KomiXérum #41

Rájöttem, hogy végtelent csakis az ember képes kreálni. Itt van például ez a rovat, ami a végtelenségig folytatható, azaz addig, amíg mi vagy majd az utódaink értelmét látják. Aztán ott van a számsor például. Mindig tudunk egy adott számnál nagyobbat mondani, de ez is csak azért létezik, mert valaki még jó régen “megalkotta” ezt a sort: sorba rendezett, nevet adott nekik, és máris kész volt egy olyan képlet, amit nem lehet megcáfolni. Aztán ekkor megvilágosodtam. A Földön minden, ami végtelen Valakihez tartozik, valaki megalkotta azt. Mi a lényeg? A világűr is végtelen. Tehát azt is Valaki kreálta. Ijesztő. A továbbiakban hasonló mélységű eszmefuttatások nincsenek, csakis képregények ismertetői. Jó olvasgatást! ;)

Avengers vs. Agents of Atlas

Történet: Jeff Parker
Rajz: Gabriel Hardman és Mijazava Takesi
(Marvel)

[toc]Ez a crossover egy sokadik történet azoknak, akik képtelenek betelni a Marvel fő csapásirányával (Dark Reign, majd Siege), és szívesen lazítanak egyet egy pehelykönnyű, látványosan verekedős képregény mellett.
Az Avengers vs. Agents of Atlas szerencsére nem az agyatlan, Iron Man vs. Whiplash-hez hasonló rosszul elsült füzetekhez csapódik, hanem az egyszerű vonalvezetésű, ám jól megírtak táborát erősíti. A két csapatot bemutatni felesleges, sőt igazából mindegyikük csak apropó: bármelyik másik két csapat is összecsaphatna a lapokon, ám mivel jeleneg az Avengers a legnépszerűbb, felesleges lett volna másokkal írni. Itt van Luke Cage, Pókember, Rozsomák és a többiek, a veszély pedig egy a térben és időben anomáliát okozó valami, mely permanensen bukkan fel a világ különböző helyein. Manhattan természetesen ezek közt szerepel, és a találóan Growin Man-re keresztelt óriás eszetlenkedése oda is vonzza kedvenceinket. Jeff Parker kétségkívül nem ezzel a történettel lesz még elismertebb, de a mellékest jelentő melót meglepően rutinosan írja: a két csapat teljesíti egy crossover legelső számához támasztott legalapvetőbb olvasói elvárást, és a címszereplő csapatok összetalálkoznak, de mindezt sok, a lehetőségekhez képest érdekfeszítő fordulaton keresztülvezetve. A legvégső csavar pedig garantáltan megdobogtatja minden Bosszú Angyalai-rajongó szívét, és ez a fordulat nálam simán váróssá tette a következő számot.
A nyitány után a füzetben található még egy mellékepizód Namora életéből. Ez a pároldalas képregény annyira közhelyes és felejthető, amennyire a másik nem. Jeff Parker helykitöltése az ujjgyakorlatok szintjén mozog, de a Defender of the Deep címre hallgató rövidke legalább szép, és az esetleges gyermekvásárlókat a természet és az állatok szeretetére tanítja, ami nem utolsó szempont ebben a rohanó és gonosz világban. Érdekes adalék még, hogy a rajzolója egy bizonyos Takeshi Miyazawa, aki magától értetődő módon hatalmas szemekkel, illetve mellekkel tálalja e némi tanulságot is tartalmazó mese főhősnőjét. (A panelezés nagyrészt azért amerikai.)
A fősztorit rajzoló Gabriel Hardman is jó munkát végzett. Ahogyan azt kell látványosan és néhány helyen kaotikusan komponálta meg paneljeit, rajta semmi nem fog múlni.
Az Avengers vs. Atlas főleg a legutolsó (ezerszer látott, lerágott csont, mégis soha nem elég típusú) csavar miatt került fel az elolvasandó listámra. Ide a folytatással!
Fdave

DC Super Friends #23

Történet: Sholly Fisch
Rajz: Stewart McKenny
(DC Comics)

…avagy folytatódik a KomiXérum gyermekrovata. Mióta a Cartoon Network átvette a hatalmat mit sem sejtő kisgyermekek millióin, és ontani kezdte magából a szögletesebbnél szögletesebb formavilágú rajzfilmeket, láthatóan a DC kapta el jobban a fonalat: azóta van szögletes Batmanünk (Bátor és vakmerő), JLA-nk, meg egy rakat másik animációnk a kiadó többi karakteréhez kapcsoltan.
A DC Super Friends képregény láthatóan ezt a hullámot lovagolja meg immáron huszonhárom szám óta, a célközönség pedig a kivitelezés alapján meglehetősen alacsony életkorú. A tanulságoktól hemzsegő, a legtisztább módszerekkel élő, jó és rossz között határozottan különbséget tévő füzetbe mégiscsak sikerült egy egyszeri olvasmányélményt jelentő történetet kanyarintani, ami örökké gyermek DC-fanatikus felnőtteknek is kielégítő lehet.
A fő sztori három fejezetre van bontva, amit igazándiból nem sok minden indokol, kivéve talán az, hogy labirintusjátékokkal, és egyéb készségfejlesztő feladványokkal tölthessék ki a köztes oldalakat: remek móka, bár az egyikben, ahol a hőseinkhez vezető legkönnyebb utat kellett megválasztani, én belekavarodtam. Ha tényleg ennyire triviális a megoldás, mint én képzelem, akkor bizony a fentebb említett korosztály életkorát meg is lehet gyorsan felezni, és a 2-3 éves lurkóknak dobni a rejtvényoldalakat. (De nem, tuti bonyolultabb…) A történet szerint Despero hőseink (Csodanő, Batman, Superman, Green Lantern, Aquaman és Flash) űrbázisán eszetlenkedik, és megpróbál elcsórni egy mágikus hordót. De nem úgy van az, annak szuperereje csak akkor képes hatni, ha hozzá csapják a mágikus kereket, illetve a nem kevésbé mágikus csengőt. De Despero egy lépéssel mindenkinél előbbre jár, az univerzum békéje érdekében pedig a szupercsapatnak muszáj keresztbe kasul szelni a különböző planétákat, hogy pontot tehessenek az egész végére. Ez persze egyből olyan komoly, morális kérdéseket is felvet, minthogy létezik-e teljes biztonság a szuperbűnözők ellen (Despero ugyanis annyira agyafúrt, hogy a kerék és a csengő is a kezébe jut a füzet során), illetve hogy meddig mehet el egy szuperhős, ha meg akarja védeni azt, ami az övé.
Van bunyó, a többi ellenség Mongul illetve Zazzala, és ahogy azt megszokhattuk lendületesen és rutinosan (és tényleg, szinte észrevétlenül) torkollik fináléba a füzet. Batman szokás szerint önmaga árnyéka a többiek mellett, Superman okoskodik, Aquaman pedig a legjobb arc, természetesen az itt érhető okokból cseppet sem szexi Csodanő mellett.
Viccet félretéve: egy Igazság Ligája képregény, amiben csak kétszer hangzik el a Justice szó? Igen, létezik. :)
Fdave

Oldalak: 1 2 3