Metallica + Ősmagyar Zombik – László Márk megosztja a rekorddöntő koncert plakátjainak részleteit

A Metallica az a heavy metal számára, mint a Marvel Comics a képregény számára: a színtér kimagaslóan legsikeresebb együttese, folyamatosan meg tudja újítani rajongóbázisát, eredményeit komoly ember nem vonja kétségbe, de rajongóinak egy kisebb részére jellemző, hogy fanatikusan követi a zenekart, de másfelé nem nyit, és a mindig jól értesült sznobok imádják lehúzni és helyettük bedobni más, nagyságrendekkel kisebb bázissal rendelkező bandák nevét. További párhuzam, hogy míg a brand popkulturális ikon, brutális gépezet, addig a mögötte álló emberek megközelíthető hús-vér arcok benyomását keltik.
Magyarország meg pici ország. Ha egy hazai képregényest bíznak meg a Metallica budapesti kettő (!) koncertjének mindkét plakátjának elkészítésére, akkor a hazai képregényest olyan büszkeség tölti el, mintha egy családtagja kapta volna a megbízást. A “poszter” ma már többet jelent szimpla falragasznál: ezeket a grafikákat alkalmazták a teljes állomás brandingjére: pólók, kivetítők, megvásárolható poszterek, osztogatott fancardok stb. És az már csak hab a tortán, hogy László Márk két kifejezetten erős és eredeti munkát tett le az asztalra. A Korcsmáros Pál-díjas képregényrajzoló neve összenőtt a Hellboy sorozattal, de bemutatkozására, a Kisfiú és a Szellembohócra is sokan emlékszünk. Keze munkája fölismerhető még olyan képregényeksorozatokban, mint a Sötét Kor – A sámán öröksége, Az utolsó előtti huszár vagy éppen a Nyugat + Zombik álomjelenetei. Ezen kívül bőven elegendő színtérharcos-pontot szerzett rövid képregényeivel és képregényekhez kötődő art’zinekkel és sketchbookokkal.
Ennek apropóján faggattuk László Márkot, aki készséggel állt rendelkezésünkre és küldött exkluzív képanyagot is.

Úgy olvastam, hogy a turné során a zenekar keres fel hazai művészeket. Ezt úgy értelmezem, hogy nem voltak pályázati körök, hanem direkt téged kerestek meg Magyarországról. Honnan érkezett a megkeresés?

Igen, tudtommal nem volt külön előre kiírt pályázat, hanem a Metallica merch cégétől van valaki, aki ilyenkor szétnéz az adott ország illusztrátorai közt, és közülük választ. A munkámat “belülről” ismerve, szemlélve, nem feltétlen volt rajta a 2026-os bingókártyámon, hogy Metallica plakát készítésére leszek felkérve, de természetesen örültem neki, mint majom a farkának.
A képregényezés mellett viszonylag gyakran készítek punk flyereket, meg rajzoltam már egy magazinba a Mastodon zenekarhoz illusztrációt, jónéhány lemezborítót is készítettem már, de azért én nem látom annyira metálosnak a rajzi világom, hogy azt a Metallicához párosítsam fejben, szóval tényleg elég meglepő volt olvasni az emailt.
Az egyik első gyerekkori emlékem egy Metallica graffiti a Centenáriumi Lakótelepről, és tinikoromban a punkzenék mellé bőven becsúsztak ők is a walkmanembe, szóval éreztem a feladat megtiszteltetés aspektusát, és súlyát is. Picit ijesztő és szörnyen izgalmas is egyszerre.

Hoppá, a Mastodon nagy kedvenc! Mit és hova rajzoltál?

Ennyi idő távlatából már sajnos meg nem mondom hogy mi volt a sci-fi magazin címe, talán vmi Unknown Worlds, vagy ilyesmi, de ott volt egy cikk a Mastodonról, amihez én készítettem az illut kb 10 éve.

Kapcsolódva még a gyerekkori élményekhez: a koncert alatt, azt hiszem épp a te rajzodat vetítették, amikor eszembe jutott, hogy tulajdonképpen gyerekkoromban a Metallica és más hasonló együttesek logóin ábrándozva tanultam meg a középpontos perspektívát. Neked is voltak hasonló élményeid?

