Heti Marvel 08/19

Zsúfolt hetünk van: minden eddiginél hosszabb összefoglalónkban nem kevesebb, mint 13 képregény kapott helyet! Köztük van többek között az égszakító, földindító Secret Invasion második része, amiben a skrullok lerohanják New Yorkot – de van ám új is a Nap alatt: kezdődik Alex Ross várva-várt maxisorozata, az Avengers/Invaders, ami a Marvel másik idei nagy dobása Brian Michael Bendis skrull-sagája mellett. Plusz a mozifilm hype-ját szégyentelenül meglovagolva indul két új Vasember sorozat, befejeződik Brian K. Vaughan Loganje, vendégek lehetünk Galactus legújabb ebédjénél, az egykori Zöld Manó durván elbánik pár rosszfiúval, Küklopsz gyilkolni küldi a fiatal X-nemzedéket… ó, és itt van a Brand New Day utáni első Pókember történet is! Ugye már ti is lélegzetvisszafojtva vártátok? Mindjárt gondoltam, hogy nem… de sebaj, ez még mindig nem minden, úgyhogy lássuk az eheti kínálatot!

Amazing Spider-Man 558: Van még valaki, akinek nincs vészesen fogytán a türelme? Mert ami engem illet, én lassan már csak megszokásból olvasom a Pókembert, és ezen a helyzeten a mostani szám sem segít… sőt. Persze nem is vártam mást, elvégre ez az egyrészes szösszenet Bob Gale munkája, aki a pocsék Brand New Day legpocsékabb részeit szállította. Pókember Dr. Connors segítségével próbálja megtalálni Freaket, de felbukkan Menace is, és Gale a végén elhinti, hogy mindennek van valami köze Osbornhoz – végre valami, ami arra utal, hogy Harryt nem csak mutiba hozták vissza, de ha kiderül, hogy ő bújik meg a szürke manó jelmeze alatt, akkor ez a sorozat tényleg megérett a kárhozatra. Egyébként Gale leginkább azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy valami elképesztően fárasztó, ötlettelen és kicsit sem vicces poénokat ír a hálószövőnek, aki szokásos, csaták közbeni sziporkázó szájmenését így kínosan unalmas beszólásokra cseréli. De az akciók közbeni dialógusok amúgyis szánalmasak, akárkinek a szájából is hangozzanak el éppen. A karakterek úgy beszélnek ki a képregényből az olvasó felé, úgy magyarázzák túl szóban és gondolatban a tetteiket, ahogy az már vagy 20 éve nem szokás. Az egyetlen valamirevaló poén May néni reakciója Peter kiköltözési terveire, de az meg csúnyán karakteridegen, és legfeljebb akkor lenne értelme, ha a jó asszonyról kiderülne, hogy skrull. Közben a politikai szál továbbra is jócskán kilóg a sorozat hangulatából, a jamesonos jelenet pedig túlzó és érdektelen, pedig az öreg méregzsák küzdelme a Bugle visszaszerzéséért akár még jó téma is lehetne. Sajna az új rajzoló, Barry Kitson sem áll a helyzet magaslatán: Jameson az összes panelen ugyanazzal az arckifejezéssel dühöng, az akcióknak semmi dinamikájuk, Menace pedig egyenesen röhejes: tessék csak megnézni a 13. oldal második paneljét a világító szemű, hízott játékbabával. Jövő héten érkezik Dan Slott egy háromrészes sztorival, reménykedjünk, hogy az legalább félig-meddig olvasható lesz…

