kilencedik.hu / Cikkek / Marvel 2009/08-10

Marvel 2009/08-10

2009. március 9. | |  
Megoszts

War of Kings 1: A főmini első részével immár „hivatalosan” is kezdetét veszi az idei év talán legnagyobb Marvel eseménye. A Novával és a Guardians of the Galaxyval a kiadó űrrészlegét felturbózott Dan Abnett és Andy Lanning már jó ideje tervezik a királyok epikus háborúját, és a felvezető történetek már hónapok óta folynak a különböző füzetekben. És most, hogy belevethetik magukat az események sűrűjébe, nem is vacakolnak sokat: már ebben az első részben kapunk egy olyan elsöprő, eszméletlenül dinamikus, kirobbanó akciójelenetet, ami bőven gondoskodik arról, hogy a következő számot is tűkön ülve várjuk – mert ha ez a nyitány, mire számíthatunk a későbbiekben? A pokol egyébként éppen a kree Ronan és az inhuman Crystal esküvőjén szabadul el. A két nép egyesülését erősítő érdekházasság idilli képei egy pillanat alatt megtelnek vérrel, pusztítással és hullákkal, ahogy a shi’ar birodalmi gárda tagjai rakétaként zúgnak le az égből császáruk, Vulcan parancsára. Ha valaki nem követte volna az elmúlt hónapok eseményeit, a lényeg dióhéjban: a Secret Invasiont követően Black Bolt népe, az inhumanok megunták, hogy folyton az áldozat szerepét játsszák, és úgy határoznak, hogy betöltik azt a szerepet, amire születtek: a kree elit uralkodói lesznek. A „harmadik Summers-testvér”, Vulcan ezzel egyidőben indítja útjára hódító hadjáratát a galaxisban, és jópár bolygó leigázása után most a kree anyabolygó van soron. Tehát a szorító egyik oldalán Black Bolt, a másikon pedig Vulcan – tudva ezt, és ismerve az írópáros lehengerlő erejű történeteit, ebből valami olyan gigantikus esemény kerekedhet, ami mellett még az Annihilation sztorik is eltörpülhetnek. A potenciál kétségkívül megvan benne. És az akciók mellett Abnették szokás szerint nem feledkeznek el a karakterekről sem – persze ez nem az a sztori, ahol az írók a szereplők lelkének mélyére fognak leásni, de az látszik, hogy ismerik, és értik ezeket a figurákat. Különösen az egykedvű, gyermekien türelmetlen, arrogáns Vulcant sikerül jól elkapniuk, de az érdekházasságba keveredett Crystal és Ronan egymás iránti aggódásuk is sejteti, hogy itt talán többről lesz szó, mint két nép jelképes összekötéséről. A mini rajzolója Paul Pelletier, aki láthatóan jó választásnak bizonyult: képei ugyan a tipikus szuperhős-zsánernek felelnek meg, vagyis nem igazán van bennük semmi egyedi, és kiemelkedő, de ez nyilván nem is volt cél – és ami cél lehetett (legyenek a rajzok dinamikusak, látványosak, részletgazdagok és viszonylag realisztikusak), azt sikerült is teljesíteni.

