Hős6os

Hős6os1

Hamada Hiro San Fransokyo kitalált metropoliszában éldegél fivérével, Tadashival, és Cass nénikéjével. Mivel 14 évesen már elvégezte a gimnáziumot, így a mindennapjait többnyire illegális robotharcokon való részvétellel tölti. Ennek következtében a bátyja érte aggódik, nagynénje pedig mindkettejükért. Miután Hirót a rendőri őrizet sem tudja eltántorítani ezen szenvedélyétől, Tadashi elviszi őt az egyetemi laborba, hogy megmutassa, mennyivel menőbb pusztítás helyett az emberiség sorsát előrébb vivő technikai újításokon fáradozni. Ha pedig már ott vannak, meg is mutatja találmányát: egy Baymax nevű egészségügyi robotot, aki designjában és viselkedésében leginkább Wall-E EVE nevű barátnőjének és Micimackónak a kereszteződésére hajaz.

Ez meg is győzi ifjú hősünket arról, hogy ideje mit kezdeni fene nagy elméjével, és egy saját találmánnyal felvételizik az egyetemre: egy mikrobot sereggel, amely építkezésre, szállításra egyaránt alkalmas. Bár a bemutatója jól sikerül – és nem rombolja le az egész kiállítást a máskor kötelező jelleggel elsütött meghibásodásból –, Hiro mégsem tud sokáig örülni sikerének, ugyanis a helyiség egy robbanás következtében megsemmisül, amiben a fivére is ott veszti életét.

Baymax

Igen, a film a fellegek közül hamar a mélybe rántja a hősünket, de a történet nem a fájdalomról és a veszteségről szól, hanem a gyógyulásról. De mi másról is szólna egy olyan film, aminek az egyik legmeghatározóbb karaktere egy egészségügyi robot?

A Hős6os legnagyobb erénye, hogy egy seregnyi pozitív mondanivalót sűrít sikeresen és hitelesen egy másfélórás történetbe, és ezt szépen Hiro figurája köré építi, aki lassan valóban megtanulja értékelni a nem harcra kifejlesztett robotokat is. A film emellett multikulturális, a felfedezés, a fejlődés és a megértés mellett teszi le a voksát, és szimpatikusan bánik antagonistájával, aki mindazt megtestesíti, amivé Hirónak legnagyobb elkeseredésében sem szabad válnia.

Hős6os2

Persze, Hiro legnagyobb szerencséjére nemcsak fivére robotját örökölte meg, de ütődött kollégáit is: a lelkes Mézvirágot, a komoly GoGo Tomagót, a rendmániás Wasabit, valamint a lökött Fredet. Bár egyikük sem fejlődik a történet során annyit, mint Hiro, mindnyájan segítenek neki feldolgozni fivére elvesztését. Az különösen aranyos, amikor Fred azt üzeni a csoportvideón, hogy ha választhatna egyetlen szuperképességet, az az lenne, hogy a monitoron keresztül is képes legyen ölelni. Rég láttam annyi jó értelemben vett gyermeki lelkesedést egy helyen, amit ők hatan összehoznak.

Amellett pedig nem mehetek el szó nélkül, hogy akárcsak egy bizonyos Tony Starkot, őket is az általuk feltalált kütyük teszik különlegessé, és nem pedig a véletlennek köszönhetően tesznek szert képességeikre. Alkotók és feltalálók ők, nem pedig kiválasztottak. Felfedezők, akik nem a saját értékrendjüket akarják ráerőltetni másokra, hanem a határokat szeretnék feszegetni, és ezt teljesen természetes humanitással teszik.

Hős6os3

De működnek a börleszk elemek, a mellékkarakterek (Alan Tudyknak már biztosan bérelt helye van az összes új Disney alkotásban, mint simlis gazfickó), a kikacsintások, és lélegzetelállító Hiróék röpködése még úgyis, hogy ezen a fronton is Vasember nyomdokaiban haladnak. És hamár börleszk elemeknél tartunk: ez az a film, ahol a legtöbb kisgyerek visít jókedvében. Ha akadnak szülők, akik ettől zavarba jönnek: ne tegyék. Teljesen rendjén van. Ez mégis csak az ő filmjük, ahol jókedvükben visítva nevethetnek.

Mivel Disney filmről beszélünk, ezért ezt is egy rövid animáció előzi meg Feast (Lakoma) címmel, ami egy torkos kutya szemszögéből mutat be egy kapcsolatot, és kimondottan szívmelengető, egyetlen kardinális hibától leszámítva (ki ad vacsorára zöldséget hús nélkül egy kutyusnak?). Mivel pedig egyben Marvel filmről is beszélünk, ezért itt is számíthatunk film utáni jelenetre (bár ott, ahol én néztem, levágták időhiányból fakadóan), ami szerencsére nem egy franchise-t épít fel, hanem Fred karakterét színesíti egy kötelezősége ellenére is jópofa Stan Lee cameóval. A stáblista stílusában pedig nemcsak sikeresen ötvözi a nyugati és keleti képregények hangulatát, de jó volt a karakterek neve alatt a magyar szinkronhangjukat hallani. Különösen, mivel a szinkronhangok kivétel nélkül a helyükön vannak.

A Hős6os egy jóindulatú, optimista, kedves, szeretetreméltó alkotás, tele szívvel és lélekkel. Rég tudtam egy rajzfilmért ilyen szinten lelkesedni.

És a betétdala is teljesen rendben van:

https://www.youtube.com/watch?v=AfEFWtjFI-0