KomiXérum #50

Elérkezett ez a pillanat is! Nem akarunk örömkönnyeket hullajtani (azt majd a századikon, ha megérjük :), de mintha tegnap lett volna az az este, amikor mindenkitől beérkezett a kis írása az induló KomiXérum rovathoz. Az addig folyamatosan működő Heti Marvelt és DC-t, illetve a Havi Dark Horse-t és Havi Comics-ot váltotta ez a mindent magába olvasztó sorozat. A címére is érkeztek ötletek, végül Tungsram egy hajnali órájában fogta az egyik változatomat (Heti Szérum), és hanyag módon szóviccet csinált belőle. :) Azóta rontjuk itt a levegőt, remélhetőleg a Ti legnagyobb örömötökre. Persze nem kevésbé a miénkre is, hisz (és most egy kliségomb jönne, de sajnos spoiler gomb van csak, majd mano-tól rendelek egyet) SZERETET NÉLKÜL NEM MEGY! :) Szóval nyomjuk tovább!

Ja és természetesen ezúttal is: jó olvasgatást! ;)

Avengers #3

[toc]Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: John Romita Jr.
(Marvel Comics)

Sajnos minden igyekezetem ellenére a legfrissebb epizód már túl sok volt nekem. Még mindig az Avengers Mansiont rombolják hőseink, ezúttal egy jó messzi idődimenzióból vagy honnan a bánatból idekeveredett Apokalipszist és az ő lovasait gyepálva. Akik között egyébként itt van a Skarlát Boszorkány meg Rozsomák meg nem tudom, még kicsoda, talán maga Brian Michael Bendis. Mindenki bekeményít, főleg Maria Hill, ellenben Amerika Kapitánynak momentuma sincs: Buckyval ezúttal sem tud mit kezdeni az író. A pánikhangulat mindenesetre átjön, és még egy-két jól eltalált poén is akad – meglepő, de Thor és Pókember egész jópofa párost alkotnak. De épphogy oda tudunk figyelni egy-egy panelra, máris érkezik valami robbanás vagy dinoszaurusz, mintha Bendis bespeedezve lapozgatta volna a „Ki kicsoda a Marvel Univerzumban?” című enciklopédiát, közben pedig veszett sebességgel csépelte volna a billentyűzetet céges laptopján.
Romita Jr. rajzai ugyanezt a hatást keltik, de amíg írói oldalról ez még mindig nem annyira vészes helyzet, a képi világot elnézve egyértelmű, hogy jobban oda kellett volna figyelni. Egyre jobban mosódnak el az egymásnak csapódó karakterek, maszatolódnak el az arcvonások, és válnak elnagyoltabbá a kontúrok – szegény Klaus Janson sem bírta a tempót. Főleg azért kellemetlen ez a nagy hajtás, mert a sztori közben még mindig egy helyben vesztegel. Három rész után jutottak el oda a főszereplők, hogy most már aztán tényleg elutaznak a jövőbe (ezt az ötletet amúgy legutóbb még leszavazták, mondván, hogy túl veszélyes). Két fejezeten át még úgy-ahogy szórakoztató volt egy ilyen agyatlan old-school dimenziók közti verekedés, de most már nem az, hanem unalmas. Remélem, az alkotók a következő számmal máris tudnak javítani, mert különben bajban lesz a sorozat: az Avengers 3. része nagyon gyenge képregény.
Czben

Conan the Cimmerian #22

Történet: Timothy Truman
Rajz: Tomás Giorello és Paul Lee
(Dark Horse Comics)

Ősi legendák ködébe vész az idő, mikor utoljára írtunk a kimmériairól a KomiXérum hasábjain. Ott hagytuk abba, hogy minden a legnagyobb rendben van: Conan és bajtársai legyőzték a Khorajára támadó Fekete Kolosszust, a Barbárt a városállam katonai vezetőjévé nevezték ki, és a hercegnő sem maradt közömbös iránta. Nem tarthat azonban soká az idilli állapot: Conantől öntörvényűsége, és egy a hercegnő kezére pályázó főúr intrikái miatt elveszik tőle a sereg irányításának feladatát, mire ő a sérüléseibe belehalt Amalric zsoldosainak élén elhagyja Khoraját. Az ellenséges birodalom csapatai azonban mind egy szálig végeznek a Barbár katonáival, és hősünk is csak súlyos sérülések árán éli túl a mészárlást. Innen indul a 22. rész.
A most induló négyrészes történet egy újabb Robert E. Howard-novella adaptációja. A nyakatekert című Iron Shadows in the Moon expozíciója évezredekkel a sorozat ideje előtt, az Első Kor alkonyán játszódik. Orkszerű harcosok végeznek egy aranyhajú ifjúval, aki közéjük vetődik – a fiú azonban valamiféle istenség gyermeke, az égből alászálló atya pedig bosszúból kővé változtatja fia gyilkosait. A mítoszról regélő oldalakért Paul Lee felel, aki hagyományos technikával közel sem olyan meggyőző, mint a 15. számban látott festményeivel. A füzet hátralévő részét viszont már a megbízhatóan magas színvonalat képviselő Giorello rajzolja – és végre érkezik a csatakos-véres, dühtől eltorzult arcú Conan is. Hősünk egyből törleszteni is kezdhet, összeakad ugyanis az őt legyőző sereg parancsnokával, Amurath sahhal, aki menekülő ágyasát üldözi éppen. Olvasóként kéjes mosollyal figyelhetjük, ahogy Conan kíméletlenül leszámol Amurathtal, és azt is elégedetten nyugtázhatjuk, hogy hiába hagytuk magunk mögött a szépséges Yasmela hercegnőt, az imént megmentett hölgy nem kevésbé dekoratív, és természetesen Conannel tart. Így újra kiteljesedhet a sorozat testkultusza: adoniszi férfi és Scarlett Johansson-alkatú nő, kevés ruhában. A kulisszákat a Khoraja környéki dzsungel adja, így olyan érzésünk lehet, mintha egy Tarzan-regénybe csöppentünk volna. És ezzel az égvilágon semmi baj nincsen, hiszen annál nagyobb móka nemigen létezik. Conan és Olivia persze a rész végére megérkeznek a kővé változtatott harcosok várába, akik jó eséllyel hamarosan újra életre kelnek.
A hosszú kihagyás miatt most a tartalomismertetésre, és nem a kritikai meglátásokra helyeztem a hangsúlyt, de muszáj sokadszorra is leírnom, hogy a Cimmeriant olvasni az egyik legélvezetesebb időtöltés: imádnivaló ponyvahősök kalandoznak egy mitikus, vérbő fantasy-világban, ahogy azt egy összeszokott, profi alkotóbrigád tálalni tudja. Épp emiatt kissé unalmas is – nem nagyon van hová továbblépni ebben az univerzumban, hiszen az elvárások jól körülírhatóak, a szabályok pedig be vannak betonozva. Truman nem is akar újításokkal vesződni, inkább a meglévő koncepcióból hozza ki a maximumot. Giorello és ő így is garantálják a tökéletes szórakozást.
Czben

Oldalak: 1 2 3