kilencedik.hu / Cikkek / KomiXérum #50

KomiXérum #50

2010. július 23. | |  
Megoszts

Steve Rogers: Super Soldier #1

Történet: Ed Brubaker
Rajz: Dale Eaglesham
(Marvel)

Brubaker képtelen megunni Amerika Kapitány karakterét, és ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy az örök szuperkatona életét azután is egyengeti, miután saját címéből „száműzve” lett. Mióta Bucky vette át a stafétabotot, Steve Rogers-nek új pozíciót kellett találni, és a Dark Reign-t követő Heroic Age meg is hozta számára a testhezálló feladatot: ő lett a Top Cop, a Super Soldier. Mondjuk furán is vette volna ki magát, hogy a régi hősök (minden tekintetben értendő) visszaállításával operáló Heroic Age-ben nem kapott volna szerepet Rogers.
Brubaker új minijében kicsit másabb területre merészkedik kedvenc karakterével, mint azt saját címében megszokhattuk: nem kellett törődnie sem a Marvel-univerzum kontinuitásával, sem pedig azzal, hogy be lenne korlátozva Rogers jelmeze által. Természetesen nem távolodott el nagyon azon erkölcsi értékektől, amelyeket eddig is Rogersnek tulajdonított, csupán arról van szó, hogy kipróbálhatta a szereplőt egy kicsit más környezetben is. Nos hát a Super Soldier nyitó füzete megmutatja, hogy mit is csinál Steve Rogers, amikor éppen nem ő Amerika első számú ikonja.
A Super Soldier tehát nem bajlódik holmi hazafiság-fitogtatással (mondjuk azért szolgálja a hazát, nem is az), csupán a fenyegető legújabb veszéllyel, aminek elhárításához az izmos, de legalább annyira akrobatikus Rogers szükségeltetik. Erskine professzor, aki anno a szuperkatona-szérumot feltalálta ismét megidéződik, hisz egy fiatal üzletember a semmiből felbukkanva egyszer csak felveszi a híres tudós nevét. Mint kiderül ő Erskine lányának a fia, és minden eddiginél gonoszabb dologra készül, és gonosz tervével természetesen az egész világ békéjét készül felforgatni. A szérum, mely ismét tényezője a gonosz eszköztárának, könnyen rossz kezekbe kerülhet, aminek beláthatatlan következményei lennének. Steve Rogers soha nem látott lendülettel veszi nyakába a világot, hogy megakadályozza a hozzá hasonló szupererős lények létrehozását.
A Heroic Age eddigi történeteiből az nyilvánvalóan látszott, hogy a Marvel szerkesztőit hirtelen elkapott nosztalgia oltárán képesek bármit feláldozni. Ez egyáltalán nem baj, de ahogy az a Super Soldier második feléből is látszódik, a fordulatok banalitása a régmúlt szuperhősös füzeteket juttatja eszünkbe – minden tekintetben. A füzet közepétől a végéig ugyanis meglepően megalapozatlan fordulatok követik egymást, hogy aztán a cliffhangere letaglózó legyen. Letaglózó, de semmiképpen sem a történet egészébe illő, onnan valahogy kilógó és idegen fordulatról van szó, ami felkelti az érdeklődést a következő szám iránt (hát már hogy a fenébe ne tenné, hisz ez a dolga), de túl könnyű, és túl egyszerű Brubaker-hez képest.
De aggodalomra semmi ok, az író azért szolgál szépen felépített meglepetések sorával is. Ezek közül a legfontosabb Steve Rogers karakterének ha nem is gyökeres, de látványos megváltoztatása. Nem tudom, hogy mi volt Brubaker eredeti terve, de mindenképpen sikerült kicsit megfoghatóbbnak, közvetlenebbnek bemutatni azt a szuperembert, akit korábban Amerika Kapitányként ismertünk. Ebben a füzetben előtérbe kerül a nyomozati munka, a hátsó ajtón való beslisszolás, illetve kémkedés, ami inkább juttatja eszünkbe Bondot, vagy inkább Batmant, semmint az amerikai lobogóba burkolózott szuperhőst. A közvetlenség persze még így sem lehet tökéletes, hisz már csak a Super Soldier megnevezés is fölénk emeli a szereplőt, illetve egyénisége magában hordozza az egyedülállóságot. Ezt a feladatot elképesztően profin oldotta meg az író.
De van még valami, ami igazán profi ebben a képregényben, és az Eaglesham. Hickman Fantasztikus Négyesének néhány száma óta tudhatjuk, hogy remek dolgokra képes: akciójelenetei jól eltaláltak, arcai pedig soha nem látott mimikákat kölcsönöznek a karaktereknek. Egyszerűen jó látni a rajzait, öröm nézegetni az oldalait.
A néhány banális fordulat ellenére (vagy éppen azért) egyértelműen szórakoztató a képregény, Brubaker Batman-né “torzított” Steve Rogers-e izgalmas és újszerű, a számára kiötlött veszélyhelyzet pedig kifejezetten érdekes.
Fdave

