Heti DC 08/50-51

Final Crisis: Revelations #4

A Krízis egyik legjobb tie-inje a Revelations, ez már tény. Azonban amennyire lelkesedtem és vártam az új részt, némileg csalódnom kellett. És a zavarba ejtő az, hogy sem az mesélésben, sem a rajzokban nincs hiba; azt a szerkesztettségben kell keresni. A Revelations előző két része ugyanis izgalmasabb kérdéseket vetett fel, több érzelmet tárt az olvasó elé, a negyedik rész gyakorlatilag egy ébresztő a finálé előtt: némi akció, további rejtélyek, mindez, amit a cselekmény kibontakozása után a tetőpont nyújtani tud. Kíváncsian vártam, mi szerephez juthat Vadásznő ebben a történetben. Bár kétségtelenül kötődik a témához és Montoyához, nem érzem szükségesnek a jelenlétét. Mintha Rucka kénytelen lett volna visszaterelni remekművének folyását a szuperhős-képregények medrébe, és ezzel veszített némileg a varázsból. Vandal Savage ellenben eddigi legizgalmasabb szövegeit kapja, jelenléte fenyegető, és a Final Crisis olvasása nélkül eltelt hosszú idő ellenére is néhány panel segítségével tudja vele tudatosítani az író az olvasóban: a gonosz valóban, tényleg győzött. A negyedik rész kapcsolódik a leginkább a főcím eseményeihez és témájához. Az antiélet-vírus maradék túlélője a zombikatonák ellen, mindez biblia, vallási kérdéskörbe öltöztetve. Rucka hibátlanul ráérzett, hogy a szörnyű események tükrében nem lehet vizsgálni Isten létezését, ám ez a Spectre haláltusája alatt teljesen rendjén való, ösztönös emberi reakció, melynek őszintesége hat drámai módon. A Végzet dárdája eredetének kutatása foglalkoztatja Montoyát, miközben a Kegyelem Angyala önmagával viaskodik. Egyértelműen az ő karaktere a legizgalmasabb, ebben az Ószövetséggel állandóan párhuzamot kereső képregénnyel, mely filozófiájával kiemelkedik az átlagos képregények sorából, legyen szó kommersz szuperhősös, vagy szépirodalmi értékeket hordozó címekről. A magas minőség azonban nem kis részben köszönhető az év emberének, Philip Tannak, aki egyszerűen nem tud hibázni. Főleg a panelkompozíciók és a gesztusok, sem mint a részletek és a kidolgozott arcok az, amire ebben a részben koncentrált, és ez a stílus is jól áll mind neki, mint a Revelationsnek. Bér érzhetpen fogyott a szufla a negyedik részre, a mini alkotógárdája eleget tett, hogy biztos legyen, a Revelationsnek mind az új száma, mind a következő, egyben finálé figyelmünkre érdemes legyen.


„Ajánlott irodalom”