Avengers/Invaders 1: Jim Krueger és Alex Ross 12 részes maxisorozata is kezdetét veszi a héten, méghozzá egy egészen ígéretes kis starttal. A sztori szerint a Megszállók 1943 végén rohamoznak meg egy náci kísérleti bázist, ám a csata közben egy rejtélyes zöld köd elrepíti őket napjaink New Yorkjának kellős közepébe, ahol éppen a Thunderbolts vívja csatáját Pókemberrel. Ez az első rész még csak a szituáció bemutatása, a történet alapjainak lefektetése, vagyis nagyjeleneteket ne várjon senki – ráadásul az első pár oldal egy recap page-et (szükségszerűen) helyettesítő háborús napló Buckytól, aki szépen elmagyarázza a csapatot nem ismerő olvasóknak, hogy kik is a Megszállók, és milyen képességekkel rendelkeznek. Nincs is ezzel semmi baj: a képregény szépen meghatározza a későbbi irányt, a háborúból idekerült hősök elbujdosnak, amíg rá nem jönnek, hová kerültek, és van egy nagyszerű záróképünk Vasemberrel, aki megigézve bámulja a monitorokon Amerika Kapitányt. Az egyetlen probléma, hogy Pókember talán kicsit túl könnyen állja a sarat a teljes Thunderbolts dühöngő erejével szemben, amikor jól tudjuk, hogy Venom egyedül is képes lenne alaposan megkeseríteni az életét. Ellenben a hálószövő szájmenése pompásan érvényesül, mint komikus elem, az pedig gyönyörű, ahogy a Kapitány és a Megszállók pár perc leforgása alatt összevissza rugdossák a kormány ex-szupergonoszokból álló csapatát: a nagymenő rosszfiúknak esélyük sincs a hardcore háborús hősökkel szemben. Steve Sadowski rajzai is rendben vannak, bár aligha van bennük bármi kiemelkedő: korrekt szuperhős-képek, és ugyanez mondható el a színező csapatról is, ami a kelleténél talán kicsit élénkebbé tette a második világháborús nyitányt, de annyi baj legyen. Erős, nyílegyenes, mindenféle felesleges tökölés és üresjárat nélküli start ez, és bár vannak kételyeim egy ilyen képregény 12 részig való elhúzásával kapcsolatban (hogy kerülik majd el, hogy ne legyen több egy egyszerű „jófiúk harcolnak a jófiúkkal, majd összefognak a gazok ellen”-sztorinál), az alkotók elérték, hogy kíváncsian várjam a folytatást.

Cable 3: A reménytelenül gyenge színvonalról indult új Kábel-sorozat részről-részre mutat valamiféle aprócska fejlődést – ami azt jelenti, hogy ha így halad, nagyjából a 20. rész már egészen tűrhető lesz. De lássuk, mit kell addig is elviselnünk. Első harcuk után Bishop a helyi milícia fogságába esik, melynek tagjai nagy pénz lehetőségét látják benne (tekintve, hogy mint kiderül, évtizedek óta nem találkozott már senki mutánssal), a sebesült Kábelt pedig egy fiatal nő veszi gondjaiba. Problémákból oly sok van, hogy már felsorolni is nehéz őket, de lássuk a legfontosabbakat. Ami a sorozat jövőképét illeti, az finoman szólva nem valami érdekes. Az X-Men története tele van sötétebbnél sötétebb disztópiákkal, amik többnyire mind ötletüket, mind kivitelezésüket illetően sokkal izgalmasabbak, mint ez a színtelen-szagtalan világ, amit valamiféle nagy áradás tett ilyen sivárrá (hol van ebben a lényeg, a mutáns vonatkozás?). Nem működik Bishop és Kábel szembenállás sem, pedig ebből bizony rengeteget ki lehetne hozni. Két fanatikus katonáról van szó, akik felesküdtek saját jövőjük megváltoztatására, így a köztük feszülő konfliktus mind karakter-, mind történet szempontjából szenzációs magas labdát jelent. Ám Schwierczynski ezekkel nem törődik, egyszerűen a menekülésre és a harcra koncentrál, miközben Olivetti, a még mindig ronda képeivel valóságos szupergonoszt farag Bishopból. Arca minden panelen ellenszenves, állandóan grimaszol, és vicsorog, márpedig ez a sorozat akkor lenne igazán érdekes, ha az ő, tragikus jövőjét megszállottan megakadályozni igyekvő karakterével is tudnánk azonosulni. A képregény egyetlen igazán jó ötlete Bishop kiszabadulása, bár ezzel kapcsolatban sem teljesen világos, hogy pár vacak lánc hogyan képes lefogni hatalmas fémkarját. A Cable első, márciusi része igen csinos eladásokat produkált, kíváncsi leszek, mennyit fognak a számok zuhanni áprilisra – mert biztos vagyok benne, hogy fognak.

Oldalak: 1 2 3 4