális képábrázolással, aminek eredményeként megszületett a ma ismert manga stílusa: a figurák hatalmas szemekkel bámulnak a világba, a mozgás illúziója a kimerevített pillanatok összjátékaként jön létre, és a filmes eszköztárnak köszönhetően a manga elkezd növekedni, óriásivá, aminek vége a mai, olykor telefonkönyv-méretű (ám lokálisan általában fél óra alatt kivégzett) mangakönyv. A manga-standard nem a füzet, hanem a 100-200 oldalas tankubon, amely leginkább az amerikai graphic novelhez hasonlít. Tezuka tankubonjai máig élő pophősöket teremtettek: Astro Boyt (sci-fi) és Kimbát, a fehér oroszlánt, amely figurák később világhírű animékben jelentek meg. Tezuka kiadót és produceri irodát alapított, katalizálta és ápolta a műfajt, haláláig.

Az ötvenes–hatvanas évek mangája két nagy típusra osztható: vannak a shonen (fiúknak szóló) és a shojo (lányoknak szóló) képregények. A világháború, a hirosimai és nagaszaki atombombák után a japán társadalom – szemben a harmincas évek militarizmusával – a béke idilljére, az egyszerű értékek újjászületésére, na meg gazdasági fellendülésre vágyott. A fiatal korosztályoknak szóló mangák éppen ezért az idillikus (de nem édeskés), egyszerű vonalvezetésű, humanista történeteket helyezték előtérbe, különös figyelmet fordítva a természettel, az univerzummal való összhang szellemére.

A hatvanas–hetvenes években jelentek meg a – gyerek-képregényeken felcseperedett – ifjú felnőtteknek szóló, keményebb mangák: a krimik, az erogoru (erotikus-groteszk) irodalmi irányzatból táplálkozó szoftpornók, az erőszakos sci-fik. Nem ritka az sem, hogy egyes mangasorozatok klaszszikus európai történeteket/ponyvákat dolgoztak fel: manga született például Pinocchióból, Arsene Lupin kalandjaiból vagy Fritz Lang Metropolis című némafilm-klasszikusából is. A globális méreteket öltő mangarobbanás azonban még csak ezután kezdődött. A nyolcvanas évek angol nyelvterületen indult, sötét, technicizált (közel)jövőt és adatkáoszt vizionáló cyberpunk kulturális hulláma Japánt termékenyítette meg a leginkább. William Gibson (Neuromancer, Virtual Light, All Tomorrow Parties), Bruce Sterling (Schismatrix, The Hackers Crackdown), Bruce Bethke (Cyberpunk, Headcrash) írásai, valamint a Philip K. Dick pre-cyberpunk regényéből készült Blade Runner című film (Ridley Scott, 1982) sötéten techno-paranoid, de gyönyörű képekben vászonra adaptált világa hatalmas lökést adott a mangakultúrának (is). A cyberpunk posztapokaliptikus műfaj, világa kiégett technovilág: a magas fokú technicizáltság (gép és test összeolvadása) mellett fasisztoid társadalmi rendszerben csorognak a fásult hétköznapok. A nemzeti kormányok helyét globális multikorporációk veszik át. Ez a megvalósult no future, amelynek amorális hőse az utcapatkány, a törvényeket kikerülő adatzsonglőr, a kiégett cyberjunkie, az adatflashben lebegő punk. A cbyerpunk manga nem gyerekműfaj. Szélsőséges, erőszakban gazdag képi univerzuma, sötét világképe és gondolati mélysége egyértelműen a felnőtt rétegeket célozza meg, sikerrel. Katsuhiro Otomo több mint kétezer oldalas mangafolyama, az Akira – amelyből világhíres anime is készült – volt az első cyberpunk kultsorozat, amely meghódította az amerikai és az európai piacot is. Az Akira hősei motoros bandákba verődött fiatalok, akik belekeverednek egy titkos kormányzati kísérletbe, amelynek célja az univerzum energiájának „megtestesítése”. A filozofikus sci-fi egyszerre melankolikus és kemény, története bonyolult. Képi világa nélkül máshogy nézne ki az ezredfordulós dizájn, a mindennapok popkultúrája, és persze a képregény-műfaj is. A cyberpunk ihletésű mangák (és a belőlük készült animék) tömeges népszerűséget vívtak ki maguknak, amit igen sok hasonló stílusú kiadvány lovagolt meg. A közülük kiemelkedő alkotások számbavétele is oldalakat töltene meg, utoljára csak egy sorozatot emelnénk ki: a Ghost in the Shell című léttanulmányt, amely szintén mangaformában hódította meg a világot. Főszereplője a test, a lélek és a szellem szentháromsága, vagyis azt firtatja, hogy mitől ember az ember, mitől gép a gép, és hol a tudat határa. A GITS-folyam azt a titkot kutatja cyberpunk eszközökkel, hogy mégis mi az a piciny szikra ott belül, ami ezen a világon tart minket.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8