Írta: Greg Rucka
Rajzolta: Philip Tan

Final Crisis #5

Végtelenül hálás vagyok Grant Morrisonnak, amiért nem hagyta cserben a Final Crisis rajongókat. Az ötödik szám pontosan azt nyújtja, amit elvártunk és elképzeltünk. Fölösleges volna újra belemennem az író egyedi mesélési technikájába: egyik jelentről ugrunk a másikra, az olvasó majd beleszédül a rengeteg szereplő és esemény forgatagába. Azonban megnyugtató, hogy kezdenek feloldódni egyes konfliktusok a cselekményben, és fordulóponthoz érkeztünk majd minden tekintetben. Az anti-élet vírus továbbra sem fertőz meg mindenkit, ami a legfontosabb kiindulópontja lehet a Darkseid elleni felkelésnek. Jordan tárgyalása elégtétel a negatív események eddigi kétségbeejtő sorozatának, a japán hősök Mr. Terrific-kel pedig a legjobbkor futottak be. A legfontosabb hiányom Morrison történetvezetésében, az egy élesebb határvonal a jó és gonosz csapatok között, az anti-élet vírustól fertőzöttek és a tisztán maradtak ütközetében. Bár igyekszik mindenkinek találni megfelelő ellenfelelt Tawnytól Supergirlön át, mégis a valós ütközetek nem állnak össze egy egésszé, és a hősök sem dolgoznak megfelelő összhangban, pedig logikusabb volna ilyen vészterhes időkben is szervezetten együttmozogniuk. A kedvenc jelenetem a Montoya főszereplésével támogatott szuperkatona projekt bemutatása, valamint a rövid szösszenet az elnöki lakosztályból. Morrison érzésem szerint kevés figyelmet szentelt a „civilek” szemszögének bemutatására, és erre egy tie-in sem vállalkozott úgy igazán. Ezek persze mind kötelező kritikai észrevételek, a rajongásom nem hagyott alább, sőt: az ötödik rész kiváló dinamikája biztosított arról, hogy a finálét felvezető, valamint a befejező epizód nem okoz majd csalódást. Amiért mégis tovább panaszkodom, azok a rajzok. Már nyílt titok, hogy a sorozatot Carlos Pacheco segíti, mivel Jons nem bírta a gyűrődést. Kettejük munkája nem mondható éppen összhangban lévőnek. Pacheco saját stílusához ragaszkodik, amivel nem is volna gond, ha Jons munkája nem keltené az összecsapottság látszatát. Sietősnek, kapkodósnak érzem a képregény vizuális megjelenésén végzett munkát, mely a rengeteg csúszásnak tudható be. Hiába, ha a művészek és a szerkesztők nem találják meg az összhangot, vagy az ütemterv, vagy a képregény minősége bánja. Magam részéről inkább szavaztam volna az előbbire, azonban a Final Crisis ötödik része így is egy végletekig komplex, bámulatba ejtő epizód, mely csak tovább erősített azon hitemben, hogy Morrison ismét zseniálisat alkotott.


“Ajánlott irodalom”

Írta: Grant Morrison
Rajzolta: J. G. Jons és Carlos Pacheco

DC Holiday Special #1

Kérdés, hogy van-e szükség ennyi alkotónak beleölni ennyi munkát egy karácsonyi különszámba? A válasz az, hogy karácsonykor rengeteg olyan dolgot teszünk egymásért, amelynek nincs racionális magyarázata. Így kerülhetett egy füzetbe Didio, Dini, Kirby, Gates, Vaughn és olyan rajzművészek, mint Dimott, Nguyen vagy Albuquerque. A képregény végül is páratlanul ügyesen szerkesztett karácsonyi vegyesfelvágott lett; unalmas és klisés sztorik mellett sok izgalmas, szép, megható karácsonyi mesét is tartalmaz ez a kiadvány. A közel nyolcvan oldal szempillantás alatt, kellemesen eltelik, ez köszönhető annak, hogy az igazán kiváló történetek egyenletesen oszlanak el a füzetben. A nyitány egy ügyes csavarral köti össze a DC világát a karácsonnyal, az Aquamenes második történet pedig hasonló sémára játszik rá. Dini és Nguyen, mint ha félreértették volna a feladatot, a többi sztoritól teljesen eltérő sztorit és látványvilágot tettek le az asztalra, ez azonban nem csökkenti szokatlan Batman és Robin értelmezésük érdemeit. A kedvencem egyértelműen Kelly Gotham cityről szóló cinikus, mégis bájos története. A városban egy teljes napon át nem riasztja senki a rendőrséget. A karácsonyi csoda még három napig sem tart, mégis reményt lop a város rendjének két őre, Batman és a felügyelő szívébe. A Robin, Éjszárny és Bumeráng kapitány szereplésével megjelent történet számomra igen bizarr. A megbocsájtás erény, ám ebben a formában nem hinném, hogy a téma egy könnyed karácsonyi lapba való lenne. Vaughn nem hazudtolta meg önmagát, igazán kreatív módon állt a karácsony témájához „Christmas with the Beetles” című sztorijával. A háromgenerációs családtörténet alig kapcsolódik az ünnephez, a jócselekedetnek egy sajátos, megindító formáját mutatja be. Vadásznő Dickens Karácsonyi énekére reflektáló sztorija a füzet leggyengébb pontja. Az ő szereplésével egy biblia, a karácsonynak a keresztény eredetével foglalkozó sztorit vártam volna. Ez így sajnos semmit nem adott hozzá a karácsonyi hangulathoz. A Tini titánokra koncentráló fejezet inkább a rajzaival emelkedik ki, mintsem a megkapó történettel, bár a dialógokban hiba nincs. Robin és Csodalány tárgyalják a Titánok ügyét, mégpedig a karácsony szemszögéből, ám nehéz erre odafigyelni, ha Dimott kápráztat el minket gyönyörű, karácsonyi ékszerdobozként megjelenő New York city képeivel. A Shaggy Manes történet teljesen elborult; bár humoros, szerintem karácsony előtt nem árt letenni a tudatmódosító szereket, főleg ha karácsonyi megjelenésből vesszük ki a részünket. A zárósztoriban szintén a rajz lopja el a showt; Migliari káprázatos munkát végez, míg Schlagman minden igyekezete ellenére sem tudta érdekessé tenné számomra ebben az ünnepi hangulatban Dr. Light harcát a karácsony és a chanuka fényeiért. Bár vannak gyenge pillanatai a DC idei karácsonyi füzetének, mégis bátran ajánlom mindenkinek, aki ilyenkor sem szeret elszakadni kedvenc hőseitől. Egyszer olvasós, szórakoztató képregény, vigyázat, nyomokban gyönyörű rajzokat tartalmaz!