Wolverine: First Class 12: A She-Hulk ugyan, mint láttuk, ebben a hónapban véget ért (megint), de Peter David nem marad munka nélkül, hiszen márciustól ő veszi át a Wolverine: First Classt – ami azt jelenti, hogy ez az utolsó szám, amiben még Fred Van Lente munkájának örülhetünk. És Van Lente szépen, stílusosan, humorosan búcsúzik a sorozattól. A történet szerint az X-Men egy szigeten vesztegel egy Magnetóval vívott csata után (egészen pontosan az Uncanny X-Men 150-ben látott után), amikor furcsa hangokra lesznek figyelmesek. Xavier professzor úgy dönt, hogy ennek a hangnak a felderítése kiváló lehetőség Kitty edzésére és kiképzésére, úgyhogy el is küldi a lányt, hogy járjon utána a hallottaknak – csakhogy ezúttal nem Rozsomák, hanem a csapathoz nemrégiben visszatért Küklopsz társaságában. Kiváló lehetőség ez arra, hogy a Kitty és a Rozsomák közti bájos, zsörtölődő kapcsolatot Van Lente kiegészítse a karót nyelt Scottal, aki ugye sosem volt valami nagy ivócimborája Logannek, és akivel így egy izgalmas, kedves és vicces „tanári” háromszöget zárnak be. Az író pedig elemében van: a szigeten lévő (Lovecraft-szörnyekre hajazó) veszélyforrás természetesen csak egy bármi mással felcserélhető ürügy a poénokra, amik a sorozattól már rég megszokott színvonalon mozognak. A fő humorforrás a Kitty jelmezén/egyenruháján való élcelődés (ekkoriban ugyebár különböző fazonú és színű ruhákkal próbálkozott, és még nem találta meg önmagát), de nagyszerűen működik az említett háromszög is, és a végén Van Lente még arra is képes, hogy minden giccs nélkül könnyet csaljon Logan szemébe. A rajzoló ezúttal Scott Koblish, aki nagyon igyekszik, hogy aranyos és bájos képekkel ajándékozzon meg minket, de ez sajnos csak félig-meddig sikerül neki. Sebaj, a First Class ezzel együtt is egy roppant szórakoztató, vicces, kellemes képregény, ami tökéletes kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak. És semmi okunk azt hinni, hogy Peter David érkezésével ez változni fog…

X-Force 12: A tavaly kissé változó színvonalon indult, aztán egyre jobbá és jobbá vált sorozat felemelkedésében a legutóbbi résszel minőségi törés következett be, de szerencsére úgy néz ki, hogy ez csak egy átmeneti elmezavar volt Craig Kyle és Christopher Yost részéről. Merthogy most itt van új sztorijuk, a Suicide Leper első része (amiben mellesleg egy szó sem esik az előző rész középpontjában állt Eli Bardról és Selene-ről), és örömmel jelenthetem, hogy kitűnően sikerült. Az írók ismét „tömeggyilkos módba” kapcsoltak (ezt még annak idején a New X-Menben gyakorolták be), a képregények már a harmadik oldalán több száz ártatlan hagyja ott a fogát – az utolsó oldalon meg még egyszer ennyi. Yostéknak jól áll ez a kompromisszummentes brutalitás, fantasztikusan jól értenek a kőkemény, sötét hangulat megteremtéséhez, és olybá tűnik, hogy az utóbbi egy évben azt is sikerült megtanulniuk, hogy ezt a fajta hangulatot nem szabad túlságosan erősen sulykolni. Úgyhogy egy furcsa, de kiváló ötletnek köszönhetően a Vanisher továbbra is komikus mellékzöngeként gondoskodik némi felüdülésről két mészárlás közt – épp csak akkoráról, amekkorára szükség van, tehát az írók szépen eltalálták a szükséges arányokat. A történetről röviden annyit, hogy a Leper Queen visszatér, és Hagyaték vírussal fertőzött mutánsokat ereszt szabadon zsúfolt helyeken – ahol a betegség miatt megbolondult mutáns képességeik pillanatok alatt több száz emberrel végeznek. Az X-Force kapja a feladatot, hogy megállítsa a tömeggyilkosságokat, ám közben készülődik a Messiah War (a Cable/X-Force crossover március végén kezdődik) című sztori is, ahogy azt a borítón is látjuk (Prelude to War): ebben Küklopsz majd a jövőbe, Kábel és Bishop után küldi a csapatot, egy kellemes kis vérengzésre. Addig is, igazodva az írókhoz, Clayton Crain is visszafogta magát, és kifinomultabb, szebb (ugyanakkor még mindig kellően sötét stílusú) képekkel operál, mint korábban – nyissuk csak ki az első X-Force sztori, az Angels & Demons bármelyik részét, bármelyik oldalon, és a különbség azonnal látható lesz. Az itteni első három oldal (vagy akár az utolsó kettő) például egészen fantasztikusan fest.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6

Kategóriák: