Mindig jön valaki. Amikor azt hisszük, nem jön, akkor is jön. Jön, elkészít valamit, mi meg csodálkozunk, hogy jött, és letett az asztalra valamit, ami megint kicsit megváltoztatja a világot.
Mert más, mint az eddigiek. Hagyományba illeszkedik, de mégis annyira eredeti. Olyan kiforrott az első megszólalás. Hirtelen előttünk van egy önmagában álló mű, az egyedi jelenségből máris messze menő következtetéseket kívánunk levonni.
Nem vonunk. Lássuk a művet.
Ki szereti a bohócokat? Tegye fel a kezét! Nagyjából senki?
Mindenkinek volt olyan élménye, mely örökre megutáltatta vele a harlekineket?
Bárcsak Yorick lenne mindből!
Van, aki már gyerekkorában is félt tőlük? Ha meglátott egyet, elbújt egy szoknya vagy egy öltönyzakó szárnya mögé, és ökölbe szorította remegő lelkét?
Ki szereti a bohócokat? És ki hozza vissza lerombolt renoméjukat?
László Márk.
A harminc oldalas, korábban angolul interneten olvasható képregény most magyarul, papíron került kiadásra, a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában, a Panelháló sorozat első részeként.
Ez a könyvecske szeretetet ad át.
Örvénylő, atmoszferikus rajzokon, oldalakon keresztül erős empátiával, humorral és mértéktartással mesél a gyerekkor felszámolódásának során bekövetkező törésekről, egyetlen allegóriába sűrítve a jelenséget.
Fellini, az olasz neorealizmus, horror-ponyvák, a Síron túli mesék, Alan Moore cirkusza és egy kis Disneység keveredik a MOMÉ-n végzett alkotó egyediségével. Nagyon jó értelemben vett lökött ódivatúság egy fiatal művésztől.
Viszonylag rövid (de teljes!) terjedelme ellenére nem éreznénk túlzásnak a kemény kötést, a fűzött lapokat, még jobb minőséget eredményező ofszet-nyomást, külföldi megjelenést.
A kisfiú és a szellembohóc érzelmes, borzongató és elgondolkodtató, a Fantagraphics vagy a Top Shelf portfóliójába illő, szerzői jellegű, mégis széles közönség számára szóló képregény.
Lénárd László
A kisfiú és a szellembohóc Szerzők: László Márk Kiadó: SZIF Képregények Megjelenés: 2019. május