Idén ismét vár mindenkit a HoldfényCon, a hely ahol a Fantasy, a Sci-Fi és az Anime rajongói együtt élhetik ki rajongásukat. Hallottál már a San Diego Comic Conról? Ha szeretnéd megtapasztalni milyen egy ilyen rendezvény, gyere el április 7-én a Millenáris B csarnokába, és érezd jól magad!
Az első HolfényConra 2010 januárjában került sor a királyok városában, Székesfehérváron. A kezdeti siker után egy nagyobb, immáron Budapesti helyszín után kellett nézni, így esett a választás a SYMA csarnokra. Ezen a helyszínen került először meghirdetésre az Eurocosplay, melynek nyertese Londonban képviselhette hazánkat az európai döntőn. A rendezvény sikerének könyvelhető el az is, hogy évek után ismét sikerült a fantasy és a sci-fi rajongók számára is színvonalas találkozót szervezni. A 2010-es karácsonyi rendezvényünk az MKSZ-el és a Mondoval közösen a Millenárison került megrendezésre, immáron több mint 2500 látogatóval. Az ezzel a helyszínnel szerzett kedvező tapasztalattok ösztönöztek minket arra, hogy a 2011-es két napos rendezvényünknek ismét a Millenáris adjon otthont. A nyári fergeteg után, melyen szintén 2500 látogatót számlálhattunk, a téli rendezvény volt a hab a tortán, melyet a Budapest Game Show örökösével, a PlayIT!-el együtt rendezhettünk. 5000 anime és játékkedvelő jött el hozzánk, hogy eltöltsön egy szórakoztató napot a Millenárison. Így 2012-ben is vár a PlayIT! és HoldfényCon közös rendezvénye!
Mire számíthat, aki eljön? Mindenekelőtt felhőtlen szórakozásra, de azért íme néhány ízelítő a programokból:
Próbáltad már milyen érzés a kedvenc karaktered bőrébe bújni, és úgy sétálgatni a többi rajongó között, miközben rengetegen fotóznak? Ha nem, akkor itt a lehetőség, és ha elég bátor vagy akkor jelentkezz a Cosplayversenyre! A táncpadnál a ritmusérzék és a jó reflexek előny, de nem feltétel, a szórakozás viszont garantált! Szeretsz rajzolni? Szeretnéd megmutatni micsoda isteni írói vénád van? Itt a helyed! Express Yourself , Novella és Haiku versenyek is várnak rád. Japán vásári hangulat várja az anime kedvelőket, de rengeteg kiosk és konzol várja a gamereket. Kártyaverseny rajongóinak World of Warcraft, Yu-Gi-Oh!, Magic versenyek. Szabad játék a legismertebb konzoltípusokon, de a versenyek szerelmesei is megtalálhatják a számításukat. Természetesen még rengeteg más program is vár rátok, érdemes folyamatosan követni a rendezvény honlapját (holdfenycon.hu).
Helyszín: Millenáris – B épület, Kis Rókus u. 16-20.
Dátum: 2012, április 7.
Nyitva tartás: szombat 10:00-tól 19:00-ig
Belépő ára: 1000.-ft
Részletek: holdfenycon.hu
Nyerj belépőt! Nincs más dolgod, mint ENNEK a hírnek a Facebook bejegyzését lájkolod a kepregeny.net Facebook oldalán és ugyanoda megírnod, miért is szeretnél jegyet nyerni a HoldfényConra! A nyereményjáték március 31-ig tart. A három nyertest április elsején viccet félretéve értesítjük!