A zenekaros logók kis füzetekbe firkálása nekem is megvolt, persze. Amikor a plakátokra rajzoltam rá a Metallica logót, akkor fel is jött bennem is ez emlék, milyen érzés figyelni rá, hogy a betűk szögei mind egy irányba tartsanak stb.

Elárulták, hogy miért rád esett a választás? Melyik korábbi munkád volt a belépő?

Annyit írtak azt hiszem a levélben, hogy tetszettek nekik a korábbi munkáim, ez alapján választottak ki, konkrét melóm nem volt megemlítve. Biztos látták azért, hogy sokat rajzolok koponyákat meg ilyeneket. Ja és itt az “ők” alatt a merch céget értem, azt nem hiszem, a zenekartagok együtt ültek a gép előtt, és az instagramot pásztázgatva választottak volna ki személyesen.

Hány hónapig kellett titokban tartani ezt a melót?

Valamikor február tájékán jött az email. A rajzról azért sunyiba kitettem a netre néhány apró részletet előre, csak nem írtam ki hozzá, hogy mihez készül.

A diptichon (eredetileg kétszárnyú oltárkép, tágabb értelemben egymás mellé helyezett képpár – szerk.) ügyes marketingfogás, a te ötleted vagy kérés volt?

A merch cég kérése volt, ami gondolom egyszerre persze marketingfogás, meg annyiban logikus is, hogy dupla koncertet adott a zenekar, szóval ahhoz tényleg jól passzol a közös képet együtt is kiadó két külön plakát.

A többi állomás posztereit figyelted?

Ahogy a turné előrehaladtával egyenként felkerülgettek a netre, elkezdtem én is lecsekkolni őket, és hát szerintem annak köszönhetem én is ezt a megkeresést, hogy jól láthatóan elkezdtek nyitni más vizualitású művészek felé is, mint akik azt a klasszik korhadó koponyás-tetkós metálos képi világot képviselik, ami az ilyen kaliberű zenekaroktól megszokott. Amúgy elég hullámzó szerintem a felhozatal, láttam tök jókat, meg kevésbé tetszőt is..

Milyen technikával, fázisokkal készültek ezek a munkáid?

Mivel fontos nekem, hogy amikor csak lehet, a munkám egy kézzel is megfogható, orral is megszagolható végeredményben manifesztálódjon, ugyanúgy, mint egy képregény oldal esetében is, némi szkecsbukolgatás, és digitális elővázolás után papíron dolgoztam ki tussal meg filcekkel a két képet. A legélvezetesebb dolog az egészben végül meglepő módon (a rajzolás mellett persze) a fotosoppos színezés volt. Ahhoz egyáltalán nem értek, de nagyon szeretek ott pacsmagolni a kis csúszkákkal meg az ecsetekkel. Eredetileg tök más színpalettát képzeltem hozzá, de ahogy haladt előre a színezés, nagyon megtetszett ez a mályvás-rózsaszínes fakó paletta és a neonzöld felirat kontrasztja. Tetszett, hogy a rózsaszínre alapból nem úgy gondolunk, mint a “legmetálabb” színre, de ennek ellenére valahogy azért metál hangulatot kell kihozzak belőle.

Hogy szólt a feladatkiírás?

Annyit mondtak csak, hogy a plakátokon az adott város, vagy nemzet kultúrájának elemei köszönjenek vissza.
Rögtön elkezdtem gondolkodni, hogy mik azok az ilyen elemek, amik nincsenek agyon használva, és hamar eljutottam a Szent Jobbig, mert azzal már régóta akartam kezdeni valamit akár egy képregény sztori szintjén is, mert iszonyat bizarrnak, és kiváló sci fi-ponyva horror alapanyagnak tartom, hogy egy ezer éve halott királyunk kézfeje a mai napig megvan bebalzsamozva, mumifikálva, ékszerekkel feldíszítve.
Emellett Budapest címerállatai közül (oroszlán és griff) is izgalmas ötletnek tűnt felhasználni a számomra vizuálisan érdekesebbet (bocsi oroszlán), így jött össze a Szent Jobbal a város felett gitározó óriás Szent István-csontváz, és a Franken-griffmadárháton lovagló ősmagyar táltos vezér képe – ami, annak ellenére hogy nyilvánvalóan történelmileg kicsit katyvasz, mégis mindkettő olyan elem, amit én szívesen látnék visszaköszönni egy képregényben, vagy akár egy metálposzteren. Mert az alapötletem mindezek mellett végig az volt, hogy a plakát majd hangulatában hozza azt, amit én kiskoromban láttam és szerettem a régi rock meg metál lemezborítókon, pólókon: egy ilyen kicsit ijesztő, kicsit keménykedő, kicsit ZS kategóriás trash világ atmoszféráját.

