Iron Man: Extremis – TÖRÖLVE!

A Képes Kiadó sajnálattal közli, hogy kénytelen elállni a Vasember-kötet kiadásától. Noha az elvi megállapodás időben megtörtént, az írásbeli szerződést nem sikerült úgy tető alá hozni, hogy az ne veszélyeztesse a kötet megjelentetésének a tervezett időpontját…

Mivel azonban a kiadó úgy érezte, hogy csak egy börzei megjelenéssel tudná kellőképpen bevezetni a magyar piacra ezt a még kevéssé ismert figurát, és attól tartott, hogy az elhúzódó tárgyalások miatt még akár a film bemutatóját is lekésheti, úgy döntött, hogy a jelenlegi piaci helyzetben nem vállalja a kockázatot. A kiadó elnézést kér azoktól a rajongóktól, akiket most csalódás ért, és reméli, hogy találnak bőven a tetszésüket elnyerő képregényt az idei kínálatában is.

A Képes Kiadó első Marvel-kötete az Iron Man: Extremis lesz. Írta Warren Ellis, rajzolta Adi Granov. A március 30-i börzére tervezik megjelentetni, és kapcsolódni kívánnak vele a mozifilmhez.

Granov részt vett a filmben használt Vasember-páncél megtervezésében. Képregényrajzolóként nem sokat dolgozik, mert a 3D-s stílusából fakadóan nem tudja tartani a havi határidőket, ellenben igen sok címlapot tervez. Jelenleg éppen a Nova sorozatét.

Ellist nem nagyon kell bemutatni, noha magyarul még csak kevés munkája jelent meg (Batman: Denevérré válni a Fekete-Fehér Képregényantológia 3. számában és az Újvilág Fantasztikus Négyes 7.-12. része). Valódi kultikus szerzőről van szó, akit a Transmetropolitan tett világhírűvé. Jelenleg a Marvelnél a Thunderbolts és az Ultimate Human írója.

A kiadó nem ezzel a sztorival szeretett volna kezdeni, hanem egy korábbival, amelyben Tony Stark lesz az USA hadügyminisztere, ám ehhez a Marvel nem járult hozzá, és ragaszkodtak az Extremis-hez, ami a legújabb sorozat első hat füzetét gyűjti egybe.

Amennyiben az Extremis fogadtatása megfelel a várakozásainknak, a Képes Kiadó az Execute Program-mal folytatná Vasember kalandjait. De ez még nagyon a jövő zenéje!

További hírek hamarosan…

Eredeti borítógaléria: