Egy kommunista úr az űrből – Tréfamesterek

Ha írói szándék felől próbáljuk megközelíteni Pólik József és Zách Attila Tréfamesterek című képregényét, elő kell vennünk egy interjút, mert már a műfaji besorolás gondot okoz – talán szatíra (de minek a szatírája?). Rejtélyes mű, ahhoz túl alapos és kidolgozott, hogy felszínes legyen, és annyira elnagyolt, hogy ne legyen igazán valóságos.

„A történet abból nőtt ki, amivel akkoriban esztétaként foglalkoztam. Ez a Rákosi-korszak „sematikus” filmművészete volt. Nagyon érdekelt, hogy egy totalitárius állam nyomása alatt milyen módon torzul a művészi autonómia, milyen groteszk, hibrid megoldások születnek a képző- és a filmművészetben. (…) Aztán az ötvenes években készült amerikai filmek iránt is feltámadt a kíváncsiságom. (…) Megfigyeltem például, hogy a magyar termelési filmekben népszerűsített kollektivizmus a korszak amerikai filmjeiben nem erény, hanem bűn: mutáns hangyák és űrből érkezett testrablók „ideológiája”. (…) …eldöntöttem, hogy olyan történetet írok, amely az ötvenes évek Magyarországán játszódik majd, s visszaköszönnek benne a korszak filmjeinek tipikus karakterei, dramaturgiai megoldásai, „sémái”. – mondja a kreatív életet élő művész, tanár, gondolkodó a Tiszatáj folyóirat online kiadásában. („Az én alkotói létemben van egyfajta ingamozgás. Ez azt jelenti, hogy bizonyos életperiódusokban elsősorban tudós vagyok, filozófiai, esztétikai vagy éppen filmtörténeti esszéket, tanulmányokat írok, bizonyos periódusokban pedig inkább művészeti tevékenységet folytatok: filmet készítek, drámát írok, esetleg, ritkán, prózát.”)

A Tréfamesterek esetében műveltségtől függően vihetnek félre vagy vezethetnek a célba vélt és valós allúziók: Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája, A tanú, Testrablók támadása, Dr. Strangelove, Fehérlófia és Koponyányi Monyók, Superman, a Marvel-féle Nagymester, Csillagkapu. Cthulhu – mintha egészen eltérő lapokból alkotott volna különleges paklit, és vetett volna kártyát a szerző. A filmre kívánkozó történetet filmesen, mégis ízig-vérig képregényesen oldotta meg az író-rajzoló páros. „Bacsópéteri”, realista és szatirikus attitűd (a kisember a történelem, a nagy hatalom, a nagyhatalom árnyékában) találkozik a szuperhősképregényekkel a (pulp) sci-fi-fantasy-horror boncasztalán. A szovjetizált Magyarország rögvalósága találkozik az ötvenes évek prosperáló Usájának tudatalattijával. Biztosan a felsorolt művek, szereplők ismerete nélkül is kitűnően szórakozhatunk olvasás közben az említett filmes, papírmozis hatásnak köszönhetően, például a képregény Rákosi Mátyást érintő, korabeli történelmi szereplőket játszató részei hiába születtek évekkel előbb, mégis a kétezertizenhetes Sztálin halála című film hangulatát idézik, tanítva szórakoztatnak, szórakoztatva tanítanak… vagy hogy.

A Tréfamesterek jelentős vállalkozás, terjedelme, formátuma több éves kutató- és alkotó munkát feltételez, de feltételezni se kell a több évet és a rengeteg befektetett energiát. Az eddigi tudósi, filmes, verses, regényes, képregényes életműből úgy tűnik, a szerzőnek nem okoz gondot egy munka közben felmerült mellékgondolat alapos kiérlelése akár több száz oldalas művé, „közélménnyé” transzformálása, a produktum elkészítése és közös munkával történő elkészíttetése, ha azt fontosnak találja.

Mondhatjuk, hogy szerencsére, mert a Tréfamesterek több korosztály számára ajánlható, szórakoztató módon, különleges nézőpontból kever ki a múlt század közepének párhuzamos történeteiből egy… jó olvasnivalót, filmszerű képregényes élményt.

Pólik József és Zách Attila műve 2023-ban bekerült az Alfabéta-előzsűri által legjobbnak tartott öt, hosszabb terjedelmű képregény közé. A díjat végül a Hosszú az út hazáig című anti- és mégis romantikus történelmi képregény nyerte. Egy másik évben, másik mezőnyben akár a Tréfamesterek is nyerhette volna, minden erénye megvan hozzá, Zách Attila szép, a történet sejtelmességével együtt élő rajzai és oldalképei, és a következetesen alapos, eredetinek és frissnek ható írói munka.

A recenziós példányért köszönet Pólik Józsefnek.

Lénárd László

Cím: Tréfamesterek
Szerző(k): Pólik József, Zách Attila
Kiadó: Magánkiadás
Ár: 6990 Ft
Formátum: keménytáblás kötet
Terjedelem: 236 oldal
Megjelenés: 2022.10.12.
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: kepregenymarket.hu
Bevásárlólista: Loading