Rozsomák: Adósság és becsület – Amitől ember az ember

A végtelenített cselekményű, így általában statikus karakterekkel teli Marvel képregényekben ritka eset, hogy egy szereplő olyan mély változásokon menjen át pár év alatt, mint Rozsomák a ’80-as évek elején. Mindenki kedvenc mutánsa egy oktalanul agresszív, arrogáns, tahó fickóként mutatkozott be, ám az X-Men lapjain Chris Claremont szép lassan csiszolgatta, finomítgatta modorát. Az igazi változás azonban 1982-ben következett be, amikor a mutáns csapat sikerét látva a Marval úgy döntött, útjára indítja egyik hősének első, saját minisorozatát. Ez lett az Adósság és becsület, ami egy egészen új oldaláról mutatta be Rozsomákot, és ami a mai napig meghatározza a karakter lényegi vonásait. És látva, hogy az utóbbi években mit műveltek vele az írók, hogyan retconálták szanaszét a múltját, szőttek bele ostobábbnál ostobább baromságokat, zsigereltek ki belőle szinte mindent, ami egyedivé és érdekessé tette, csak még inkább becsülendő ez a kiváló, négyrészes mini, ami minden idők egyik (ha nem a) legjobb Rozsomák-történetét adta a képregény-kedvelő világnak.

Logan azért érkezik Japánba, mert szerelmétől, Marikótól, akit az X-Men egy korábbi kalandja során ismert meg, nem kap választ sem leveleire, sem telefonhívásaira. Kiderül, hogy a nő rég halottnak hitt apja visszatért, hogy elfoglalja helyét az alvilág trónján, és tartozásai fejében egy durva üzletembernek ígérte lánya kezét, akit a tisztesség kötelez az engedelmességre. Az apa, Singen, ráadásul legyőzi Rozsomákot, és megalázza Mariko előtt, megmutatva neki a szeretett férfi állati oldalát. Persze ezzel még nincs vége. Már az első hat oldal, a tulajdonképpeni történettől még független bevezető is esszenciális összefoglalása a karakternek: a kanadai hegységben jár egy medve nyomában, ami már tucatnyi ember ölt meg, köszönhetően egy hanyag vadásznak, aki mérgezett fegyverrel meglőtte, és megvadította. Miután végez vele, természeten a vadász kerül sorra… Az adósság és becsület ezen a téren a legjobb: Logan korábban sokszor értelmetlennek tetszett öldöklése és erőszakossága mögé lopja be az emberi lelket, tettei elsődleges motivációjaként a becsületet jelölve meg, és egy olyan férfit vázolva fel, aki saját, alapvetően tiszteletreméltó, de törvényt és etikát egyáltalán nem feltétlenül követő elveit a végsőkig érvényesíti önmagán, és másokon is. Vagyis ez az a történet, ami a fejetlenül kaszaboló kanadai vademberből méltóságteljes szamurájt faragott.

Ez a szamuráj azonban megállás nélküli, kíméletlen csatát vív belső démonaival. Ebben a sorozatban kerül képbe az állandó harc Rozsomák emberi és állati oldala között, és félelme aziránt, hogy végül utóbbi fog győzedelmeskedni. Így ez a szomorú és merész motívum a másik, ami meghatározza a mini hangulatát: szégyene, amikor átadja magát a benne tomboló, ösztönös dühnek, és keserű kételyei, amikor épphogy uralja azt. A képet Claremont ügyesen árnyalja egy másik nő, az eredetileg az ellenségnek dolgozó Yukio megjelenésével, aki Marikóhoz hasonlóan beleszeret a főszereplőbe. Csakhogy előbbi vakmerő, eszement harcosként Rozsomák gyilkos, állati oldalához vonzódik, amit az elnyomni igyekszik, és amit Mariko megvet. Ennek a konfliktusnak a feloldása vezet a fináléhoz, és bár ez a feloldás egyszerű, annál ügyesebb és intelligensebb. Claremont még tudta, hogy nem kell túlerőltetni és –bonyolítani a dolgokat.

Az első Rozsomák-mini maradandóságához és sikeréhez azonban a rajz is nagymértékben hozzájárult, amit a Fenegyereknek köszönhetően akkoriban felkapottá vált, a mangák stílusát inspirációként használó Frank Miller szállított. Az eseménydús pillanatokban jellemző módon üresen hagyja a hátteret, hogy kiemelje az akciót (legerőteljesebb, legintenzívebb képei Singen és Rozsomák utolsó összecsapását képezik), és igazi élettel tölti meg Logan szemét, feltéve a pontot az i-re a karakter eddig alig ábrázolt érzelemvilágának feltárása terén. Talán még hatásosabbak lehetnének a rajzok, ha Miller minimalista stílusát, saját, erőteljesen kontrasztos színvilága egészítené ki, de helyette Glynis Wein munkájával kell beérni, ami őszintén szólva kissé furcsa: néha mintha véletlenszerűen választaná ki az üresen hagyott hátterek színéit, hol zöldet, hol pirosat, hol kéket, hol feketét használva, nemritkán egyetlen oldalon belül is váltogatva őket. Igazán nehéz ebben bármiféle koncepciót meglátni.

Bár már említettem, nem lehet elégszer hangoztatni: az Adósság és becsület igazi, esszenciális Rozsomák-történet. Szerelemről, emberségről, becsületről szól, és a karaktere messze legérdekesebb interpretációját nyújtja. Claremontnak nem volt szüksége szuperbűnözők hordájára, képtelen retconálások tucatjaira és ostoba rejtélyekre ahhoz, hogy izgalmassá varázsolja, és addig soha nem látott mértékig elmélyítse a kanadai mutáns figuráját. A mai írók példát vehetnének róla. Még mielőtt végleg sárba tiporják a Marvel egyik legnagyobb büszkeségét.

9/10

Wolverine #1-4 1982. 
Rozsomák: Adósság és Becsület (Fumax 2007)
Wolverine /Promóciós füzetke/ (Intercom 2013)
Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény #8: Rozsomák (Hachette 2018)
Történet: Chris Claremont
Rajz: Frank Miller

Olórin, 2008. február 24.