A második plakáton örömmel fedeztem föl a szignódat. Ezek szerint nem kellett teljesen háttérbe tolni önmagadat. Mennyire kaptál szabadkezet? Kellett-e egyeztetni vázlatokat?

Ahogy az az előző válaszból meg valószínűleg a végeredményből is látszik, teljesen szabad kezet kaptam, persze minden fázist (ötletek, vázlatok, ceruza layout, kihúzott kép, színezett kép) külön leokéztattam a menedzsmenttel. Kedvesek voltak, lelkesen fogadták a dolgokat.

Az utóbbi 20 évben gyökeresen megváltozott a koncertplakát műfaja. Egyrészt már nem jellemző, hogy azzal borítanák be a városokat, másrészt előtérbe újra előtérbe kerültek az egy-egy koncertre szóló egyedi grafikák. Úgy vettem észre, hogy ezek között nagyon sok az olyan megoldás, amely vagy a zenekar vagy az egyetemleges koncertplakát közhelyszótárát mondják föl, sokszor közük nincs a zenéhez vagy helyszínhez. Akár mesterséges intelligenciával is készülhetnének. Mennyire értesz ezzel egyet? Mennyire lehet eredetit nyújtani ebben a műfajban?

Teljes mértékben ellenzem, megvetem, minden eszközzel pusztítani és gúnyolni valónak tartom az AI “képalkotás” legtöbb formáját. Egyedül azon AI képek vagy videók létezését tartom elfogadhatónak, amiken pl Donald Trump smárol Joe Bidennel, vagy ilyenek, de ezeket is csak azért, mert a maguk gyagya módján viccesek. De az a fajta vizuális igénytelenség, amit az AI generált tömeglátvány képvisel manapság, szerintem egy minden szempontból káros kulturális métely egyik fő tünete, amit szerintem kötelessége minden művésznek és kreatív alkotónak hangosan megvetni és ellenezni.
Legyen az koncertplakát, képregény, fotó, film, vagy akár random reklám, ha nincs mögötte beleölt szakmai tudás, alázat, energia, kreativitás, szeretet, egy darab a szívből meg a lélekből (mert az alkotója egy kókány alak, aki ezeket megpróbálta megspórolni egy laza kis promptolással), az MINDIG látszani fog a végeredményen, és ezek a végtermékek az én szempontrendszerem szerint mindig alul fognak maradni az emberi kéz, tudás, lélek stb alkotta dolgokkal szemben. Az alázatot, az igényességet egyszerűen nem lehet megspórolni. Aztán persze ez nem jelenti azt, hogy bármi, amit ember alkot automatikusan igényes meg izgi lesz, de az tuti, hogy nekem ezerszer inkább egy ákombákom gyerekrajz, mint egy csillivilli(nek ható) ai kép. Fú, erről végtelenségig tudnék pötyögni, ha belelendülök, de most itt megállok.
A koncert plakátokkal kapcsolatban: Hiába terjed el itthon egyre inkább ez a fajta vizuális igénytelenség, én a magam eszközeivel ahol tudok, harcolok ellene.
Nem megyek olyan koncertre, aminek a flyerét vagy akár facebook fejlécét ai-jal csinálták. Nem megyek olyan boltba, kávézóba se, aminek a cégérén látszik, hogy ai. Ez persze nem jelenti azt sem, hogy amit pl én csinálnék, az olyan húdenagy művészi értéket képviselne, de törekedni szerintem érdemes rá.
Néha, amikor járok külföldön (főleg Amerikában, de elég akár Bécsig menni emiatt), akkor azért meg tudok lepődni, mert ott az utcán is sűrűbben látni tök jó plakátokat, flyereket. Szóval nem tűntek el ezek teljesen, csak kiszorultak talán picit az átlagember látóteréből az undergroundabb területekre, Magyarországon meg hát tényleg az az érzésem néha, mintha itt tudatosan pusztítanák a vizuális kultúrát. De ahogy mondod, régebben amúgy itthon is virágzott a plakátművészet, nem volt a béka segge alatt a szakmai standard.
Ami ezzel kapcsolatban fontos szerintem, az az, hogy ez egy döntés kérdése, hogy törekszik-e az ember, vagy az adott társadalom az izgalmas, érdekes vizualitásokra, vagy beéri az ai generált parizerreklámmal, neadjisten gyerekkönyvvel. Mert sajnos ebből is elég sokat látok. De én úgy vagyok vele, hogy aki ezekkel beéri, azzal nekem nincs dolgom.
Ha van lehetőségünk nem szarul kinéző, szívből-lélekből készült dolgokat csinálni (éspedig van), akkor miért ne törekedhetnénk erre?
Na az előbb azt írtam leállok, de nem sikerült.