„Olvass bele!”

Írta: Sterling Gates, Matt Cherniss, Peter Johnson, Dan Didio, Paul Dini, Joe Kelly, Franco Aureliani, Art Baltazar, J.C. Vaughan, Amanda McMurray, Rex Ogle, Alan Burnett, Adam Schlagman
Rajzolta: Karl Kerschl, Ivan Reis, Ian Churchill, Dustin Nguyen, Mick Bertilorenzi, Tim Levins, Lee Garbett, Rafael Albuquerque, Michael J. Dimotta, Kevin Maguire, Rodolfo Migliari
Borító: Frank Quietly

Batman: Black & White Motion Comic

A Warner Premiere és a Warner Digital Distribution nyáron bejelentett, Motion Comics nevezetű projekte először a Watchment és a Batman: Mad Love sztorik feldolgozását, most pedig egy igazi sztárgárda által készített kötet, a Black&White elevenedik meg a monitorainkon. A Motion Comics teljes képregény-történeteket feldolgozó műfaj, mely a trailerekhez hasonlatosan némi mozgással, effektekkel és zenével vonja magára az olvasó becses figyelmét. A friss projekt lényege, hogy eddig ismeretlen, digitális formában is magunkévá tehessük kedvenc történeteinket, továbbá, hogy új olvasókat toborozzanak a DC világába. Ahogy Diane Nelson, a Warner Premier elnöke elmondta, a lenyűgöző látványvilág, és a híres-neves közreműködők névsora befolyásolta őket abban, hogy a Black&White feldolgozása mellett döntsenek. A dráma, a misztikum, a romantika mind fontos adalékai ennek az izgalmas, sötét, néhol brutális detektívtörténetnek, és természetesen Gotham Sötét Lovagja mellől a hamisítatlan gonosztevők sem hiányozhatnak, úgy mint Joker, Két-arc vagy Harley Quinn. A DC Motion Comics Black&White 10 rövid történetet tartalmaz, olyan alkotók tollából, mint Alex Ross, Paul Dini, Paul Levitz, Bruce Timm, Dave Gibbons vagy Ted McKeever. Bár sokan vélik úgy, hogy a Motion Comic egy fölösleges, elkorcsosult átmenet az animáció és a képregényes trailerek közt, a magam részéről izgalmas műfajnak tartom. Képes vagyok bármilyen formában befogadni ezen csodálatos művészek munkáit, gyönyörködni bennük, jól eltalált zenei kísérlettel, hangokkal – olyan élmény, melyet nem ad meg egy hétköznaoi animációs film, vagy egy laptopon olvasott webkomik. Íme egy rövid előzetes, hogy lássátok, miről is volna szó:

Oldalak: 1 2 3 4 5