KomiXérum #23

New Avengers #56

Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: Stuart Immonen
(Marvel Comics)

Pontosan ott vesszük fel a cselekmény fonalát, ahol múlt hónapban abbahagytuk: a Vasember páncéljáról szerzett, Jonas Harrow által átalakított kütyüvel a Hood önállósodni akaró gonosztevő-bandája, élükön a Roncsbrigáddal, lenullázta a renegát Bosszúangyalok képességeit, és most elégedetten kacarásznak a félájultan heverő hősök felett. Csak egy leány van talpon a vidéken, mégpedig a Secret Invasionben visszatért, azóta viszont gyakorlatilag statisztaszerepre kárhoztatott Seregély (tudjátok, Clint Barton neje). Neki kell tartani a frontot, amíg az Angyalok magukhoz nem térnek. Bendis pedig nem lenne önmaga, ha nem tépelődő, ideges, de pont ezért humoros belső monológokkal oldaná meg Bobbi jeleneteit. A jópofa szövegek már majdnem elterelik a figyelmet arról, hogy a világ legnagyobb hősei néhány C-kategóriás rosszfiú ketyeréjétől rövid úton a padlóra kerültek – ez sajnos igen erőltetett húzás. De a legnagyobb örömünkre nem kell ezen sokat rágódnunk olvasás közben, mert megérkezik Norman Osborn és az ő Sötét Angyalai, hatásvadász módon pózolva, bitangkemény egysorosokkal felvértezve, de így is tagadhatatlanul impozáns módon.
Meg kell vallanom, szívmelengető érzés volt látni, ahogy a gőgös és érinthetetlen Osbornt és álruhás gonosztevőit ugyanazon lendülettel készíti ki a Roncsbrigád csodamasinája, Jonas Harrow és a páncélba bújt Norman párbeszéde pedig különösen remek pillanatokat eredményez. Így tehát a Bobbi és aztán a Sötét Angyalok körül bonyolódó történések (merthogy a címszereplők szinte végig az éledezéssel vannak elfoglalva) kisebb-nagyobb sikerrel feledtetik az ostoba alapötletet, ami tulajdonképpen csak arra volt jó, hogy egy helyszínre terelje a legális genya- és az illegális hősbandát, valamint hogy helyreállítsa kissé a Hood galerijének megtépázott renoméját. Sajnálatos tény, hogy ezt lehetett volna jobban is megírni – azt már említenem se kell, hogy a két csapat összecsapását ígérő borító is kamu. Sebaj, legalább Stuart Immonenre semmiféle panaszunk nem lehet – az akciójeleneteket és a párbeszédes szcénákat is ugyanolyan dinamikusan, tökéletes időzítéssel és csodás színekkel (gratula Dave McCaignek!) ábrázolja. Történet szintjén azonban az 56. rész egyetlen érdekfeszítő szála a Loki által Kubába kalauzolt Hoodé, aki ősi asgardi mágia segítségével visszaszerezheti a Dr. Strange-ékkel való összetűzést megelőzően birtokolt képességeit. De persze az üzletet a Csalás Istene ajánlja neki, úgyhogy remélhetőleg megemlegeti még ezt az egyezséget. A sorozat szempontjából remélem, hogy Bendis mihamarabb lezárja ezt a roncsbrigádos ügyletet, és átteszi a hangsúlyt Lokiékra, mert abban a történetkezdeményben bőven van spiritusz.
Czben

Star Wars: Dark Times #14

Történet: Mick Harrison
Rajz: Douglas Wheatley
(Dark Horse Comics)

A KomiXérum hasábjain talán még nem is esett szó az utóbbi évek legkiválóbb SW-sorozatáról, a másutt már többször magasztalt Dark Times-ról. Pedig tavasszal kijött az új történetszál, a Blue Harvest első része (leszámítva egy kis internetes bevezetőt), amit akkor nem volt alkalmunk szemügyre venni, a folytatásra pedig múlt hétig kellett várni, mert a szerzők malmai lassan őrölnek.
Azoknak, akik sosem találkoztak még ezzel a címmel (amiből két rész magyarul is megjelent, a Vector eseményeihez kapcsolódóan), azoknak nagyon gyorsan egy kis összefoglaló: a Birodalom első éveiben járunk, a Császár erőszakosan és kíméletlenül építi ki az új rendet, miközben még folyik a hatalomátvételt túlélő jedik felkutatása és elpusztítása, Darth Vader vezetésével. Egy ilyen túlélő lovag Dass Jennir is, aki a Klónháborúk után egy Bomo Greenbark nevű nozauri társaságában menekül, megpróbálva fényt deríteni a történtekre, miközben Bomo rabszolgának eladott családját is igyekezne kiszabadítani. A Blue Harvest indulásakor már elvált Bomótól (akinek lánya vérfagyasztó halált halt), és most törvényen kívüliként próbál életben maradni és boldogulni valahogy. De korábbi küldetését sem feledi, így köt ki a Telerath bolygón, ahol rabszolga-kereskedők közé kell beépülnie egy titokzatos nő megbízásából. Szerfölött gyorsan magára haragítja a helyi rosszarcokat, abban bízva, hogy a kereskedők majd inkább a szövetségesükké akarják tenni őt, mintsem hogy az ellenségüknek tudják. Úgy tűnik, a terve beválik, ő sem számol azonban a bolygó vérszomjas kiskirályaival, és a Dass Jennir létezéséről tudomást szerző Darth Vaderrel…
Bár mindent megtettem, hogy a feszültségkeltő hármaspont mindenkit felcsigázzon, számomra kisebb csalódás egyelőre a Dark Times. Nem arról van szó, hogy Jennir akciói érdektelenek vagy unalmasak lennének, de korántsem olyan lebilincselők, mint a sorozat korábbi (különösen az első) sztorijában. Remélem azonban, hogy Mick Harrison csak altatja az olvasókat egy újabb váratlan – és remélhetőleg brutális – csavart előkészítendő. Ez az a sorozat ugyanis, ahol a leginkább érezzük, hogy a birodalmi idők milyen kegyetlen, könyörületet nem ismerő galaxist „teremtettek” – egy olyan világot, ahol egy jedinek is le kell számolnia az erkölcseivel, ha élni akar. Dass Jennirhez hasonlóan élő, lélegző karaktert pedig rég kapott a SW-univerzum. Ez a tépelődő, mérlegelő, de a túlélésért és a hozzá közel állókért a jedik törvényét eldobó férfi a kulcsa a Dark Times sikerének, az ő figuráján át válhat hitelessé ez a félelmetes galaxis. Meg persze Doug Wheatley plasztikus, realisztikus képein keresztül, aki Jan Duursema mellett a Star Wars-címek, és tulajdonképp a Dark Horse egyik legnagyszerűbb rajzolója. Kár, hogy az alkotópáros még nem pörög teljes fordulatszámon, de nincs okunk kételkedni abban, hogy be fognak indulni – remélhetőleg minél előbb.
Czben

Oldalak: 1 2 3