Justice League #1 (The New 52)

A Flashpoint #1-5-öt követően a mostani bejegyzéssel veszi kezdetét a The New 52 sorozatunk, amelyben az augusztus 31-én bekövetkezett DC Comics „soft reboot” eredményét veszem sorra – legalábbis egy részét. A The New 52 nem véletlen névválasztás a DC részéről, ugyanis 2011. őszén összesen 52 új képregényt indítanak útjára az #1-es számtól.

Gyorstalpaló

Mielőtt belevágnék a füzet konkrét bemutatásába, érdemes néhány dolgot letisztázni. A DC Comics célja a The New 52-vel, hogy 1.) megszólítsák az új, fiatalabb réteget; 2.) visszahozzanak olyan olvasókat, akik már belefáradtak a több száz számra rúgó, kesze-kusza sorozatokba; 3.) átcsábítsanak olvasókat a Marvel térfeléről. Mindez persze csak úgy sikerülhet, ha tényleg a nulláról épül fel a DC Univerzum, és ez részben meg is történt. A „részben” és a fentebb említett „soft reboot” kifejezés viszont nem véletlenül került a szövegbe, ugyanis az újrakezdés ellenére számos korábbi történet még ugyanúgy része a The New 52 kánonnak (példának okáért: Batman: Year One, Death of Superman, Batman: The Killing Joke), mint korábban.
Hogyan lehetséges ez? A DC egészen ügyesen megoldotta a kérdést, ugyanis az 52 új füzet nagy része 5 évvel játszódik az első szuperhősök (Superman) megjelenése után, és ebbe az áthidaló 5 évbe belefér számos olyan klasszikus történet is, amelyek az elmúlt húsz évben méltán vívták ki a szakma és az olvasók rajongását, viszont ezzel együtt ez az időszak annyira rövidke, hogy a folytatás könnyedén beállítható az új olvasók számára „kezdetnek”, és számos olyan történet írható, amely nem igényel különösebb ismereteket a múltból.
Viszont nem mind az 52 képregény játszódik az 5 éves időszak követően. Az Action Comics története indul legkorábban, 6 évvel az aktuális idővonal előtt, és Superman megjelenését és fogadtatását meséli el (erről majd később), míg a Justice League öt évvel játszódik a „képregényes jelent” megelőzően, és arra koncentrál, hogy az első hősök miképp ismerik meg egymást, és miképp alakítják meg az Igazság Ligáját — és ezzel akkor el is érkeztünk jelen posztom tárgyához.

A Justice League első száma 2011. augusztus 31-én jelent meg, egyaránt digitális és print kiadásban. A sztoriért ugyanaz a Geoff Johns felelt, aki a Flashpointért is, míg a képeket a DC szupersztárja, Jim Lee szállította, kiegészítve Scott Williams kihúzói munkájával.

Öt évvel járunk a The New 52 aktuális idővonala előtt, a világban már feltűntek az első szuperhősök, Superman már egy éve tevékenykedik, a Zöld Lámpás is aktív, sőt, sokan hallottak már Batmanről is, viszont senki nem hiszi, hogy több lenne egy városi legendánál. A 29 oldalas (digitális) képregény a Sötét Lovaggal nyit, akit éppen agresszív rendőrök igyekeznek lelőni a tetőről, miközben a hősünk éppen egy furcsa lényt üldöz. Batman szemlátomást nem bír a furcsa idegennel, ám váratlanul megjelenik a Zöld Lámpás, aki amellett, hogy rácsodálkozik Batman létezésére, részben még ki is húzza a Denevérembert a csávából. Habár már a nyitány is kellően lendületes, innentől pörögnek fel igazán az események, dinamikus képek, illetve pörgős párbeszédek közepette suhanunk egészen a végkifejletig, ahol a két kiemelt szereplő eljut Metropolisba, és szó szerint belefutnak Supermanbe.

Emlékszünk a cikk elején szereplő három célterületre, amelyet a DC belőtt a “soft reboottal”? Nos, azt kell mondjam, hogy részben sikerrel jártak, ugyanis én a 3. kategóriába tartozom, és lényegében megvettek kilóra. A Justice League első száma ugyanis izgalmas és szórakoztató olvasmány, és annak ellenére is képes vagyok rajongani érte, hogy kevesebbet nyújtott a vártnál. Az első rész oldalain a leendő Igazság Ligájából csupán Batmant és Zöld Lámpást kapjuk meg (Cyborg és Superman csak egy villanásra tűnik fel), s habár a kettőjük között kiválóan működik a dinamika, a borító alapján az ember jóval többre számítana (Wonder Woman, Aquaman és Flash még csak szóba sem kerülnek). Szerencsére Geoff Johns nem éppen kezdő, a felvezetés során számos olyan utalást kapunk, amelyek kellően felkorbácsolják az egyszeri olvasó érdeklődését. Találhatunk utalást a csapatot összerántó ellenfélre (Darkseid), Cyborg egyelőre még teljesen emberi formában látható (tehát vár még ránk az “átalakulás”), illetve az utolsó oldal is arra ösztönzi az embert, hogy a kezébe vegye a második számot.

Figyelemfelkeltő nyitánynak tehát kiváló a Justice League #1, tartalmas szuperhősképregénynek viszont korántsem tökéletes. Persze mindezt palástolják a jól megírt párbeszédek, Batman és Zöld Lámpás tökéletesen ellentétes, és ebből fakadóan roppant jól működő együttese, és akkor Jim Lee szokás szerint lehengerlő rajzairól még nem is beszéltem. Az első szám tehát a hiányosságai ellenére is működik, anélkül is élveztem a sztorit, hogy a múltban akár ötnél több Igazság Ligája képregényt olvastam volna, így bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki egy kicsit is kíváncsi a DC legnépszerűbb szuperhőseire. Szinte biztos, hogy a folytatást is beszerzem majd, azonban, hogy hosszú távon is a sorozattal maradok-e, az főleg attól függ, hogy Geoff Johnsnak sikerül-e egy (vagy inkább két) fokozattal feljebb kapcsolnia a történetet illetően. Mert ugyan elsőre elment a kissé szellős (ám annál látványosabb) történetmesélés, azonban hosszú távon ennél sokkal több tartalomra vágyom.

A Justice League #1 augusztus 31. óta vásárolható meg digitális formában (2,39 eurós áron), akár iOS, akár Android szoftverű készülékekre (Comixology és DC Comics app), de okostelefon vagy tablet hiányában is beszerezhető (és olvashatóak) EZEN a linken (a comixology.com oldalon belül). A 29 oldalas képregény az első epizód mellett tartalmaz három alternatív borítót, illetve két plusz oldalt szkeccsekkel és extra információval.

Bateman 2011. Szeptember 12. bateman.hu