A geekz blog folytatja a gíkeknek szóló csemegék további boncolgatását. A 9-es hírünk óta a Hódítók végzetéről, A Gemini jelentésről, az Új X-Men kötetről és Batmanről esett szó…
HÓDÍTÓK VÉGZETE
„A kötetet három francia album (úgynevezett tome), a Hódító serege (Les Armées du Conquérant), a fentebb említett kétrészes hőseposz, valamint egy bónusz történet, A katedrális alkotja. Utóbbi érdekessége, hogy egy amerikai vendégszerző, Bill Mantlo jegyzi, aki a 70-es évek szinte minden futó Marvel sorozatának munkálataiban részt vett, majd kirendelt védőügyvédként dolgozott egészen 1992-ig, amikor is egy szerencsétlen autóbaleset meg nem nyomorította…”
geekz.blog.hu/ … /kepregenykritika_hoditok_vegzete_delta_vision_2007
A GEMINI JELENTÉS
„100% magyar képregény!”, hirdeti büszkén a borító, rajta szőke cica bikiniben és persze egy lóhátról hátrafelé nyilazó ősmagyar, ahogy kell. Még egy rúd Pick szalámit meg egy üveg Unicumot odarajzolhattak volna ugyan, de ne legyünk telhetetlenek: ez így is épp eléggé hungarikum (az említett remek gyomorkeserű ráadásul eszébe is juthat a derék képregényrajongó alkoholistáknak, akik még a kocsmában is asztalterítőnyi, alátét-papírra nyomott reklámképregényt olvasgatnak). Meg A4-es formátumú is, mint a Rejtő-képregények, sőt még kötelező utalás is van benne (Dirty Fred kocsma, jujj).”
geekz.blog.hu/ … /kepregenykritika_a_gemini_jelentes_kepes_kiado_2007
ÚJ X-MEN: E, MINT ELTÖRÖLNI
„Úgy tűnik a magyarországi képregénykiadás egy sajátos fordulata révén (tudniillik a Panini megszüntette a Hihetetlen Pókember és az Újvilág X-Men sorozatait) mi is csatlakozunk az egyébként mindenképp dicséretes trendhez, miszerint betevő képregényeinket számunkra is javarészt a trade paperback-ek, vagyis gyűjteményes kötetek formájában tálalják majd. Az amerikai képregényipar ugyanis rádöbbenve a dupla bőr lehúzásának lehetőségére, már egyenesen 3×2, 2×3 avagy 1×6 részes történetek írását irányozza elő szerzőinek, hogy azután hatos pakkban, a legtöbb esetben extrákkal megpakolva dobják piacra az összegyűjtött sztorikat (amiket ugye már egyszer eladtak egyenként, különféle variáns borítókkal és reklámoldalakkal bőségesen meglocsolva), ezzel követve a dvd ipar evolúcióját…”
geekz.blog.hu/ … /uj_x_men_e_mint_eltorolni_fumax_2007
BATMAN – PRÉDA
„A Képes Kiadó 2007 év végén egy önálló egykötetes Batman sztorival folytatta az általuk megkezdett nagyszerű hagyományt. A Hush-al ellentétben a Préda egy kicsit földhözragadtabb történet, mely hangulatában leginkább a klasszikus film noirokhoz hasonlítható. Igaz, hogy a kötet a 2007-es Geeklistán csak a (ugyanúgy előkelőnek számító) 8. helyen szerepelt, ami ugyan nem az élvonal, de ez mindössze csak annyit jelent, hogy ritka erős év volt a tavalyi a képregény megjelenéseket illetően…”
geekz.blog.hu/ … /kepregenykritika_batman_preda
GRIMM-MESÉK MANGA
„Valószínűleg maguk a Grimm-fivérek sem sejthették, amikor nekiláttak összegyűjteni a germán mesefolklór történeteit, hogy munkásságuk ilyen maradandó nyomot hagy a gyerekkori emlékekből táplálkozva az elkövetkezendő generációk kollektív tudatalattijában. Mert hiszen az eredetileg az 1812-ben kiadott első nyomtatott kiadást gyermekeknek szánták (már a címe is erre utal: Children’s and Household Tales), akik aztán felnőtté válva számtalanszor merítettek ugyanabból a közös forrásból ezzel újabb és újabb felnőttgyermekeket inspirálva…”
geekz.blog.hu/ … /kepregenykritika_grimm_mesek_manga_delta_vision_2007