Gondolom, voltál a koncerteken. Milyen érzés volt viszontlátni a munkádat? Tartottál a rajongók reakcióitól?

A szombat esti koncertre kaptam végül jegyet, a csütörtökin nem voltam, csak ismerőseim kezdték el küldözgetni a képeket meg videókat róla, hogy percekig kint volt a plakát az óriás kivetítőkön a koncert előtt. Már ott, a telefonom képernyőjén is ugyanolyan szürreális érzés volt ezt látni, mint szombaton, élőben a stadionban. Ami nagyon fura ebben az, az a folyamat, amit én belülről látok, hogy itthon a kis rajzasztalom meg a vakomtáblám fölött görnyedve én megrajzolok valamit, és az végül a Puskás Stadion kivetítőiről néz vissza rám, meg sokezer emberre.
A rajongók reakcióitól nem tartottam, de azt azért sejtettem, hogy lesz egy kb jól behatárolható réteg, akik biztos felkapják majd azon a vizet, hogy voltam olyan elvetemült, hogy egy metálplakát kontextusában ábrázolni merészeltem ezeket az ősmagyar témákat, és hogy mindezt nem a (számomra) uncsi, megszokott pátoszos sablon módon, hanem a saját képregényes szemüvegemen keresztül közelítve tettem meg.
De szerintem nincs ezzel gond, mindenki azon kapja fel a vizet, amin szeretné. Én pl az ai generált szemétáradaton kapom fel. Azt viszont, amit néhányan facebookkomentekben írtak, hogy ezzel meg lett gyalázva a Szent Korona, meg ilyenek, azért viccesnek tartom – könyörgöm, egy thrashmetál zenekar plakátjának elkészítésére kértek fel, nem történelemkönyv illusztrációra.

A koncerteket követően kapható lesz még print?

Igen, és kapható lesz tőlem is (mivel a Metallica ezen a turnén printben fizeti ki az illusztrátorait), csak előbb a szerződés szerint meg kell várnom, amíg Hetfield meg Ulrich papáéknak összegyűlik belőle a következő jakuzzira való.
A várólista hálistennek néhány óra alatt betelt, jelenleg azt látom, hogy a kamuoldalak meg a secondhand nepperek a neten ezerrel hamisítják meg nyerészkednek rajta, ahol tudnak, de senkinek nem ajánlom hogy ezeket a hamisítványokat szerezze be, mert ezek egyrészt vagy full lehúzások, másrészt meg rondák is mert a facebookról lelopott kép rossz felbontásával nyomulnak, harmadrészt, és ezt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy aki ezeket megveszi, az ezzel valójában a zenekart és főleg engem károsít meg.

Min dolgozol jelenleg? Van új képregény a láthatáron?

Jelenleg az eddigi leghosszabb általam rajzolt Hellboy képregényen dolgozom, ez majd decemberben fog megjelenni Amerikában, de más, kisebb, és saját képregényes projektek is készülőben vannak. Illetve valamikor még idén meg fog jelenni egy egész vaskos album a sketchbookos firkáimból is.

Szabó Zoltán Ádám

További László Márk:
Insta
Face
Kovács Milán beszélgetése László Márkkal a Korcsmáros Pál-díj kapcsán
Lénárd László írása a Kisfiú és szellembohócról