Superman #701


Történet: J. Michael Straczinsky
Rajz: Eddy Barrows
(DC)

A karakter rajongói mint a messiást, úgy várták Straczinsky hatalomátvételét. A várakozást csak fokozta az antológiaszerű 700. szám megjelenése, amiben lezárták az eddigi nagyívű, ám korántsem minőségi sztorit, és megkezdődött az új éra. Ott még csak néhány adalékot kaptunk a közelgő történetről – egyfajta főpróba volt az igazi előadás előtt – de szerencsére felcsigázta a kedélyeket, így hát a hét legjobban várt képregénye lett az új Superman.
Straczinsky ugyanis ismét megcsinálta! A Grounded sztori nyitánya egy olyan emberi oldalát mutatja be Superman-nek, amin a hosszú évtizedek alatt is munkálkodtak, csak egy sokkalta direktebb, mondhatni szinte szájbarágós módon: országjárással. Superman egy idegen bolygóról származik, és egész életében azért küzdött, hogy szuperképességei ellenére elfogadják és befogadják a Föld lakói: most itt egy újabb alkalom.
Mert mi sem közvetlenebb annál, mint egy séta az emberek között, a kocsmai bölcselkedések hallgatása. Mint valami szavazás előtt álló politikus, úgy járja az országát Superman, csak természetesen semmi felhajtás nélkül. A legjobb hasonlat egyébként erre a füzetre a Forrest Gump futós jelenete (köszönet ezért a fórumosoknak), ahol a főhős szaladni kezdett először a város széléig, majd az egész országot bejárta. A különbség viszont az, hogy ő cél nélkül tette, Superman viszont igenis fontos célért küzd, méghozzá a visszailleszkedéséért. Az utóbbi időben igencsak eltávolodott a földi léttől, az emberek közelségének hiánya őt is megviselte, most azonban nincsen több idegen bolygós csata, csupán hőn szeretett országának lakói.
Straczinsky zseniális ötletének szintén zseniális megvalósításához kellett még az is, hogy ne váljon unalmassá a monoton séta, tehát hogy érdekes fordulatokkal töltse meg a füzetet. Roppant emberi gondolkodásról tesz tanúbizonyságot például az a jelenet, amikor a helyi drogmaffia miatt elnéptelenedett környéket tisztítja meg, és valaki rákérdez, hogy nem gond-e, hogy az innen elűzött bűnözők máshol vernek tanyát, és mások életét teszik tönkre. Superman erre annyit felel, hogy de legalább innen eltűnnek… De az emberiesség hangsúlyozásán csavar egy hatalmasat is Straczinsky, hisz a karakternek ott van Clark Kent, ha ember akar lenni, de itt most a szuperhős Superman próbál meg közelebb kerülni embertársaihoz. Erről az oldalról vizsgálva az író kísérletét már korántsem olyan könnyű a feladat: egy Übermensch a hétköznapi világban.
A díszes gúnyába bújt hős és az utca emberének ütköztetése rendkívül szórakoztató, még az olyan klisék is működnek, mint a riporterek rohamai, a füzet végi nagyjelenet pedig egyszerűen zseniális. Nem akarok szóviccet elsütni, de tényleg EGYSZERŰEN zseniális, ahogy az ezerszer látott öngyilkossági kísérletet kezeli az író, és a megnyugvás is csak megerősíti a koncepció helyességét. Lehetetlen egy szám alapján ítélni, de ha így folytatódik, akkor nem nagyon kell az unalomtól tartanunk. Pedig magáról a hétköznapi unalomról (is) szól.
A rajzokért felelős Eddy Barrows remek munkával járult hozzá a sikerhez, bár rajzai egyáltalán nem szokványosak. Szupi alakja szinte sehol sem tolakodó, visszafogottsága nagy előnyére válhat a sorozatnak. A borítót készítő Cassaday pedig szimplán hozza a folyamatosan jó formáját, a borítóit tuti, hogy még évek múlva is mutogatni fogják.
Fdave

Oldalak: 1 2 3

Kategóriák: