KomiXérum #41

Star Wars: Dark Times #15

Történet: Mick Harrison
Rajz: Douglas Wheatley
(Dark Horse Comics)

Sajnálatos módon még a KomiXérumnál is ritkábban jelentkezik a legkirályabb SW-sorozat, pedig jó lenne minél előbb meggyőződni arról, hogy a féltávhoz érő új történet is van annyira jó, mint a korábbi kettő (az első főleg). Mostanra már letisztult, mit is csinál a mindig meglepetést okozó Mick Harrison a Kék aratás oldalain. Ez ugyanis a sztori címe, ha még nem említettem volna, és szerintem rendkívüli mértékben büntet, még akkor is, ha túl sok értelme nincs.
Meghasonlott jedi-lovagunk, Dass Jennir egy szépséges, ámde elviselhetetlenül zsarnokoskodó nő megbízásából ténykedik a Telerath bolygón. Feladata, hogy felszámoljon egy rabszolgakereskedő-bandát, ő viszont nem bír magával, és a megbízójával egyébként jó kapcsolatot ápoló fűszerkereskedőknél (szintén gengszterek) is kihúzza a gyufát. Mellékszálak is akadnak: megkapjuk például a már említett hölgy rabszolgáinak kálváriáját. Konkrétan egy sérült (jobb kezét elvesztő), betegeskedő gyerekről és az ő anyjáról van szó, akikkel gazdájuk meglehetősen mostohán bánik. Valamint itt van egy másik hajdani rabszolgagyerek vonala is – Darth Vadert folyamatosan kételyek gyötrik, vajon meddig élvezi az Uralkodó bizalmát? Mikor jön el a pillanat, amikor vele is ugyanúgy elbánik, mint a jedikkel? Jogos a kérdés, mi pedig már a választ is tudjuk. A gengszterek közé belépni készülő telerathi fiú sorsa viszont még nincs előttünk: Harrison remekbe szabott párhuzama kalapemelést érdemel. Ahogy a történet fősodrának alakulása is: nekem most állt össze, hogy ez bizony az Egy maréknyi dollárért adaptációja, Clint Eastwood szerepében Dass Jennir. Természetesen némiképp változtak az arányok, különösen a megbízó kapott nagyobb és árnyaltabb szerepet, de azért jól felismerhető Leone (ill. Kuroszava A testőrének) öröksége. Kuroszava pedig Lucas és a Csillagok háborúja egyik fő ihletője, ugyebár…
Nem ragozom: Mick Harrison annyira jó helyen van egy SW-képregény írói-, mint Han Solo a Millenium Falcon pilótaszékében. Pont ide való. Doug Wheatley rajzait is méltattam már eleget – továbbra is gyönyörű munkát végez. Talán egyes képei egy picit élettelenebbek, mint azt megszokhattuk, de ez inkább csak meddő kísérlet, hogy belekössek abba, amibe nem nagyon lehet. Szóval az aggályaim teljesen eloszlottak, a Kék aratás átviszi az igen magasra rakott lécet, a hátralévő két részt pedig tűkön ülve várom.
Czben

World’s Finest #4

Történet: Sterling Gates
Rajz: Philip Noto
(DC)

A DC jelenlegi status quo-ja számomra kissé érdektelenebb, mint a konkurens Marvel-univerzum pillanatnyi állása, de időnként születnek itt is maradandó, irtó szórakoztató minisorozatok. A Blackest Night körüli hype valahogy egyáltalán nem fogott meg, ellenben a néhány hónapja indult World’s Finest pozitív meglepetéssel szolgált. Azt nem tudom, hogy mi volt az eredeti koncepciója ennek a négy részes mininek, ugyanis remekbe szabott one-shot füzetekkel indult (az első kettőről itt is olvashattatok), majd Sterling Gates ötleteinek hála egy összefüggő, sokáig a háttérben meghúzódó gonosz mesterkedéseivel kitöltött kerek egész sikeredett belőle. A második szám megdöbbentő cliffhangere már előrevetítette a nagy finálét, amin a harmadik, illetve a negyedik szám együtt osztozik: Toyman illetve Mr. Freeze Kryptonite Man „közreműködésével” egy Superman/Batman robotot hozott össze, ami annak rendje és módja szerint ártja bele magát a gothami nyugalmas mindennapokba.
A World’s Finest legnagyobb erénye pontosan ebből fakad: sokszor karakteridegen, oda nem illő dolgokat sorjáztat az író, és a végén mégis minden működik. Például Marvel-képregényekben nem ritka, hogy a repülni tudó hősök segítik az ilyen képességgel nem rendelkező társaikat, de repülő Supermant karjaiban Batmannel én még nem láttam képregényben, ahogy a Szupi/Batman robot sem az a szokványos megoldás. De a végére hihető lesz az egész, sőt a legutolsó néhány oldal egy teljes csavarral, és egy szinte a semmiből felépített cliffhangerrel csak még jobban megerősít abban a hitemben, hogy ez bizony egy szuper képregény volt akár Batman-hívők, akár Superman-fanatikusok szemszögéből nézve.
Hosszú idő után végre találkozott egymással Superman, illetve az új Batman, a brendnyú Robin is kiszemétkedhette magát, valamint Supergirl, Macskanő és Batgirl is tiszteletét tette. Macskanő sajnos kimaradt a legnagyobb buliból, de a remek rajzolók munkájának hála a másik két csajszi látványával is több lehettem. Sterling további érdeme még, hogy a jelenleg fennálló helyzetből hozott ki valami különlegeset, ami nem veszélyezteti a főbb sorozatok folytatásait, de került bele annyi ötlet, amikből a két fő karakter saját címe is táplálkozhatna. Bár valószínűleg ezek csak álmok maradnak, a World’s Finest az utóbbi idők legszórakoztatóbb, a szó legszorosabb értelmében vett szuperhősképregénye volt, mely rutinosan aknázta ki főhősei képességeit, és csak reménykedni lehet egy esetleges folytatásban.
General Lane, te szemét!
Fdave

Oldalak: 1 2 3